Alig múlt harminc, ráadásul nem is a kultúra felől érkezett. Nem érezte úgy, hogy darázsfészekbe nyúl, ha elvállalja egy olyan politikailag érzékeny intézmény vezetését, mint a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet?
– A külföldi magyar intézetek az egységes országkép kialakításáért felelős Balassi Intézet ernyője alá tartoznak, s így más feladatuk is van, mint a szűk értelemben vett kulturális értékközvetítés. Ennél jóval szélesebb a profil. Országimázs-építés, oktatási feladatok, szakszóval: a „soft” (puha vagy civil) diplomácia támogatása. Erre kell vállalkoznia a pozsonyi intézetnek. Erre vállalkoztam én is. A kultúra egyben eszköz is arra, hogy új Magyarország-képet alakítsunk ki a szlovákokban. Volt annyi előismeretem, hogy azt gondoljam, ez egyáltalán nem lehetetlen.
– Honnan szerzett előismereteket?
– Lépésről lépésre alakult ki a szlovák–magyar kapcsolatok iránti érdeklődésem. Kutatási területem volt a szepességi németek aszszimilációja, és érdekelt a szlovák– magyar kapcsolatok számos kibeszéletlen rétege. Nem gondoltam, hogy ennyire forró lesz a terület, amit választok. Egyetem végén valamiféle belső indíttatásból elkezdtem tanulni a nyelvet. Szintén még egyetemista koromból, ösztöndíjaknak köszönhetően volt helyismeretem, a Terra Recognita Alapítvány civil aktivistájaként pedig később kapcsolatba kerültem a pozsonyi intézettel is. Érezhető volt egyfajta várakozás, hogy az uniós tagsággal új fejezet kezdődhet, és a gátlások maguktól felszabadulnak a két félben. Nem így lett. Rácsodálkoztunk egymásra, de a folyamat rossz irányt vett.
– Magyarellenes atrocitások, asszimiláció, nyelvtörvény. Ilyen előzmények után miben bízik?
– Van egy viszonylag jelentős társadalmi bázis Szlovákiában is, akik nem vevők a politikai hisztériakeltésre. Az értelmiség egy része nem fogékony Jan Slota szélsőséges kijelentéseire, sokan szégyellik is az általa előidézett jelenséget. A szlovákok ettől persze még szlovák fejjel gondolkodnak – alapvetően bizalmatlanok velünk szemben. Nem értik, mit akarunk. Kockázatot éreznek a Magyarországról érkező vélt vagy valós politikai üzenetekben, magatartásokban. Abban bízom, hogy kitartó ismeretterjesztéssel, a szlovákiai magyarságon keresztüli kapcsolatépítéssel és főleg a szlovák fiatalok megszólításával túl lehet lépni az ismeretek hiányából adódó indokolatlan félelmeken. Miért ne mehetne végbe valami hasonló folyamat, mint ami a német–francia kapcsolatokban már végbement?
– Hogyan lehet ezt az apolitikus, mégis előítéletekkel rendelkező réteget megszólítani?
– A fiatalokat elsősorban interneten keresztül – van erre külön stratégiánk. Az egyik leglátogatottabb, blogokkal összekötött szlovák hírportállal (sme.sk) megállapodtunk, hogy szomszéd mottó alatt, a sused.sme.sk címen biztosítanak felületet magyar vonatkozású ismeretterjesztő anyagok, tanulmányok elhelyezésére, amelyek könyvformájú kiadását is támogatjuk. Átfogó keresztmetszetet szeretnénk adni a magyar kultúra és közélet rendszerváltozás óta eltelt húsz évéről, s felerősíteni a közös történelmünkben gyökerező kapcsolódási pontokat. Nem csak hangzatos, fontos kifejezés is a kulturális sokszínűség. Az egymás mellett élő nemzetiségek szerves, teremtő erejű együttélése abban az értelemben, ahogy például a történelmi Magyarországon sok évszázadon keresztül megvalósult. Ezt a közös múltat szeretnénk a szlovákokban tudatosítani.
– Mit gondol, mit érhet el négy évre szóló mandátuma végére?
– Reális cél, hogy a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet néhány éven belül ismert fórummá váljon a szlovák közéletben és biztos hátteret nyújtson a szlovákiai magyarságnak. Megvalósulhatnak fontos kiállítások, konferenciák, elégedett azonban akkor leszek, ha a kulturális ismeretterjesztő munka eredményeként sikerül szilárdabb, jövőbe mutató fejezetet nyitni a szlovák–magyar kapcsolatokban. Szeretném, ha újraépülne a két nemzet közötti bizalom legalább annyira, hogy például egy Brüsszelben elhelyezett történelmi Magyarország-installáció ne keltsen indulatokat a szlovákokban.
Továbbra sincsenek megnyugtató válaszok a Magyar Péter-féle Diákhitel szerződésekről