Siklósi építőkövek szentendrei csodája

Húsz évvel ezelőtt rendezték meg először a Siklósi Szalon című csoportos kiállítást a Magyar Művelődési Intézet siklósi nyári alkotótelepének résztvevői, többek között Aknay János, Somogyi György, Puha Ferenc és Vanyúr István, akikről már akkor is lehetett tudni, hogy a kortárs magyar művészet jövője érdekében fontosnak tartják műhelyek születését. Közös kiállításuk a júniusi évfordulós ünnepség előtt akár munkabeszámolónak is felfogható.

Volt idő, amikor a Pécsi Országos Színházi Találkozó vendégei három helyre kirándultak, ha elegük lett a nagyvárosból. A villánykövesdi borpincékhez, a nagyharsányi szoborparkba és a siklósi várba. Talán Hamvas Béla is mélyen filozofikusnak, a teljes emberhez méltónak nevezte volna az efféle választást, és bizonyosan a zengővárkonyi lelkész, Fülep Lajos is rábólintott volna akár a teljes útvonalra, azzal a feltétellel, hogy a szellem és a művészet emberei a pincék és a szoborparkok, a kiállítótermek után a közeli Ormánságba is látogassanak el, hogy a fogyatkozó számú és erejű magyarság gondjait is megismerjék.
Már csak azért is izgalmas lehetett egy-egy ilyen kirándulás, mert a három hely egymáshoz is szorosan kötődik, együtt kerekítik ki a kortárs magyar művészet történetének egyik izgalmas fejezetét, amelyről a szentendrei Művésztelepi Galériában látható képek, szobrok, grafikák, iparművészeti alkotások is beszélnek.
Az első nyári csoportos kiállítást a siklósi vár termeiben éppen húsz évvel ezelőtt rendezték meg. Ahogyan a gyakran idézett és nevével ma már díjnak is rangot adó Bükkösdi László fogalmazott egykoron: „Megtörtént a csoda… az alulról jött magánkezdeményezés mellé álltak a hivatalok és a hivatalos szervezetek. Nem azért, hogy tiltsák vagy engedélyezzék, hanem azért, hogy segítsék…”
A szalon biztonságos működését alapítvány segíti, így rangos kiállítási meghívásoknak is eleget tehetett, köztük a jelenleginek is, hogy a magyarországi művésztelepeket vendégül látó sorozat részeként mutatkozzanak be a Siklósi Szalon művészei Szentendrén. Vannak közöttük, akik egyszerre vendégek és házigazdák is, mint Aknay János, illetve ef. Zámbó István, akik műveikkel egyébként körvonalazzák is a tárlat meghatározó karakterét.
Tér-idő – adta nagyméretű szénrajza címének Kabó. Történelmünk a kortárs magyar festészet tükrében – adta a nem kevés (ön)iróniáról tanúskodó címet a rendszerváltozás idején készült képének ef. Zámbó, Aknay pedig két új képét állította ki. E koordináták között sokféle izgalmas művel találkozhat a látogató; játékosan komoly és komolyan játékos alkotásokkal.
Helyet kapott a tárlaton a szakralitás titkait faggató korpusz, tótágast álló kis szobor és Schaár Erzsébet székekben megfogalmazott emberi történeteket folytató sorozata is. Minden mű teljesség önmagában, de egyben építőkő is egy nagyobb épülethez, amelyet külön-külön emelni tudunk – üzeni Szentgyörgyi József Épülő katedrális című festménye.
(Siklósi Szalon, Szentendre, Művésztelepi Galéria, április 10-ig.)