Tüntetnek

Addig, amíg nem „Munkát, kenyeret” követelnek a tüntetők százezrei, amíg csak lejárt szavatosságú, bukott politikusok hatalomba való visszakapaszkodásának kísérleteivel kell szembesülnünk tereinken, vagy csupán azzal, hogy egyes szakmák képviselői negyven-egynéhány éves korban szeretnének nyugdíjba vonulni, mások meg hetvenéves korukig szeretnének dolgozni, aggodalomra nincs sok ok. Úgy szép a demokrácia, ha valódi vita zajlik. Ha ütköztetik a véleményeket, s a követeléseiket akár tüntetésekkel is nyomatékosíthatják a polgárok. Voltak itt olyan idők is, nem is olyan régen, amikor a kóros lelkiismeret-hiányban szenvedő vezér a politikai ellenfeleinek tekintett „kóbor kutyákat” sintérteleppel fenyegette, és azt mondta a tüntetőkre, hogy majd megunják, és hazamennek. És egyszer csak mégis elege lett a tiltakozásokból, és a rendőrök szétverték a megmozdulásokat, és lőttek is, gumilövedékkel, szemmagasságban. A bukott kormányfő egy timföldgyár és más efféle közjavak után magáévá tette a Demokratikus Chartát, majd az egykori koalíciós társát megillető demokratikus ellenzék (de) védjegyét is. Maga mellé vette Bauer Tamást, Konrád Györgyöt, a sunyifasizmust vizionáló volt SZDSZ-es lelkészt, és lenyúlta melléjük a néhai rendszerváltó liberális párt terminológiáját is.
„Képzeli, hát szertelen” – mondaná Gyurcsányra a költő. Olyan szerepben szeretne tündökölni, amelyben az ő politikai ellenfele Orbán Viktor, akitől ő megvédi a szabad sajtót, az ügyészséget, a bíróságot, a szegényeket, a köztársaságot, Európát, a világot. Egyszer volt Budán kutyavásár. Ráadásul ez a tüntetés csak kutyakomédiára sikeredhetett. A közönség szövegértési bajokkal küzdött: Vágó István, ha akarja, még Orbánt is megtapsoltathatta volna velük. A „chartások” végső célja a kormány leváltása – erről szónokolt Gyurcsány. Úgy tűnik, az évente ezermilliárdokra rúgó adósságtörlesztést, aminek terhét neki köszönhetjük, ő szeretné kipréselné a népből. Ő biztos nem adóztatná meg úgy a multit, a bankvilágot, mint Orbán, a polgármesterei se perelnék vissza a vízműveket, nehogy bármit szóvá tehessen Sarkozy. Gyurcsányt nem zavarja, hogy oly mélyre süllyedt a hatalomból, oly messzire került attól, mint a Mariana-árok alja a Marstól. Már fenyegetőzni is van bátorsága. Az „Orbán-rezsim kiszolgálóinak nem lesz bocsánat” – harsogta a mikrofonba.
Jobb félni, mint megijedni. Talán ideje lenne tisztázni egyet és mást a Gyurcsány-korszak történései közül. Például: derüljön ki végre, hogy kik álltak az ártatlan cigány emberek elleni bérgyilkosságok mögött! Gyurcsánynak nem fenyegetőznie kellene. Ha már „bérmálkozni szokott”, inkább gyónhatna egy hosszút a szeretett népe fülébe.
Szombaton a chartások mellett tüntettek a rendvédelmisek is, akik ugyancsak háborítatlanul élhettek alkotmányos jogukkal. Elmondták, amit akartak, s ez így van rendjén. Egyebek mellett a nyugdíjkorhatáruk kitolása ellen emelték fel a szavukat. A bírók még nem tüntettek, ők csak nyilatkozatban tiltakoznak, fura módon azért, hogy nyolc évvel tovább dolgozhassanak, mint mások.
A szerzett jogaikért demonstráló rendőrök között nem kizárt, ott masíroztak azok is, akik az előző években törvénysértő, kegyetlen módon léptek fel az akkori tüntetőkkel szemben. Ha 2006-ban nem viselkedtek volna úgy a rend őrei, ahogy az csak rendőrállamban szokásos, ma nem ilyen lenne az ország gazdasági helyzete. Mert nem lett volna idejük a hatalom korrupt bitorlóinak arra, hogy szétlopják nemzeti javainkat, nem tudták volna ilyen gyalázatos módon eladósítani az országot. És akkor talán ok sem lett volna a szombati demonstrációra.