Zárószavazás előtt

A rendszerváltozás óta az Országgyűlés először került olyan helyzetbe, hogy élni tudjon az alkotmányozás lehetőségével, és az új, végleges alaptörvényben kijelölje a további szabályozás sarokköveit, egyben meghatározza az ország viszonyát saját múltjához. A totalitárius rendszerek – a nyilas és a kommunista uralom – eszméi nyilvánvalóan nem vállalhatók

Záróvitával és zárószavazással folytatja – és fejezi be – ma az alaptörvény létrehozásának folyamatát az Országgyűlés. Még megtárgyalnak néhány módosító indítványt, ezek azonban az elképzelések szerint technikai természetűek lesznek. Várhatóan kiegészítik például azt a nemrégiben bejelentett módosítást, amely szerint a bírák hetvenéves koruk helyett az általános nyugdíjkorhatár eléréséig tölthetik be szolgálati jogviszonyukat. A szabály kiterjedne az ügyészségre is, hiszen a bírói és az ügyészi szervezet egyaránt az igazságszolgáltatás részeként végzi feladatait.
Civil szervezetek, jogtudósok, társadalmi mozgalmak és baloldali ellenzéki pártok az utolsó pillanatban még megszólaltak, összejöveteleket, tanácskozásokat rendeztek, a hazai és a külföldi sajtónak nyilatkozatokat adtak. Kifejezésre juttatták egyetértésüket vagy éppen nemtetszésüket: egyéni és szervezett formában véleményt nyilvánítottak.
A volt köztársasági elnök, Sólyom László például kinyilvánította, hogy Magyarország az új alaptörvény elfogadásával is európai demokrácia marad. Kritizálta azonban az Alkotmánybíróság (AB) jogkörének megváltoztatását és a bírák szolgálati idejének módosítását. Vélekedése szerint az új alaptörvény a történeti alkotmányra hivatkozik ugyan, ám a valódi alapot nem az egykori feudális szabálygyűjtemény képezi, hanem az a láthatatlan alkotmány, amelyet az AB 1990 óta sziklaszilárd és következetes jogértelmezési rendszerként alakított ki. Sólyom egykori főtanácsadója, Halmai Gábor alkotmányjogász egy rendezvényen – egyebek mellett – ugyancsak a történeti alkotmányról beszélt. Szerinte ennek tartalma nehezen értelmezhető. – Vajon figyelembe kell-e venni a zsidótörvényeket, amelyek szintén a történeti alkotmány keretében születtek? – tette fel a kérdést a tanácskozáson.
A kételyek többségére más résztvevők, cikkírók, nyilatkozók voltaképpen megadták a választ. Mádl Ferenc korábbi államfő egy írásában úgy fogalmazott: már rég megérett az idő, hogy Magyarország létrehozza saját alkotmányát. Okfejtése szerint aggodalomra az ad okot, hogy hazánk 2002 után elveszítette korábbi vezető gazdasági szerepét a régióban, és a pénzügyi válság idején súlyos helyzetbe került. Halmainak válaszolva Gulyás Gergely (Fidesz), az alkotmány-előkészítő bizottság tagja azt mondta: az alaptörvény tervezete a történeti alkotmány vívmányairól beszél, és a zsidótörvényeket nem lehet vívmánynak tekinteni. – A történeti alkotmány értelmezési keret – mutatott rá a képviselő.
Hogy a preambulumban szereplő történeti alkotmány és a Sólyom László által említett láthatatlan alkotmány összefügg-e, és ha igen, miképpen, külön tanácskozás témája lehetne. A történeti alkotmány némi leegyszerűsítéssel az évszázadok alatt kimunkált jogi szabályok és szokások összessége. Olyan folyamatosan formálódó normarendszer, amely állandó jelleggel szabályozza az adott közösség életét. A láthatatlan alkotmány, amelynek fogalmát a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság dolgozta ki, ugyancsak értelmezési alap és keret, ez tette élővé és egyáltalán alkalmazhatóvá az 1989–90-ben módosított 1949. évi, rendkívül hiányos, ideiglenes alaptörvényt.
Bármit gondoljunk is a történeti vagy a láthatatlan alkotmányról, a rendszerváltozás óta az Országgyűlés most először került olyan helyzetbe, hogy élni tudjon az alkotmányozás lehetőségével, és az új, végleges alaptörvényben kijelölje a további szabályozás sarokköveit, egyben meghatározza az ország viszonyát saját múltjához. A totalitárius rendszerek – a nyilas és a kommunista uralom – eszméi nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nem vállalhatók. Személyek megsemmisítése, meghurcolása, tulajdonának kisajátítása megengedhetetlen és elfogadhatatlan akkor is, ha faji, vallási vagy ideológiai megkülönböztetés szerint történik, és olyan esetben is, ha az úgynevezett osztály-hovatartozás az alapja. Az alkotmánynak ezt deklarálnia kell anélkül, hogy kizárná a történelmi, tudományos eszmecseréket. Minden ember élete, méltósága azonos értékű. Az, hogy ez az alaptétel most az alkotmányjogi viták középpontjába került, számunkra azt jelezheti: az ellenzőknek voltaképpen nincsenek érveik az alaptörvénnyel szemben.
Húsz év után elérkezett az a történelmi pillanat, amikor a régi fogalomrendszert átértelmezhetjük. Meg kell néznünk, mit jelent a gyakran hangoztatott konszenzus kifejezés. Ha jól meggondoljuk: a korábbi hatalmi elit szerint a konszenzus nem egyebet jelentett, mint hogy ők saját belátásuk szerint, a választók megkérdezése nélkül intézhették a közügyeket, hiszen eleve tudták, mi a közjó. A senki által meg nem választott szereplők emiatt bátran megállapodhattak egymással és a hatalom tényleges birtokosainak egyik vagy másik csoportjával, hogy kormányra kerüljenek. A konszenzus jegyében az is megengedhető volt, hogy – immár a Parlament falain belül – titokban egyezséget, paktumot kössenek: átrendezzék azokat az erőviszonyokat, amelyeket a választói akarat kialakított. Nagyjából így zajlott le az úgynevezett jogállami forradalom. Ezt követte az átláthatatlan értelmezések sorozata. A folyamat 2004-ben, majd – mint az őszödi beszédből is tudható – 2006-ban a hatalom illegitim megszerzéséhez és megtartásához vezetett. Az ország közben a végsőkig eladósodott, a közvagyont széthordták.
Ne felejtsük el, hogy a rendőrséget és a titkosszolgálatokat a politika eszközeként felhasználó baloldali kormányzat idején a Fidesz és a KDNP sorozatosan nyerte meg a különféle választásokat. Először 2008-ban a szociális népszavazáson kapott támogatást, majd 2009-ben az Európai Parlament magyar tagjainak megválasztásakor szerzett többséget, végül 2010 áprilisában – éppen egy esztendővel ezelőtt – az országgyűlési voksolásokon érte el a kétharmados felhatalmazást. Ezt a múlt év őszén az önkormányzati választások sikere követte. Az MDF és az SZDSZ egykori támogatói nem remélhetik, hogy konszenzus címén parlamenten kívüli szereplőként újfent feltételeket szabhatnak az alkotmányozáshoz. Az Országgyűlés baloldali pártjai számára ugyanakkor még adott a lehetőség, hogy a zárószavazás napján csatlakozzanak a vitához és elmondják véleményüket. Annál is inkább, mert az ellenzéknek is megvan a maga felelőssége.
A szocialisták már 1994 és ’98 között is alkotmányozni akartak, de nem tudtak közös nevezőre jutni koalíciós partnerükkel, a Szabad Demokraták Szövetségével. Később, az első Orbán-kormány idején az MSZP és az SZDSZ azzal akadályozta meg az új preambulum elfogadását, hogy ők nemcsak az alkotmány bevezetőjét, hanem az egész szöveget szeretnék megújítani. Medgyessy Péter miniszterelnök is közjogi javaslatokkal állt elő: kétkamarás Országgyűlést és a köztársasági elnök közvetlen megválasztását javasolta. Gyurcsány Ferenc igazságügyi minisztere – akit a kormányfő az őszödi beszédben Petrétei Jóska néven emlegetett – szintén önálló tervezetet dolgozott ki, de nem bocsátotta a nyilvánosság elé. Ez a dokumentum volt rendszerváltozás utáni történelmünk láthatatlan alkotmánya.
A nyolcéves szocialista kormányzás után az a helyzet állt elő, hogy nemcsak az ország közjogi rendszerét, hanem gazdaságát is késedelem nélkül át kell alakítani. Nem követhető többé a kádári időkből ismert mondás: ugyanígy, csak egy kicsit jobban. Más utakat kell választani. Az alkotmány és a hozzá kapcsolódó későbbi sarkalatos törvények ugyanakkor önmagukban nem elegendők. Talán ezért is fontos, hogy a kormány a múlt hét végén benyújtotta Brüsszelnek a gazdaság megújítását előkészítő felzárkózási programot.