A felzárkózó társadalom

Egyre inkább az ígérgetések csapdájába kerül a magyar gazdaság, részben nyitottsága, nemzetközi és európai beágyazottsága miatt, másfelől a társadalom érzelmileg megalapozott igényei következtében. Olyan fogyasztói társadalmi gyakorlat kezd érvényesülni (méghozzá annak minden gazdasági, értékrendbeli és emocionális következményeivel együtt), amellyel a jelenlegi kormányzat nap nap után szembesül. Miután pedig az állampolgár évtizedeken keresztül hozzászokott ahhoz, hogy kizárólag az állam emelte az árakat, döntött a bérekről, vagy éppenséggel felemás módon segített az elesetteken, nem véletlen, hogy szükségképpen kialakult a társadalomra a mai napig jellemző, különféle felelősségáthárító és bűnbakkereső magatartások egész sora. A mostani állapot még akkor is így értékelhető, ha örvendetesen felerősödött a morális mérlegelés igénye, mint ahogyan egyre több jel utal arra is, hogy az ország kezd újra visszatérni a normális viszonyokhoz. Ugyanakkor az utóbbi időszakban nemcsak az anyagi értelemen vett biztonsághiány utáni vágy nőtt meg, hanem a gazdasági rend és kiszámíthatóság iránti igény is, ami lassanként egyenesen tömegpszichózisként jelenik meg. Ugyanis csak a nemzetgazdaság normális fejlődésétől remélhető az a többlet, amelynek révén az államháztartás mozgástere is növelhető.
Az államadósság csökkentése nem önmagában vett cél, hanem már rövidebb távon is a jólétben élő és igazságos társadalom megteremtésével együtt. Mindebből következik, hogy azokat a vállalkozásokat érdemes támogatni, amelyek már bebizonyították exportképességüket, és támogatás esetén képesek versenyképességüket erősíteni, illetve exportjukat tovább fokozni. Ha megindulnak a remélt strukturális-tartalmi változások, csakhamar új viszonyrendszer kiépítésére nyílik kézzelfogható lehetőség a kormányzati hatalom és az állampolgárok között. Mialatt persze kénytelen-kelletlen tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország lassanként olyan felzárkózó társadalomra kezd hasonlítani, amelynek egyik kényszerítő törekvése a részben öröklött infrastrukturális elmaradottság sürgős felszámolása, ami viszont feltétlenül a gazdasági növekedés legfőbb ösztönzőjének tekinthető. Az említett fejlesztéseken kívül elkerülhetetlenül fontos a túlzott társadalmi különbségek és esélyegyenlőtlenségek mérséklése.
A globalizálódó gazdaság következményei leginkább kívülről roncsolják a magyar társadalmat, de ha mindez azokkal a hatásokkal jár is, amelyek rendszeresen nehezebbé vagy éppen lehetetlenné teszik a gazdaság optimális működését, akkor sem gondolhatja komolyan senki sem, hogy a gazdasági felzárkózás dilemmáit könnyen megoldjuk. Nem is csak azért, mert változatlanul súlyos a mélyszegénységben élő több százezer állampolgár életesélyeinek fokozott szűkülése, hanem mert több millióan élnek a megállíthatatlan leszakadás árnyékában. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárul, hogy hazánkban egymilliónál is több azoknak a száma, akiknek – ahogy mondani szokás – a jelenénél még a jövője is reménytelenebb. Minthogy pedig jelenleg alig akad törvényes munkája, illetve konvertálható képzettségre rövid időn belül nem képes szert tenni, távolról sem pusztán a tervezett állami szerepvállalás kiszélesítésére van szükség. A nyomasztó mélyszegénységet sem kezelhetjük pusztán etnikai kérdésként.
S hiába hajtogatjuk imamalomszerűen, hogy a működő magyarországi vállalkozások 95 százalékát az úgynevezett mikrovállalkozások adják, legfeljebb csak örülhetünk annak, hogy ezek az összes vállalat jóval több mint háromnegyedét alkotják. Minthogy annak a ténynek is, hogy radiálisan átalakul a nemzetközi munkamegosztás eddigi rendszere, legfeljebb az a lesújtó, hogy az államadósság után fizetendő kamatteher még mindig magas. Az elmúlt évben a jövedelemadó a bevételek közel 57 százalékát tette ki. Így csakugyan támogatásra érdemesek azok a cégek, amelyeknek termelése, szolgáltatása alkalmas arra, hogy a magyar piacról visszaszorítsa a külföldi versenyt. Végül is a gazdasági célok között támogatandók mindazok a beruházások, amelyek az említett gazdasági szereplők versenyképességét erősítik, kivált a fizikai és szellemi infrastruktúra fejlesztése, a jogi intézményi környezet folyamatos változtatása révén.

A szerző szociológus, egyetemi előadó