Kaiser Ede jogerős, felmentő ítélete után sem zárta le a Fővárosi Főügyészség a móri aktákat, a hatóság továbbra is hamis tanúzással vádolja azt a családot, amelyik egykor alibit igazolt a 2002-es, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás idejére a korábban társtettesként tényleges életfogytiglanra ítélt férfinak. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon tegnap folytatódott a per, amelynek elsőrendű terheltje, Gy. Anita a móri vérengzés idején Kaiser Ede barátnője volt. Ő és szintén vádlott szülei Kaiser elfogása után azzal keresték fel a nyomozókat, hogy a gyanúsított a család csepeli lakásán volt a bűncselekmény időpontjában. A hamis tanúzás negyedik érintettje az a varrónő, akihez Kaiser és Gy. Anita együtt ment el Budapest belvárosába a bankrablás utáni órákban. Az eljárást hosszabb időre felfüggesztették, miután kiderült: a móri vérengzést Nagy László és Weiszdorn Róbert követte el. Kaiser Edéről perújításában a Fővárosi Ítélőtábla idén januárban mondta ki jogerősen, hogy nincs köze a bankrabláshoz, egyéb bűncselekményeiért ugyanakkor 16 év fegyházbüntetést kapott.
Ennek fényében számos szakember úgy vélte, hogy a Gy. család ellen ejtheti a vádat az ügyészség, de a vádhatóság fenntartja, hogy a terheltek hamisan tanúskodtak Kaiser alibijének alátámasztására. A vádirat szerint Kaiser nem volt Gy.-éknél a bankrablás idején, sőt még mindig a móri bűncselekmény társtetteseként emlegeti a férfit. A hamis tanúzást az ügyészség néhány perces eltérésekben, illetve Kaiser telefonjának cellainformációiban látja bizonyítottnak. Utóbbi ugyanakkor szintén azt igazolja, hogy a férfi Csepelen volt a móri vérengzéskor. Érdekesség, hogy Kaiser elfogása után a nyomozók ellenőrizték telefonjainak cellainformációit, de a családra nem a rendőrség bukkant rá, hanem Gy. Anita maga ment be a testülethez és adta elő történetét. A nő állítja, hogy kihallgatásakor megfenyegették, hogy ne próbálja megakasztani a – véleménye szerint – koncepciós vizsgálatot Kaiser ellen. Mivel jogerős ítélet szól arról, hogy Kaiser Edének nincs köze a móri vérengzéshez, az is homályba vész, hogy az ügyészség milyen bűncselekményhez köti a hamis tanúzást. A vádhatóság egyik fő bizonyítéka volt az a tanú, aki a 2002-es vizsgálat idején telefonált a rendőrségre, és állította, hogy Gy.-ék hazudtak Kaiser fedezésére. A tanú tegnap nem jelent meg a PKKB idézésére, Vasvári Csaba bíró közölte: 50 ezer forint rendbírsággal sújtja a férfit, és keddre elrendelte hatósági elővezetését.
Gy. Anita lapunknak elmondta, hogy ígéretes amerikai modellkarrierje tört derékba a családja ellen folytatott eljárás miatt, mert így nem kaphatott vízumot. A család védője, Parti Ágnes kérdésünkre tarthatatlannak nevezte, hogy a hatóságok a közismert tények ellenére sem hajlandók változtatni álláspontjukon.

Ezt gondolják a magyarok az új pápáról – videó