Amikor az ötödik az első

Az Eger férfi vízilabdacsapata kedden 8-6-ra verte a Vasast, és mivel három nappal korábban a Komjádi uszodában csak 8-7-re kapott ki, megszerezte 101 esztendős története első bajnoki címét. Gerendás György pedig edzőként az ötödiket – 1996–99 között négyszer nyert zsinórban a BVSC-vel –, de nem véletlenül fogalmazott úgy tegnapi beszélgetésünkkor: az utóbbi hét évben, azaz egri korszakában neki is ez az első.

Szónoki a kérdés, de összevethető-e egyáltalán előző négy bajnoki címének hatása a mostanival? Hiszen a Szőnyi úton legfeljebb egy szektor ünnepelt, Egerben viszont a hírek szerint a Dobó téren a fél város…
– El kell választani a kettőt egymástól, ezért azt mondom, egri hét évem alatt én is most nyertem először. Úgy jöttünk ide, hogy de jó lenne legalább egyszer megverni a nagy Honvédot vagy elkenni a Vasas száját, aztán az első szezonban negyedikek lettünk, utána kétszer harmadikok, majd háromszor másodikok, az idei rajt előtt pedig többen kijelentették, most vagy soha. Én ezzel ugyan nem értettem egészen egyet, de Egertől annyi erkölcsi és anyagi támogatást kaptunk, hogy éreztük, nagyon ideje lenne már mindezt viszonoznunk.
– Annál inkább is, mert az ön által is említett „most vagy soha” nem feltétlenül csak vágyat jelenthetett, hanem akár ultimátumot is. Érzékelt ebből valamit?
– Kimondott ultimátum nem hangzott el, de lehet benne valami, nem tudom pontosan. Azt viszont igen, hogy a második helyről már nagyon nehéz előrelépni, az első bajnoki címet pedig a legnehezebb megnyerni.
– Különösen úgy, hogy közben zajlik az Euroliga is, és az itthon parádézó gárda egy árva pontot sem szerez a nemzetközi porondon. Siker és bukás hogy fér meg ugyanannál a csapatnál párhuzamosan, egymás mellett?
– Szerintem lehet pont nélkül zárni az Euroliga csoportkörét, csak éppen így nem lehet, ahogyan mi tettük. A csapat egyfelől kezdett egyre jobban összeérni, másfelől ahogyan csökkent a létszáma – Bárány Attila, Feltham és Kis Gábor is kiesett –, éreztem, hogy képtelen két feladatra koncentrálni. Tulajdonképpen védekező reakció volt, hogy ha egy-két negyed után kiderült, valószínűleg az újabb Euroliga-meccsen sem alkotunk nagyot, fel is adtuk. Nemcsak a szurkolóknak, de nekem is csalódást jelentett, hogy így alakult, mindebből le kell szűrnöm a tanulságot: nem lehet elsiklani dolgok felett, pontosan tisztáznom kell magammal és a játékosokkal, mikor, hol, mit várok el tőlük.
– Itt az alkalom: mit vár 2011/2012-ben az Euroligában?
– A Pro Reccóval nem lehet, nem is szabad versenyezni. Aki erre készül, az idióta, de meg kell célozni a lehetséges felső határát. Egyébként nem értem és nem érzem, miért olyan nagy baj, hogy a magyar klubok nem szerepelnek olyan jól a nemzetközi kupákban. Ha csak az Egert és a Vasast összeraknánk, ott lenne az Euroligában a Final Fourban, de én ennél többre tartom, hogy a bajnokságunkban hat erős csapat pólózik, szerintem az itthon hatodik FTC Olaszországban simán harmadik lenne.
– A sikeren felbuzdulva tovább erősödik az Eger, vagy a szinten tartás is bravúr? Hisz a hírek szerint Kis Gábor után a másik pekingi olimpiai bajnokot, Hosnyánszkyt is többen környékezik.
– Kis Gábor valóban elmegy, de szerintem Hosnyánszky marad. Már az én gondolataim is a jövő csapatán járnak, ha nem is biztos első, de természetesen továbbra is bajnokesélyes csapaton.
– A második vagy a hatodik elsőségen?
– Ha másodszor is nyerni tudnánk, semmi kétségem afelől, hogy ugyanilyen ünneplésben lenne részünk, mit az idén. Már csak ezért is meg kell próbálnunk.