Felszaggatott utcák, kiégett házak, harcok nyomai mindenhol. Ez a valóság a dél-szíriai Deraa városban. Gálaműsorok, ünnepségek, Aszad elnök beszédei – ezek szerepelnek a damaszkuszi állami televízió műsorán. A felkelés dúlta Szíriában igen erősen korlátozzák az újságírók munkáját, nem utazgathatnak szabadon, lehallgatják telefonjukat, a sajtóban pedig természetesen nincs helyük az elnökellenes megmozdulásokról szóló objektív tudósításoknak. A külföldi riportereket nem engedik be az országba. Látszat és valóság két külön világ.
Ezért is bír nagy jelentőséggel a birtokunkba került négy fotó, amelyek május 14-én, a múlt szombaton készültek Deraa El-Bared nevű városrészében, az El-Zaidi utcában. Készítőjét, a szíriai amatőr fotóst nem nevezhetjük meg, a digitális képeket több közvetítőn keresztül juttatta el hozzánk e-mailben. A helyiek meséltek lapunknak arról is, hogyan kezdődött a népfelkelés. Deraa ugyanis a szíriai ellenállás bölcsője, ebben a városban robbant ki az első vérbe fojtott tiltakozás.
A beszámolókból a következőképp lehet rekonstruálni a történteket. A tunéziai, egyiptomi lázongásról hallva Deraaban még nem gondolták, hogy őket is eléri az arab forradalmi hullám. A hírek leginkább az interneten terjednek, hiába próbálnak központilag letiltani oldalakat, még mindig a világháló számít a legszabadabb információforrásnak. Nem véletlen, hogy először a fiatalok léptek akcióba, bár tettük talán inkább volt diákcsíny, mint valós politikai akció. „Doktor, te következel!” – firkálták fel a falakra a szíriai város több pontján, utalva a szemész végzettségű, gyakran doktorként emlegetett Basar el-Aszad elnökre, aki apjától vette át az ország irányítását annak 2000 júniusában bekövetkezett halála után.
Diktatúrák általános sajátossága, hogy legyenek akármilyen elmaradottak, a felső vezetéshez hű titkosszolgálat mindegyikben erős és hatékony. Szíria ráadásul nem is kimondottan szegény ország: a sivatag és az erdők, a tenger és a folyók, a lábunk előtt heverő történelem és modernitás sajátos elegye révén az egyik legizgalmasabb, leglenyűgözőbb úti cél a világon. De a hírekben most nem emiatt szerepel.
Hamar elfogta a titkosszolgálat a falfirkász fiatalok mindegyikét, családjaik napokig semmit sem tudtak róluk. Persze a szülők sejtették, kik tüntették el gyermekeiket, ezért a hatóság épületéhez mentek. Idővel azt közölték velük, jobb, ha örökre lemondanak fiaikról, többé úgysem látják viszont őket. Az állambiztonságiak némelyike azt javasolta az apáknak, inkább menjenek haza, „csináljanak újakat”, vagy ha ez nem megy, küldjék be az asszonyt, majd ők segítenek.
A megalázás, a lelki terror a visszájára fordult.
A pénteki imát követően kisebb tüntetés bontakozott ki Deraaban, de még akkor sem rendszerváltozást, csak szabadságot követeltek az egybegyűltek. Bár a megmozdulás békés volt, a karhatalom belelőtt a tömegbe, három ember a helyszínen, egy a kórházban halt bele sérüléseibe, sokan megsebesültek.
Mozlim szokás szerint hamar temettek, de a titkosszolgálat a hozzátartozókat sem kímélte, ismét tüzet nyitott, két embert ölve meg. A megfélemlítés azonban nem érte el célját, sőt megint fordítva sült el a fegyver: ekkor már mind többen és többen követelték a kormány és az elnök távozását nemcsak Deraaban, hanem az ország más pontjain is. Aszad a propaganda szerint békíteni próbált, a deraaiak küldöttségét is fogadta, s ígéretet tett nekik, hogy hazamehetnek az őrizetbe vett gyerekek. Az elnök nem hazudott, a fiúkat tényleg szabadon bocsátották, de mindegyiküket csúnyán összeverték, megkínozták.
Azóta sincs nyugalom, az összetűzések mindennaposak, főként Damaszkuszban, Szanamejnban és Latakiában. A felkelők az 1963 óta érvényben lévő szükségállapot visszavonását, a szabadságjogok biztosítását követelik; a megmozdulások hatására az elnök reformokat helyezett kilátásba, a kormány pedig lemondott. De a vérontás folytatódik.
Beszámolók szerint több katonát, aki megtagadta a tömegbe lövetési parancsot, kivégeztek. Mikor holttestüket átadták családjuknak, azt mondták, a tüntetők vagy a terroristák ölték meg őket. Mert a katonák jelenlétét a kormányzat azzal magyarázza, hogy a népet meg kell védeni az Al-Kaidától. Ugyanerre hivatkozva nem engedik az újságírókat sem a gócpontok közelébe. Szíria mindeddig kimondottan biztonságos országnak számított, terrorveszély nem fenyegetett.
A helyiek azt is állítják: a hadsereg fosztogatni kezdett a feldúlt városokban, amit nem tudtak magukkal vinni a katonák, azt gyakorta összetörték. Szíriai emberjogi szervezetek állítják, Deraaban már legalább két tömegsírra bukkantak a felkelés kezdete óta, az egyik negyven, a másik tizenhárom holttestet rejtett. Ezt és a lezárt határokon átszivárgó többi hírt, információt sem lehet azonban megerősíteni, mivel Szíriában teljes az információs elsötétítés, a legnagyobb hírügynökségek is csak a szomszédos országokból tudósítanak a véres eseményekről.
Hivatalos szíriai közlés szerint egyébként a tömegsírok egyike tatárjárás kori sírhely, a másik pedig nem is létezik. Aszad elnök mindenesetre vizsgálatot ígért az ENSZ-nek. A doktor vizsgálódik tehát, de a város továbbra is lezárva marad. A képek azonban a jelek szerint átjutnak az ostromzáron.
origo.hu
Visítva, röhögve vesznek búcsút David Pressman amerikai nagykövet-aktivistától a mémgyártók
