Sós Mari egész életét a filmnek, a magyar filmnek szentelte. Már középiskolában amatőrként ismerkedett a mozgókép világával, és 18 éves korától a haláláig a szakmában, a szakmáért dolgozott. „Minden évben azt várom, hogy a szemle hatására divatba jön újra a magyar film, és az emberek ismét járnak majd moziba” – nyilatkozta a tavalyi filmszemle előtt.
A magyar filmszemléken a dokumentumfilmek egyik legkonstruktívabb kritikusa volt. Az elmúlt években különösképpen foglalkoztatta a szegénység, a hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott emberek sorsa, élharcosa volt a kisebbségi témáknak. A cigányságról szóló filmekről nélküle nem volt beszélgetés, de ha nem volt megfelelő fórum hozzá, maga szervezte azt meg. Nevéhez fűződik a Cigány Filmfesztivál megvalósítása, és ahogy fogalmazott, az egyik legfontosabb álma teljesült azzal, hogy a rendezvényt elvitték a VIII. kerületbe, „oda, ahol az a legtöbbeket érinti”. Szívügyének tekintette a dokumentumfilmek nézőhöz, televízióba való eljuttatását. Filmet forgatott a gyermekszegénységről, amit sorozatnak tervezett. Alkotómunkája mellett fáradhatatlanul részt vett a filmszakma ügyeiben, és még tanításra is jutott idejéből. A Portréfilm, a Mindenki cirkusza, A férfi, aki virágot hord a szájában című alkotásaival díjak sorát nyerte, a Boldogtalan kalappal Cannes-ban szerepelt, munkásságáért Balázs Béla-díjban részesült.
Mindössze 62 évesen hunyt el. Halálával pótolhatatlan űr keletkezett az érzékeny szociofilmesek között.
origo.hu
Orbán Viktor: A világ gyorsabban fog megváltozni, mint mi azt gondoljuk
