Erőszakhullám a vidéki Magyarországon

Lapjuk május 2-i, a gyöngyöspatai helyzetről írt cikkét olvasva (Körmendy Zsuzsanna: A hergelés anatómiája) sajnálattal konstatáltam, hogy az újságíró csak Kelet-Magyarországot említi a bűnözéssel, az öregek veszélyeztetésével kapcsolatban, pedig máshol sem rózsás a helyzet. Gondoljunk csak arra, hogy Somogyban Mesztegnyőn a közfeladatot ellátó plébánost szurkálták úgy össze, hogy a kaposvári kórházban kötött ki. Húsvét előtt pedig Kiskorpádon vertek halálra egy öregembert, míg felesége életéért még most is küzdenek az orvosok. Az áldozatok közös jellemzője itt is, hogy nem romák voltak. Ha ezeket a sajtó megírta, csak apró betűvel tette.
Somogyacsán van egy házam, így némiképp belelátok a falu életébe.
Somogyacsa a Szántódot Kaposvárral összekötő út közelében, Igaltól északra fekszik a Koppány völgyében. A falu egykor a veszprémi püspökség szőlőskertje volt, itt termelték a püspökség részére a misebort, ennek jelképe a falu címerében is fellelhető. Az 1960–70-es években 1600 körüli lakossal rendelkezett, ami mára 260 körülire fogyatkozott. Fokozatosan megszűnt az iskola, a posta, a kocsma, tavaly az önkormányzat eladta a könyvtárat is. Ezzel párhuzamosan kiürültek az istállók, majd a disznóólak nagy része, most pedig a baromfiudvarok kerültek sorra.
Egyetlen megmaradt „kulturális” találkozóhely a vegyesbolt, ami előtt reggelente népes sereg issza üvegből a fél decijeit és söreit.
Somogyacsa a siófoki rendőrkapitánysághoz tartozik, ami ide ötven kilométer, és van napi két buszjárat. Igaz, van Tabon rendőrőrs, ami huszonöt kilométer. Így a rendőrség a bejelentést követően fél órán belül biztosan nem tud kint lenni a faluban, ez az idő bőven elegendő az öregek agyonverésére, az épületek kifosztására. Nyilván a bűnügyi statisztikák sem rosszabbak az országos átlagnál, különösen, ha figyelembe vesszük a rendőrkapitányság távolságát, így a kisebb bűncselekmények minden bizonnyal nem jutnak a rendőrség tudomására. Pedig az idén már több pincefeltörés, illetve betörés volt és számtalan lopás.
Senki nem emlékszik arra, hogy gyalogos vagy lovas rendőrjárőrrel találkozott volna a faluban, és ennek az oka nem az emberek emlékezőképességében keresendő. Sőt a településen többen mosollyal fogadták a rendőrség tehetetlenségét, ugyanis egy házas roma fiatal megcsalva feleségét megszöktetett egy nevelőintézetből egy fiatalkorú lányt, akivel hónapokig bujkált a rokonoknál, és ahányszor kiment értük a rendőrség, mindig hűlt helyüket találta, mert valahonnan fülest kaptak.
Eszembe jut dédapám, dr. Günther László, aki egykor Tamási jegyzője volt, így a település központjában lakott, a terasza jól látható volt kívülről, ha bármi rendzavarás volt, kiakasztott a teraszon levő fogasra egy csendőrkalapot. Ennyi elég volt, hogy pillanatok alatt rend legyen, még csendőr sem kellett hozzá, elég volt a kalapja. Hol vagyunk ettől?
A minap egy szegény nyolcvanon túli öregasszony elpanaszolta, hogy többet nem tart baromfit, mert a télen szép sorban ellopták az összeset. Mit tehet egy ilyen helyen egy öreg néni? Nagy elhatározás kell ahhoz, hogy hajnalban felüljön valaki a buszra, és beutazzon Siófokra a rendőrségre, ahol órákat kell ülni, míg felveszik a feljelentési jegyzőkönyvet, majd az esti busszal visszautazni, és közben az ember nem tudja, hogy nem rámolták-e ki az otthonát.
A telkem gyümölcseiből az utóbbi három évben nem részesültem, mert más megelőzött. Két éve ládákkal megjelentem, hogy leszedjem a szilvámat, de csak megkopasztott, letört ágakat találtam. Órákat várva feljelentést tettem a rendőrségen, de mivel a rendőrségi álláspont szerint nem érte el a lopási kár a húszezer forintot, az ügyet átadták az illetékes jegyzőnek, azóta semmi válasz. Az állam nem tudja (vagy nem is akarja) megvédeni az embereket és azok vagyonkáját. Állítólag nincs elég ember a rendfenntartásra, miközben a körjegyzői hivatal legfőbb nyári tevékenysége a parlagfűirtás figyelése, az ingatlan tulajdonosok kétmillió forintig terjedő bírsággal való fenyegetése arra az esetre, ha valaki késik, vagy nem tesz eleget a parlagfűirtásnak, ugyanakkor azzal senki nem törődik, hogy a kertekben megtermelt gyümölcsöt, zöldséget ki szüreteli le (általában nem a tulajdonos).
Április elején a kapumat szétverve találtam, talicskámnak és az építkezéshez vásárolt gerendáimnak pedig hűlt helyük volt.
A falu egyetlen hadra fogható cigánya a hatvanon túli öreg Orsós, aki lányától származó két 20-25 éves fiúunokáját megszégyenítve mászik fára és képes dolgozni. Az öreg állami gondozásban nőtt fel, ahol megtanult tisztességesen dolgozni, és fiait is igyekezett erre nevelni; az egyik Szekszárdon tanár, a másik kamionsofőrként bejárta fél Európát, a helyben maradt fia is tisztességesen neveli kiskorú gyermekeit, és a vízügyben közmunkásként dolgozik, szabadidejében kaszálást vállal. A kiemelkedett két fiú ritkán látogat a faluba, ők már egész más világban élnek.

Dr. Oelberg Gusztáv
c. egyetemi docens, Piliscsaba-Klotildliget

Levelében rejlő keserűségét megértem, hiszen nem ön az egyetlen, aki a fent felsoroltakat időről időre megtapasztalja. A kiskertjét vagy éppen hektárnyi földjét művelő vidékiek nincsenek azonos anyagi körülmények között, de egy nevezőn vannak. Ez a közös nevező az, hogy dolgoznak. S amiért megdolgoztak, legyen az két kiló dió vagy másfél mázsa kukorica, maguk szeretnék begyűjteni, családjuk megélhetésére vagy hasznára. Ha a cigányság egy része a munkát fogja választani a mások által megtermelt termények eltulajdonítása helyett, két perc alatt át fog kerülni abba az előbb említett csoportba, amelynek most az ellensége. Körbe fogja keríteni a telkét, és szembe fog kerülni azon romákkal, akik még mindig a bűnözéssel könnyen szerzett javakra hajtanak.
Ma az a legfontosabb, hogy a rendfenntartók következetesek és erőskezűek legyenek minden normasértővel, s a társadalmi együttélés szabályait bőrszínre való tekintet nélkül megköveteljék mindenkitől. A liberális jogvédők a gyöngyöspatai esettel végképp bebizonyították, hogy fő céljuk Magyarország lejáratása. Ez azt jelenti, hogy Gyöngyöspata óta liberális mérce nincsen, csak liberális hazugságok.
Egy hazugságok nélküli országban romák és nem romák is békésebben fognak élni, mint eddig. Az emberek többsége a megoldást egyszerűen képzeli el. Az a véleményük, hogy aki lop, azt csukják börtönbe.
Lehet, hogy a sok szócséplés közepette nekik van igazuk.
Ami a csendőrkalapot illeti, én azért nem szeretnék olyan országban élni, ahol még egy rendfenntartó ruhadarabjától is rettegnek. De ez már ízlés kérdése – a lényegben egyetértünk.

Körmendy Zsuzsanna