Gyurcsány hat kérdése a párthoz

Hat kérdést bocsátana pártszavazásra a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform. A kérdések a párttisztségviselők megválasztását (közvetlenül a tagság válassza például a pártelnököt), anyagi helyzetük átvilágítását célozzák, de a funkcióhalmozással és a párt átlátható gazdálkodásával kapcsolatos pontokat is tartalmaznak.

Török László
2011. 05. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bonyolódik a kiadatás. Elhúzódhat Gyurcsány Ferenc mentelmi ügye, mivel Rubovszky György (KDNP), a parlament mentelmi bizottságának elnöke tegnap úgy nyilatkozott, a Legfőbb Ügyészség Országgyűléshez írt kérvénye kiegészítésre szorul. A politikus nem kívánt részleteket elárulni aggályairól, mint mondta, előbb arról kell dönteniük, hogy eleget tesznek-e az MSZP-s képviselő kérésének, miszerint a szokásos ügymenettől eltérően nyilvános ülésen döntsenek kiadásáról. A volt miniszterelnököt hivatali visszaélés miatt akarja gyanúsítottként kihallgatni a vádhatóság a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. (MN)


Egyetért-e ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt elnökét a párt tagsága közvetlenül válassza meg? – ez az egyik, a Facebook közösségi portálon közzétett kérdése Gyurcsány Ferencnek, amelyre választ vár. A volt kormányfő emellett öt további kérdést fogalmazott meg, amelyek szerinte az anyagi feddhetetlenség megteremtését és a politikai tisztaság megerősítését szolgálják. A politikus szigorúbb párton belüli jövedelem- és vagyonnyilatkozat-tételi szabályokat határozna meg a tisztségviselőknek, és a párt gazdálkodásának a törvényi feltételeknél nagyobb átláthatóságát is biztosítaná. Kezdeményezné azt is, hogy az MSZP-s politikusok megyei és országos szinten csak egy választott párttisztséget tölthessenek be.
Gyurcsány szerint a felteendő kérdések nem megosztják, hanem egyesítik majd az MSZP-t, hiszen a felvetett témákban nagyon széles egyetértés van. – Tudjuk, hogy a tagság és a vezetők túlnyomó többsége is ilyen pártot kíván – közölte a politikus Facebook-oldalán. Korábban egyébként több vezető szocialista politikus, köztük Mesterházy Attila pártelnök is bírálta Gyurcsány kezdeményezését. Balogh András elnökhelyettes a pártszavazás kapcsán azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc tevékenysége egyenesen káros nemcsak az MSZP-nek, de a teljes baloldalnak és az országnak is. A volt szocialista államfőjelölt szerint a kezdeményezés „kifejezetten aláássa a párt pozícióit”, egységbontó törekvés, amely gátat jelent a kibontakozásnak. Hiller István, aki Gyurcsány miniszterelnöksége idején pártelnök volt, korábban úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi helyzetben nem saját belügyeikre kellene terelni a közfigyelmet, hanem inkább az ország problémáira kísérelhetnének meg válaszokat adni.
Országos pártszavazás a választmány tagjainak kétharmados támogatásával írható ki. Ugyanakkor az országos pártszavazást ki kell írni, ha az erre irányuló kezdeményezést a párttagok legalább egytizede írásban, a voksolásra bocsátandó kérdés megjelölésével kéri.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.