Indiai prófécia a modern Európának

Az Indiából származó költő születésének 150. évfordulója alkalmából Rabindranath Tagore lírájának magyarországi visszhangját járja körül az Országos Széchényi Könyvtár május elején nyílt kiállítása, némi uniós aktualitással.

Nem mindenki rajongott a húszas években divatos költőként számon tartott Rabindranath Tagore iránt – Szerb Antal egy-két mondattal elintézte a költőt, és a másik nagy magyar kortárs, Márai Sándor is kétkedéssel fogadta verseit, majd a személyes találkozás megváltoztatta a véleményét.
Tagore hatása valóban óriási volt a húszas évek Európájában, ez alól Magyarország sem volt kivétel. Divat volt az India-kutatás, amelynek eredményéhez a magyarok is jócskán hozzátettek. Baktay Ervin monográfiát is írt Tagoréról, a Brunner festőpáros pedig kitelepült Indiába; ott készült Tagore-portréik közül az Országos Széchényi Könyvtárban is kiállítottak néhányat. A rajongás nem csak a tudományt és a művészvilágot jellemezte. Egy Tagore magyarországi látogatásakor íródott újságcikk arról számol be, hogy a magyar közönség által agyonzaklatott költőóriásnak gyógyfürdőket kellett vennie, hogy megrendült egészsége helyreálljon. Virágcsokrokról, autogramért tülekedő fiatal lányokról, díszvacsorákról számolnak be a korabeli tudósítások.
Az érdeklődés a sokak meglepetésére Nobel-díjat nyert költő egzotikus szülőhazájának, Indiának is szólhatott, s ezenkívül szerepet játszhatott benne az első világháborút követő megrendülés is, a hit elvesztése az európai civilizáció fejlődésében. Ezt a civilizációt sokat és szívesen ostorozta Rabindranath Tagore, szavait pedig szorgalmasan jegyzetelték az a újságírók, így szinte minden Tagoréról szóló korabeli cikkben visszaköszön Európa hanyatlásának látomása, az értékek elcsökevényesedése, az erőszak, a transzcendencia és a lélek visszaszorítása a tudás és az anyagi értelemben vett haladás javára. Érthető, hogy a világháborút megszenvedett nemzedék kapott ezen a kritikus tanításon.
Másfelől, ahogy az egyik tudósításban olvashatjuk, Tagore nem csak kritizált, megoldást is kínált Európa problémáira. Úgy vélte, hogy az európai kultúra egyetemességének felismerése, az egység tudata és megteremtése, a határok felszámolása az elzárkózó nemzeti kultúrák között az egyetlen lehetőség, amely biztosíthatja a kontinens fejlődését és fennmaradását.
Érdekes száz év elteltével viszszaidézni ezt a tanítást, amely Európa akkori állapotában sokkal inkább tűnhetett utópiának, mint kézzelfogható célnak. A kiállítás látogatói ma már a tagorei víziót zászlajára tűző Európai Unió polgáraként gondolkodhatnak el azon, vajon valóra vált-e az indiai költő idealisztikus látomása.