Libamáj: élen a nagyvilágban

Dénes Zoltán
2011. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több száz millió forintot költhetett a Négy Mancs nevű szervezet a hazai libatenyésztés lejáratására, hogy ezzel megnehezítse a nagyvilágban komoly elismertségnek örvendő hazai libamáj értékesítését. Legalábbis ilyen összegekre lehet következtetni a magát állatvédőnek feltüntető társaság beszámolóiból – mutatott rá Poór Csaba kommunikációs szakértő a június 3-án sorra kerülő orosházi libamájfesztivál beharangozóján. E híres magyar termékkel egyébként ezen a hétvégén is találkozhatnak az érdeklődők: főzőiskolával, gasztronómiai és zenei programokkal várja vendégeit az első Libamáj napok – Királyi lakoma nevű rendezvény a budai Várban.
Egyesek szerint a lejárató akciók hátterében a konkurencia állhat, olyan cégek, amelyek tőlünk keletebbre fekvő országokban foglalkoznak – általában kisebb sikerrel – libahizlalással. Magyarországon ugyanis több mint négyszáz éves hagyománya van a hízott liba tenyésztésének, ami az üzleti eredményeken is meglátszik. Az évi 1800 tonnás hazai termelés a világ libamáj-előállításának több mint nyolcvan százaléka. Ezzel világelsők vagyunk e szektorban. A magyar gazdálkodók évente hatszázezer libát és kacsát nevelnek fel, eladásukból körülbelül 18-20 milliárd forintos árbevételt könyvelhetnek el. Ebből nyolcmilliárd forintot tesz ki a liba- és a kacsamáj értékesítése. E termékeket elsősorban külföldön, főként Franciaországban és Németországban adjuk el. Az itthon évente előállított mintegy kétezer tonna libamáj 70-80 százalékát kiviszik az országból – mondta Dull Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium osztályvezetője. A kaposvári egyetem felméréséből kiderült, hogy a magyarok mindössze harminc százaléka fogyaszt rendszeresen libamájat, jó hír viszont, hogy kizárólag hazai terméket vásárolnak. Mindezek alapján nem meglepő, hogy az ágazatot érő nemtelen – hazai és külföldi – támadások milliárdokban mérhető kárt okoztak Magyarországnak, veszélyeztetve a kacsa- és libatenyésztő ágazatban dolgozó mintegy hatvanezer ember megélhetését.
Vélhetőleg az orosházi és a budai Várban megrendezendő fesztivál is hozzájárul, hogy a hazai fogyasztók – akiknek kimagasló gasztronómiai élményt nyújtanak e rendezvények – még inkább megkedveljék a világhírű magyar libamájat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.