Megújuló energia – kicsiben

Gyarapszik azoknak a megújuló energiával kapcsolatos beruházásoknak a száma, amelyek helyben próbálják meg kiváltani a gázfogyasztás jelentős részét. A pannonhalmi főapátság levendulát égetve fűt, a deszki kórházat pedig napkollektorokkal szerelték fel.

Dékány Lóránt
2011. 05. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kötelezettségként, hanem lehetőségként tekintünk arra, hogy az uniós előírásnak megfelelően Magyarországnak 13 százalékra kell növelnie a megújuló energiák arányát – jelentette ki Varga Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese tegnap az Energiaklub által rendezett konferencián.
Az eseményen felszólalókon végigtekintve úgy tűnik, egyre többen látnak az alternatív energiában valódi lehetőséget helyi szinten. Ilyen például a deszki kórház, ahol a korábbi gázfogyasztás 40 százalékát váltották ki nagyrészt napkollektorok fölszerelésével. Domonkos László, a kivitelezést végző cég képviselője elmondta, csak maga a napkollektor 17 millió forintba került. A beruházás megtérülését tíz évre teszik, a berendezés üzemideje azonban több mint 25 év. Hozzátette, ezzel a használati melegvíz-előállítás 60-70 százalékát lehet fedezni, még nagyobb megtakarításhoz azonban szükség volt az épület hőszigetelésére, a nyílászárók cseréjére, valamint a kazánház felújítására is.
Csanaky Lilla, az Energiaklub munkatársa a szervezet által végzett felmérés alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy azon a településen, ahol középületen helyeznek el napkollektort vagy napelemet, a lakosság sokkal bátrabban szereltet be magának ilyen készüléket. Ugyanakkor hangsúlyozta, jelenleg hazánkban a napelemek aránya a megújuló forrásokon belül még az egy százalékot sem éri el. – Körülbelül egy megawattnyi beépített napelemes kapacitás létezik Magyarországon, ehhez képest Csehországban csak 2009-ben 411 megawattot telepítettek – mutatott rá Csanaky Lilla.
Azonban nem csak napenergiát hasznosító beruházás készült az elmúlt években. 2009-ben a pannonhalmi főapátsághoz biomassza- alapú fűtőmű épült uniós támogatásból. – A tüzelőanyag-szükséglet mintegy harmadát a szőlőskertből származó venyigéből, az itt termesztett levendula szárából, illetve a közeli arborétum fahulladékából látjuk el, a maradékot pedig a Kisalföldi Erdőgazdaság hulladék fájából elégítjük ki – mondta Staudt Gábor, az apátság energetikusa. Kiemelte, a 366 millió forintos beruházás megtérülési ideje 7-8 év, ezzel ugyanis évi 25 millió forintot tudnak megtakarítani fűtési költségeikből. Ez azt jelenti, hogy a gázfelhasználásuk 80 százalékát váltják ki biomasszával.
Dibáczi Zita, az Energiaközpont Nonprofit Kft. munkatársa közölte, hogy az idénre szánt kétmilliárd forintos keret kimerülése miatt fel kellett függeszteni az épületenergetikai és a megújuló energia hasznosítására vonatkozó pályázatot. Hozzáfűzte, nem volt másik olyan, az Új Széchenyi-tervben kiírt energetikai pályázat, amelyre ilyen rövid idő alatt ennyi beadvány érkezett volna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.