Berettyóújfaluig szépek, rendezettek a falvak, zöld kertekkel, virágzó gyümölcsfákkal, a villanyoszlopok tetején gólyafészek. A közintézmények majd mindenhol új épületek. Kár, hogy tudjuk: az idill sok helyen csak látszat, valójában a harminchárom leginkább hátrányos helyzetű magyarországi kistérség egyikében vagyunk. A munkahely kevés, és nyomorúságos utcák húzódnak itt a faluvégeken, ahol sok a mélyszegénységben élő, zömében cigány kisgyerek is.
A szépség szeretete boldogít
L. Ritók Nóra mégsem ezekkel a jól ismert panaszokkal fogad, pedig sokkal többet lát ennek a vidéknek a nyomorúságából, mint mások. Mindennek dacára derűs, vidám, az egész megjelenése azt sugallja valamiképpen, hogy a művészet, a szépség szeretete boldogít. Még akkor is, ha olyasmikkel kell megküzdeni közben, mint a fejtetű vagy a fűtetlen szobák.
A dolog a művészetoktatással kezdődött, és az Igazgyöngy Alapítvány munkájának gerincét ma is a rajz és a tánc adja. L. Ritók Nóra mosolyogva mutogatja az iroda falán a tanítványai rajzait. Sorolja, hány nemzetközi pályázaton nyernek a kicsik évről évre. Pedig közülük sokan a legmélyebb szegénységből jönnek, és az első foglalkozásokon még azt sem tudták, hogyan kell használni a ceruzát, a papírt. Nem tudtak viselkedni, hoszszasabban figyelni bármire. Aztán kiderült, hogy tehetségesek, és talán mégsem kellene az első nehézségek után lemondania róluk az oktatási rendszernek, csak azért, mert nem tudnak úgy haladni, mint a többiek. Nem csoda, hiszen otthon nyomorban élnek, gyakran fűtetlen házakban, étel nélkül. Sokszor a szülők hibája ez, de L. Ritók Nóra azt mondja: mégsem bírja nézni, hiszen a gyerekek nem tehetnek róla. Inkább próbál utánuk nyúlni a családba is, nemcsak adománynyal, hanem neveléssel, a szülők motiválásával is. Küzd az uzsora, a tudatlanok kizsákmányolása, az elhanyagoltság és a reflexszerű agresszió ellen, meglepő sikerekkel.
„Nórika néni a második anyánk”
Nehéz ezt a sok szörnyűséget elképzelni azokról a gyerekekről, akikkel a látogatásunk során találkoztunk. Az első utunk ugyanis éppen egy ilyen, délutáni művészeti foglalkozásra vezet az egyik közeli község iskolájába. L. Ritók Nóra még az autóban elmagyarázza: muszáj, hogy az alapítvány ilyen kitelepült foglalkozásokat is tartson, mert máskülönben sokan nem jutnának el rajzolni. Nem tudnák finanszírozni a beutazás költségeit. Hiszen még az is előfordul, hogy ebédre sem fizetik be őket a szüleik. Az alapítvány szociális munkája lényegében egy ilyen étkeztetési hátralékkal kezdődött: L. Ritók Nóra annak próbált utánamenni, miért nem kap a tanítványa iskolai ebédet. Azóta a családokhoz is jár, próbálja feltérképezni a problémákat, és hatni a szülőkre is, hogy a gyermekek valamivel kisebb hátránnyal induljanak az életben. Hogy legyen náluk villany, ne essenek teherbe tizenöt évesen, és ne egy befejezett osztállyal érjenek el a tanköteles kor végére, mert ha ugyanazt az életformát termelik újra, mint a szüleik, nem jutunk előre. Ezt ismételgeti a családokban is, amelyeket meglátogatunk: a kis faluban már hónapok óta béke honolt, a látogatásunk előtti hétvégén azonban újra kitört egy verekedés. L. Ritók Nóra szerint ez az egyik legnehezebb: másféle kommunikációra, emberibb hangra szoktatni a tanítványait. Mert tulajdonképpen a felnőttek is a tanítványai. „Nórika néni a második anyánk” – nem egy háznál mondják ugyanezt a nyomorban élő felnőtt emberek is. És Nórika nénitől várnak mindent. Lelkesen magyarázzák, hogy míg ő nem volt, nem volt itt semmi. Most meg nézzem! Nézem, és nem vagyok elragadtatva, de L. Ritók Nóra arról is mutat képeket, mi volt itt korábban, és megváltozik a véleményem.
A kimunkált pedagógiai módszer eredménye
Az alapítvány nem segít ingyen, L. Ritók Nórának elvárásai is vannak. Segítenek visszaköttetni a kikapcsolt villanyt, osztanak adományt, de cserébe dolgozni kell, kitakarítani a házakat, meszelni, a kerteket megművelni, a gyerekeket felöltöztetni. – Aki bűnöző, azzal nyilván nem lehet így boldogulni, de rengetegen nem azok. Velük szemben az erőszak nem megoldás, de a jogvédők, akik a diszkriminációtudatot sulykolják ezekbe az emberekbe és azt, hogy nekik minden jár, mert hátrányos helyzetűek, szintén csak kárt okoznak – véli L. Ritók Nóra. Hihetetlen, de ő a felnőtteket is képes rábeszélni arra, szedjék össze magukat, próbáljanak igazodni a többségi társadalom normáihoz. Mert így a kicsiknek is több esélyük lesz a beilleszkedésre, és a következő generáció talán egy kis lépéssel előbbre lesz már. Néha úgy tűnik, már most előbbre vannak: az iskolában, rajzóra előtt boldogan rohannak elénk a gyerekek, ölelgetik Nórika nénit. És elmélyülten rajzolnak az órán, figyelmesen, ügyesen. Nincs fegyelmezési probléma, és ez L. Ritók Nóra személyiségén kívül egy gondosan kimunkált pedagógiai módszer eredménye, amit azóta már oktat is az Igazgyöngy Alapítvány: személyre szabott feladatok és ezek alkotó megközelítése. A pedagógus elmeséli: egy pályázat révén kipróbálhatták a módszert a nyelvoktatásban is. Egy év múlva a reménytelennek kikiáltott gyerekek is magabiztosan kommunikáltak egy százötven szóból álló alapszókinccsel. Azok is, akikkel a közoktatás korábban nem tudott mit kezdeni. Kérdezem, mi lett a sorsa a módszernek. L. Ritók Nóra azt mondja: figyelmébe ajánlotta a nyelvtanároknak, akik azóta sem alkalmazzák. A sikerek ellenére sem. Szomorú ez, de azért jó volt látni végre olyasmit, ami bizonyítja, e témában is elindult valami.
Az egyik elsős kislánynak segítek betűzni egy szót, ezért az én nevem kezdőbetűjét is odaírja a lap hátuljára, ahová a tanárokét szokás. Ő már azt szokta meg, hogy a „felkészítő tanár” mindenképpen olyasvalaki, aki segít. Aki másképp beszél, mint a többiek.
origo.hu
Magyar Péter azzal büszkélkedik, hogy a 33. napon megérkezik munkahelyére
