Rend lesz a nyerőgépiparban

A játékgépipar újraszabályozását készíti elő a kormány – jelentette be Lázár János, aki szerint meg kell akadályozni, hogy állami kontroll nélkül a nyerőgépek üzemeltetőihez vándoroljanak a szociális és családi támogatások. A Fidesz frakcióvezetője közölte, a szektor úgy működik, hogy közben az állam jelentős adóbevételektől esik el.

Munkatársunktól
2011. 05. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lázár János szerint átláthatónak és beazonosíthatónak kell lennie a játékgépiparnak, amelynek újraszabályozására készül a kormányoldal. – Vannak olyan fokozottan veszélyes helyzetben lévő társadalmi csoportok, amelyeknél meg kell akadályozni, hogy a szociális támogatás vagy a nyugdíj a család helyett a játékautomatákba, azok haszonszerzőihez vándoroljon – mondta a politikus, hangsúlyozva, ez a társadalmi céljuk, és ebből nem engednek. A Fidesz frakcióvezetője komoly társadalmi kihívásnak tekinti – különösen a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben – azt a játékgépipart, amely „állami kontroll nélkül veszi el az emberek pénzét, és fosztja meg az államot adóbevételektől”. – Az embereket nem védi meg semmi a félkarú rablóktól, és az államnak igenis újra kell szabályoznia a szerencsejáték-piacot az elmúlt húsz év összefonódásai után – fűzte hozzá. Szólt arról is, hogy meggyőződésük szerint ebben nem 35 milliárd forintnyi, hanem jóval nagyobb adóbevétel lehetősége rejlik. Kiemelte a forgalom pontos mérésének fontosságát is, jelenleg ugyanis az adóhatóság nincsen tisztában azzal, mennyi pénzt dobnak be az emberek a játékgépekbe.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tavaly decemberben rendelt el belső vizsgálatot a tárcánál, az APEH Szerencsejáték-felügyeleténél és az Országos Mérésügyi Hivatalnál, miután Lázár János írásbeli kérdést intézett hozzá, amely szerint adócsalással és megtévesztéssel évente 200-400 milliárdos haszonhoz jut egy bizonyos, a nyerőgépek üzemeltetésében érdekelt csoport. A játékadó jelenleg az I. és II. kategóriás játékteremben üzemeltetett pénznyerő automaták esetében gépenként százezer, az elektronikus kaszinóban 120 ezer forint havonta. A fideszes politikus szerint azonban 1991 és 2008 között a gépenkénti valós forgalom elérhette a havi hárommillió forintot is. A nemzetgazdasági miniszter eltúlzottnak tartotta Lázár becsléseit, közölte, az egész pénznyerőautomata-ágazat tavalyi tiszta játékbevétele 81,3 milliárd forint, összes játékadó-befizetése pedig 36,2 milliárd forint volt. A pénznyerő automatákat üzemeltető vállalkozásokat tömörítő érdekvédelmi szervezet, a Magyar Szerencsejáték-szövetség is visszautasította a politikus szerintük téves kijelentéseit.
Tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) sajtóosztálya érdeklődésünkre közölte, a pénznyerő automaták üzemeltetéséből származó állami bevételek alakulásának vizsgálata még nem zárult le. Az NGM-ben ugyanakkor folyik az új szerencsejáték-stratégia kidolgozása, amelynek egyik vetülete a játékadó esetleges módosítása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.