Szex és New York

Ha megáll a vád, amellyel New Yorkban letartóztatták a Nemzetközi Valutaalap francia vezérigazgatóját, Dominique Strauss-Kahnt, azoknak lesz igazuk, akik szerint „beteg embert” engedtek ilyen magas pozícióba jutni. Sőt egyesek szerint „szexuális bűnözőt”. De honnan jött és hogyan jutott ilyen magasra DSK?

Keresd a nőt!
Anne Sinclair. Dominique Strauss-Kahn harmadik felesége, az idén ünnepelnék huszadik házassági évfordulójukat. Csodálatos kék szeme a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején meghódította a francia tévénézőket, de nemcsak tekintete, hanem felkészültsége is a képernyők elé vonzotta az érdeklődőket. Átlagban 12 millió francia követte vasárnap főműsoridőben a 7 sur 7 című politikai összefoglaló műsort. Nem volt titok számára, amikor elvált előbbi férjétől, Ivan Levai magyar származású neves újságírótól, hogy igen kockázatos kapcsolatba vág bele Strauss-Kahnnal. Eddig mindig megbocsátott neki. Most is közleményben tudatta, hogy nem hisz a vádaknak. 1997-ben, amikor Dominique pénzügyminiszter lett, leállította politikai műsorát. Általánosan elismert, felkészült újságíró volt, most már csak Washingtonban írt blogbejegyzéseiben védi meg férjét.
M. Nagy Piroska. Az IMF alkalmazásában állt vezető közgazdászként 2007-ben, amikor Strauss-Kahn a szervezet vezérigazgatója lett. A magyar munkatársnő a nyugat-afrikai országokat felügyelte, és feltűnt neki, mennyire érdeklődik az új főnök a térség államai iránt. Ezt követően elektronikus levelekben erotikus üzenetekkel bombázta alkalmazottját, aki elfogadta közeledését. A 2008-as davosi csúcson zajlott le az „egyéjszakás kaland”. Az első verzió szerint Nagy Piroska férje – aki szintén nem akárki: Mario Blejer, az argentin jegybank volt vezetője – az IMF-vezér és a közgazdásznő közötti e-mail váltásokból tudomást szerzett az afférról, és értesítette az IMF illetékes szerveit, amelyek kénytelenek voltak etikai bizottságot felállítani, hogy vizsgálják, történt-e hatalmi visszaélés. Blejer azonban később egy argentin rádióműsorban azt állította, a média tévedett. Az ügy idején már évek óta nem élt együtt Nagy Piroskával, akitől később hivatalosan is elvált. Az IMF-vizsgálat nem állapította meg vezére felelősségét. Nagy távozott az IMF-től, és jelenleg az EBRD-nél (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) dolgozik.
Nafissatou Diallo. Ő a legjobban keresett takarítónő a földön. Csak napok múlva derült ki a teljes neve, de képét még nem közölték. A manhattani Sofitel New York alkalmazottja ez a 32 éves, Guineából származó, franciául beszélő, vallásos muzulmán özvegyasszony, akinek van egy tizenéves lánya. A magas, 180 centis szobalány, aki keresztnevének nehéz kiejtése miatt csak Ophéliának nevezi magát, az elmondások szerint korántsem vonzó jelenség. De alkalmazottként – amint felettesei értékelték – példás munkaerő. A rendkívül nyugodt, kedves, megbízható, kissé zárkózott nő három éve van alkalmazásban a hotelban. Amerikai tartózkodási engedélye van, rendőrségi ügye soha nem volt, Bronxban bérel egy kis lakást. Ügyvédje szerint nem tudta, hogy a szobát, amelyet ki kellett volna takarítania, Dominique Strauss-Kahn lakja.
Tristane Banon. A jelenleg 31 éves francia író-, újságírónő szintén feljelentést akar tenni Dominique Strauss-Kahn ellen, aki szegről-végről rokona is. Kilenc évvel ezelőtt, kezdőként, megkérte édesanyját, hogy járjon ki neki egy interjút a nagy embernél. Sikerrel is jártak, a fiatal lány felvette az interjút, ám váratlanul telefonhívást kapott interjúalanyától, hogy nem elégedett a nyilatkozatával, ezért szeretné, ha megismételnék. Megadta az időpontot és a címet, ahol megejthetik a beszélgetést. Már a helyszín gyanús lett, ugyanis a szobában nem volt más, csak egy tévé s egy ágy. Interjú közben az alany elkezdte fogdosni, tapogatni az újságírónőt. Amikor ellenállt, „megvadult csimpánzként” támadt rá, letépte melltartóját, le akarta rángatni farmerét. A lánynak végül sikerült kiszabadulnia a szobából. Anyja tanácsára, aki a Szocialista Párt helyi szervezetének aktivistája volt, nem tett feljelentést, amit azóta számtalanszor megbánt.

Jó pár éve, amikor 2007 őszén Dominique Strauss-Kahnt (DSK) kinevezték a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére, Jean Quatremer, a Libération francia baloldali napilap újságírója, aki közelről ismeri a francia politikust, figyelmeztetett: „problémát” okozhat a nagy sármőr női nemhez való vonzódása az Egyesült Államokban, ahol angolszász erkölcsök uralkodnak. Egy nem odavaló gesztus vagy nagyon is érthető utalás a média élveboncolását vonhatja maga után – intett az újságíró, akinek szavait akkoriban mi is közöltük.
Aztán kicsit később a Libération tudósítója ismét óvni próbálta DSK-t, aki szerinte állandó hódítási vágyban szenved, ami elfogadott francia földön, de nem Amerikában: „A legkisebb megengedhetetlen viselkedés is a közfunkció elvesztésébe kerül. Amin mi vihogunk, azon az amerikaiak nem viccelődnek. […] Ha DSK az IMF élén áll, akkor neki is félre kell tennie a francia szerető lomposságát.”
Indokoltnak bizonyult az újságírói figyelmeztetés, sőt DSK túl is teljesítette azt, amitől óvni próbálták: olyan büntetőügyet kerített magának, amelynek a végén akár több tíz éves börtönbüntetés is várhat rá. Ezzel nemcsak személyes karrierjét tette tönkre – hiszen varázsütésre a világgazdaság egyik vezetőjének szerepéből a New York-i Rikers Island-i fegyintézetben ébredt –, hanem lejáratta az őt delegáló Franciaországot is. Sokat kell várnunk, míg ennek az államnak a képviselője betölthet ilyen meghatározó funkciót.
Arról nem is beszélve, hogy az egy év múlva sorra kerülő francia elnökválasztásnak ő lett volna a fő esélyese. Normális emberi ésszel felfoghatatlan, hogy mindezt a célt elhomályosította előtte egy szobalány iránt érzett gerjedelme. Valószínűleg Dominique Strauss-Kahn agya másként jár, bizonyos esetekben nem fogadja el a minimális társadalmi együttélés szabályait. A hatalom iránti és a szexuális vágy kavarodik itt, igaz, a történelem során nem ez az első eset, hogy a kettő együtt alakítja a nagypolitikát.
Sokan tudtak DSK gyengéjéről, az IMF-ben is Kanos Nyúl volt a gúnyneve. A közelmúltban Franciaországban rengeteg könyv foglalkozott személyével, életútjával, ez az érdeklődés már nyilván a baloldal várt elnökjelöltjének szólt. Természetesen egyiknek sem volt központi témája a politikus olthatatlan szerelmi étvágya, de azért majd mind érintette ezt a kérdést is. Most eljött az az idő, amikor erről születnek írások.
Ki is Dominique Strauss-Kahn? Először is nem ez az eredeti vezetékneve. Egészen a nagyapjáig kell viszszamennünk, hogy választ találjunk a miértekre. A nagypapa, Gaston Strauss egy évszázadok óta Elzászban letelepedett zsidó családba született. A nem hívő Gaston az első világháború előtt elvett egy nála 17 évvel fiatalabb katolikus lányt, Yvonne-t, akivel később Párizsba költözött, ahol jól menő kereskedést vezettek. 1914-ben a nagyapát behívták katonának, a fronton gáztámadást élt túl.
Ezerkilencszáztizennyolc végén megszületett gyermekük, Gilbert, aki majd Dominique apja lesz. A húszas évek közepén ugyancsak Elzászból érkezett hozzájuk egy fiatal rokon, Marius Kahn, aki rabbi akart lenni. A fiatalember tanult, mellette keményen dolgozott, és eközben szerelem szövődött közte és a még mindig csak 35 éves Yvonne között. A gáztámadás következtében sok bajjal küzdő, ötvenes éveire megrogygyant egészségi állapotú Gaston Strauss, érezve a közelgő véget, elfogadta ezt a kapcsolatot. Gaston 1934-ben halt meg, látta megszületni Yvonne és Marius lányát (Gilbert féltestvérét). A szülők egy évvel Gaston Strauss halála után összeházasodtak.
Gilbert mindig úgy nézett édesanyja második férjére, Mariusra, mint a bátyjára. Csak tiszteletből vette fel a Kahn nevet. Dominique azonban – saját elmondása szerint – mindig is nagyapjának tartotta Marius Kahnt. Ennek ellenére a hetvenes évekig Dominique csak a Strauss vezetéknevet használta. Csupán ezt követően kapcsolta hozzá a Kahnt, egyrészt elkötelezettségből, amelyet „nagyapja” iránt érzett, másrészt pedig az 1967-es hatnapos háború, valamint az 1973-as jom kippuri izraeli győzelem nyomán éledő zsidó öntudatból.
És hogy ki volt DSK édesanyja? Gilbert Strauss fiatal jogász a második világháború után ismerkedett meg a Tunéziából a francia fővárosba költözött újságírónővel, Jacqueline Fellusszal, aki valóságos mediterrán szépség volt. Gyorsan szerelem szövődött a félig askenázi Gilbert és az orosz–tunéziai szülőktől származó Jacqueline között, aki szefárd ősökkel bírt. A világra nyitott, nem hívő, szocialista eszméket valló két fiatal házasságra lépett, 1949-ben megszületett Dominique fiuk.
Az apa nagy terekre, napfényre, kalandra vágyott, és azonnal lecsapott a marokkói Agadírban meghirdetett ügyvédi állásra. A család 1951-ben költözött új otthonába. Vitt magával egy német származású nevelőnőt is, hogy a gyermekek könnyen elsajátíthassák Goethe és a nagyszülők nyelvét. Emellett Domi megtanult angolul, a spanyol már kissé nehezebben ment neki.
Az 1960-as agadíri földrengés, amelynek következtében egyetlen lakóépület sem maradt épen, elpusztította a mesés gyermekéveket. Strausséknak, bár túlélték a katasztrófát, mindenük odaveszett. Az apa ügyfeleinek háromnegyede meghalt, megspórolt pénzüket elnyelte a föld, nem volt miért maradni, így hazaköltöztek – írta le a közelmúltban megjelent Dominique Strauss-Kahn igaz regénye című életrajzi kötetében Michel Taubmann újságíró.
Érdekesség, hogy a megrögzötten világi Gilbert, aki ráadásul egy szabadkőműves-páholy aktív tagja volt, a zsidó hagyományokhoz vonzódott. A házaspár azt szerette volna, hogy a gyermekei zsidónak érezzék magukat. Például Domit születése után körülmetélték, és 13 éves korában megtartották a bár micvót, a fiatal fiú felnőtté válásának ünnepét, amely szerinte katasztrofálisra sikeredett, ugyanis nem járt talmudoktatásra, és héberül sem beszélt.
Hamar jött az első szerelem, amelyből házasság lett: 1963-ban Dominique 14 éves volt, amikor megpillantotta a mentoni strandon Hélčne-t, aki két évvel idősebb volt nála. Tizennyolc éves korában nem volt kérdés, hogy összeházasodnak; Hélčne-től három lánya született.
Ami egyetemi tanulmányait illeti: első felvételijét elbukta, pedig azt tartották róla, hogy hatalmas memóriája mindent megőriz. Aztán a hetvenes években bepótolta a kezdeti lemaradást, még a közigazgatási elit egyetemet is elvégezte. 1981-ben, François Mitterrand szocialista elnök történelmi győzelmével, előtte is megnyílt a politikai karrier lehetősége. Onnan indul a jelenleg a hatvanas éveit taposó új nemzedék pályája, amelynek tagjai benépesítették az akkori szocialista államirányítást, és azóta sem tudnak kikopni a francia politikai közéletből.
Az első időszakban DSK nem csatlakozott hozzájuk. Inkább szakállasan, amolyan intellektuel külsővel írta Karl Marxról szóló munkáit, és létrehozta a francia Szocialista Párt sorain belül a judaizmus kérdését kutató részleget. Lionel Jospin, akihez már korábbról barátság fűzte, és aki ekkor a szocialisták főtitkára volt, győzte meg, hogy tevékenyebb szerepet kellene vállalnia a politika alakításában.
Számára 1984 a változás éve volt: leborotválta szakállát, lecserélte szódásüveg aljához hasonlító szemüvegét, ezentúl mindenhol csak öltönyben jelent meg, és elfogadta a tervhivatal helyettes felügyelőjének állását. Aki kicsit is jártas a férfiak lelkében, az érzi, hogy emögött csak új nő állhat. Igen, egy évvel korábban találkozott Brigitte Guillemette-tel, aki egy kommunikációs céget vezetett, ő lett második felesége, ő is egy lánnyal ajándékozta meg.
Aztán ráérzett a politikacsinálás ízére: szerepelni, szerepelni, szerepelni. Már 1985-ben megjelent a Le Monde-ban egy Strauss-Kahn szerint a világ című eszszé, amely nagy vihart kavart körülötte, de egyből megismertette nevét a szélesebb közvéleménnyel. 1989-ben – a legnagyobb titokban – új tömegkommunikációs tanácsadója lett, de nem is akármilyen, kis túlzással fél Franciaország őutána sóvárgott: Anne Sinclair, a TF 1 vezető tévécsatorna sztárja, aki vasárnaponként tartott heti politikai összefoglaló műsort. A nyolcvanas-kilencvenes években Franciaországban ő volt „a televíziós újságírónő”. Nemcsak okos kérdéseitől rettegtek a hetente elébe járuló politikusok, hanem igen kellemes jelenség is volt a képernyőn.
Nem sokáig kellett várni, hogy a tanácsadói munkából valami más is legyen. Miután mindketten elváltak, 1991 végén csinnadratta nélkül örök hűséget esküdtek egymásnak. Anne Sinclair, aki szintén nem vallásos zsidó, akarta a vallási esküvőt is. Azóta kissé megváltozott a helyzet, akadt, aki „ultracionistaként” írta le a családot, miután közelebbről megismerte.
Dominique, aki ekkor már ipari miniszter volt, választókerületéből, Sarcelles-ből hozatott egy ortodox rabbit, aki elvégezte a ceremóniát. A rabbi megbocsátotta Dominique-nak, hogy előző két felesége nem zsidó volt, de afölött már nehezebben tudott szemet hunyni, hogy egy Cohen nemzetségbe tartozó férfi – a Kahn név ebből ered – elvált nőt vesz feleségül.
Ráadásul milyet! Anne Sinclair nemcsak végtelenül intelligens, hanem nagyon gazdag is. Ő az amerikai Sinclair család egyik örököse. Villák, öröklakások a világ minden táján, több százmillió euró készpénzben. Marrákesi hatalmas ház, lakás Párizs legelőkelőbb részén, a Vosges téren – minderre futja Anne örökségéből. Emellett Dominique sem keresett rosszul, köztisztviselői állásában az Egyesült Államok elnökénél is nagyobb fizetést vihetett haza.
Nincs olyan francia szocialista párti képviselő, aki ne tudna valamilyen szaftos részletet DSK nőügyeiről. De nemcsak szexuális kalandokba keveredett, voltak egyéb történetei is, ám eddig mindből sértetlenül kimászott. 1999-ben pénzügyminiszteri posztjáról kellett lemondania, ugyanis korábban egy peres ügyben visszadátumozott bizonyítékot nyújtott be. Évekig eltartott a per, végül elfogadták a védekezését, hogy tévedésből adta be az iratot.
Aztán a párizsi polgármesteri hivatalban a nyolcvanas-kilencvenes években zajlott visszaélésekről is tudott, ugyanis ő is megkapta azt a leleplező videokazettát, amely megmutatta, milyen széles körben használnak korrupciós pénzeket pártfinanszírozásra. Védekezése a bűnpártolásban itt is egyszerű volt: nem nézte meg a felvételt!
DSK másik, a közelmúltban nagy port felvert ügye volt, amikor kiderült, hogy viszonyt kezdett az IMF egyik magas beosztásban lévő magyar közgazdásznőjével. Ezt az affért a legjobb esetben is zavarosnak lehet minősíteni, ezért nem meglepő, hogy vizsgálat folyt ellene, kiderítendő, nem élt-e vissza hatalmával beosztottjával szemben. Strauss-Kahn most boldog lenne, ha 2008 végén lemondásra kényszerítette volna emiatt az IMF tanácsa, akkor nem fenyegetné börtön. (Ráadásul utólag már az érintett magyar közgazdásznő, Nagy Piroska is bátrabban emlékezik a történtekre: szerinte egyértelműen a főnöke kényszerítette szexuális aktusra.)
Annyi bizton elmondható, Nicolas Sarkozy és tanácsadói jól kiszámították, hogyan lehet kivonni a (politikai) forgalomból DSK-t, akit a legveszélyesebbnek ítéltek az ellenzék soraiból. Az egójához méltó világgazdasági állást kellett találni neki, s épp kapóra jött 2007-ben a megüresedő IMF-vezéri poszt. Így nemcsak a szocialista ellenzék egyik jól felkészült szócsövét sikerült exportálni, hanem DSK-nak is tetszett a dolog, hogy a világgazdaság egyik ura lehet. A válsággal viszont nem számoltak Sarkozy tervezői: Strauss-Kahn nemhogy megrettent volna az előtte tornyosuló feladatoktól, hanem ebből merített erőt. Az IMF képét sikerült átalakítania a pénzügyi világ zord csendőrfigurájából már-már jóságos, együtt érző doktorrá. (Legalábbis ezt az arcát mutatta a szervezet kifelé.) DSK bármikor felkereshette Barack Obama elnököt az ovális irodában, Angela Merkel kancellárral tegeződik. Az IMF egyenrangú partnere az Európai Uniónak az euróválság megoldásában.
Ezáltal Franciaországban is hallatlanul nőtt a népszerűsége, és nemcsak a baloldali, hanem az elbizonytalanodó jobboldali szavazók körében is: államférfiszerepet sugallt az államférfiak közt. Nem volt olyan közvélemény-kutatás a Szajna partján, amely ne őt hozta volna ki győztesnek a jövő évi elnökválasztáson. Sőt megalázó különbséggel (60:40 arányban) verte volna – ha nagy ellenfele egyáltalán bejut a második fordulóba – Nicolas Sarkozyt is. Ha jelölteti magát, minden ajtó nyitva állt volna előtte, hogy egy év múlva bevonuljon az Élysée-be még ma is szép felesége oldalán.
Ez most már valószínűleg akkor sem történik meg, ha esetleg sikerül tisztáznia magát a vádak alól. Emiatt pedig máris szárba szökkentek a különféle összeesküvés-elméletek. A francia szocialisták legelvetemültebb DSK-hívői, látva egyetlen reménységük megsemmisülését, sorban járják be a rádió- és tévéstúdiókat, hogy elhitessék agyrémeiket. Bizonyára nem létezik olyan világpolitikai helyzet, hogy valaki elő ne húzna kalapjából egy jól megalapozottnak tűnő konspirációs történetet. Különösen így, hogy a New Yorkban megvádolt DSK is előállt épp két hete egy hasonló teóriával. Arról panaszkodott a Libérationnak, hogy az új francia belügyminiszter, Guéant figyelteti, ő pedig alkalmasnak véli bármilyen „gonosz dolog” kifundálására. „Például felbérelnek egy nőt, ötszázezer, esetleg egymillió euró elég, hogy azt állítsa rólam, egy parkolóban megerőszakoltam – jelentette ki az IMF-vezető. – Három érzékeny pontom van: a pénzem, a nők és a zsidóságom. Igen, szeretem a nőket, na és? Egyszer egy csúcstalálkozón összefutottam a vizeldében Sarkozyvel: megkértem, hogy hagyjon fel a magánéletem bemocskolásával.”
Igen nagy a választék az elméletgyártók számára, hogy ki állhat a DSK-ellenes összeesküvés hátterében. A nemzetközi ármánykodás mögött nyilván nemzetközi erők állnak. Lehet itt az IMF-beli utódlási harcra gondolni, de vajon minek meggyorsítani a véget, hiszen DSK hónapok múlva úgyis lemondott volna vezérigazgatói posztjáról. Esetleg a bankárok összeesküvését láttuk, akiket „olyannyira megszorongatott”? Vagy a szívéhez közel álló euró megmentése ellen szövetkeztek?
Az összeesküvés-pártiak szerint francia megrendelőket kell sejteni az ármánykodás mögött. Ám itt se szeri, se száma azoknak, akik örülnének DSK börtönbe kerülésének. Vegyük a saját pártját, a szocialistát. Ha magába néz, az elnökjelöltségért pályázók mindegyike örül a legesélyesebb jelölt kilövésével támadt űrnek. Így nekik is maradt esélyük.
A kormányzó jobboldal is darálja a megszokott imát az ártatlanság vélelméről, de azért mégis kiesett Sarkozy legnagyobb baloldali riválisa. Igaz, az államfő a felmérések szerint még a DSK-t követő két szocialista jelölt – a jelenlegi és a volt főtitkár – indulása esetén sem kerülne be a második fordulóba, de velük már magabiztosabban szállhat harcba.
Lehet, hogy DSK hiányában Marine Le Pen megnyeri az első fordulót Nemzeti Frontjával? Ez lenne csak az igazi áttörés! Minden közvélemény-kutatás biztos másodikként hozta ki a Le Pen lányt, most viszont új távlatok nyíltak előtte. Ő aztán nem is rejti véka alá az események ilyetén alakulása miatt érzett örömét.
Az biztos, hogy a pártoknak teljesen át kell értékelniük eddigi elnökválasztási stratégiájukat, ugyanis a legesélyesebbnek kikiáltott jelölt eltűnt a színről. Nagy kérdés, mennyire veti vissza a Strauss-Kahn-ügy a Szocialista Pártot, vajon végleg elfordulnak a tömörüléstől, akiket csak ő vonzott az SZP-hez? Esetleg erős jelölt híján újból feldarabolódik a baloldal? Vajon tud-e élni a kormánypárt az ölébe hullt eséllyel? Vagy épp a Nemzeti Front lesz az, amely hasznot kovácsol az IMF-vezér végzetes bűncselekményéből?