Vádat emelhetnek a brit csalók ellen

Befejeződött a nyomozás annak a csalással gyanúsított brit párosnak az ügyében, amely korábban hónapokat töltött előzetes letartóztatásban hazánkban. Noha M. J. T. és J. L. M. Angliában az európai elfogatóparancs meghurcolt áldozatainak szerepében tetszeleg, a magyar hatóságok várhatóan újra kérik az átadásukat.

Győr Ágnes
2011. 05. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lezárult a nyomozás tegnap annak a két brit állampolgárnak az ügyében, aki ellen korábban csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi rendőrkapitánysága az ügyet vádemelési javaslattal továbbküldte az V. és XIII. kerületi ügyészségnek – tudta meg lapunk a BRFK kommunikációs osztályától.
Emlékezetes, a 28 éves M. J. T. és üzlettársa, a 38 éves J. L. M. korábban Budapesten működtetett marketingcéget, s miután 2005-ben tönkrement a társaságuk, azzal gyanúsították meg őket, hogy 134 ügyfelüknek összesen 18 ezer font (5,5 millió forint) kárt okoztak. A rendőrség előterjesztése és az ügyészség indítványa alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság európai elfogatóparancsot adott ki ellenük, amelynek tavaly novemberben tettek eleget a brit hatóságok. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2009. november 5-én rendelte el előzetes letartóztatásukat. Amikor a gyanúsítottak ügyvédeik javaslatára Magyarországra jöttek, a repülőtéren elfogták őket. Az üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, valamint csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás alá vont M. J. T. és J. L. M. ügye óriási médiavisszhangot kapott Angliában. A szigetország jogrendjével ugyanis összeegyeztethetetlen, hogy valakit – a két férfihoz hasonlóan – vádemelés nélkül tartsanak fogva, noha a magyar joggyakorlat alapján ilyen módon akár két évig is előzetes letartóztatásban maradhat bárki.
M. J. T. édesapja több médiumnak is azt nyilatkozta, nem engedték meg a magyar hatóságok, hogy fiának angol–magyar szótárt vigyen a börtönbe. Internetes fórumot hozott létre, amelynek a Szabadítsátok ki Mike-ot és Jasont! címet adta. Ezen később aláírásgyűjtés kezdődött, amelynek célja az európai elfogatóparancs jogintézményének megváltoztatása volt. A két brit férfi végül március elején került szabadlábra és távozott az országból, az eljárás azonban folytatódott ellenük. Az ügyben a gyanúsítottak, illetve több tanú kihallgatása után a megkárosított áldozatok száma hivatalos források szerint több mint a háromszorosára, az okozott kár pedig a duplájára nőtt.
J. L. M. korábban a helyi sajtónak azt nyilatkozta, hogy életét tönkretették a Magyarországon előzetesben töltött hónapok, és be fogja perelni a magyar és angol hatóságokat. Kártérítési követelését azzal indokolta, hogy mindkét országban helytelenül alkalmazták az európai elfogatóparancs intézményét, amikor vádemelés nélkül adták át Magyarországnak.
Az érintettek a korábbi ígéretek ellenére sem nyilatkoztak lapunknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.