Zsarolási nyomaték

A földön mindenütt, Nairobitól Tiranáig minden pártból páros lábbal repítették volna ki azt, aki más párt életre hívásán munkálkodik – az MSZP-t kivéve. Ha ezt elnézik Gyurcsánynak, az azt jelenti, hogy a párt be van avatva a machinációkba

Pszichoanalitikus legyen a talpán, aki kiigazodik Gyurcsány Ferenc kusza magyarázatain a Demokrata Párttal kapcsolatban. Kezdetben volt ugye a Demokratikus Koalíció, amit az MSZP kebelén belül gründolt a munkásmozgalom nagyhercege. Erről kiderült, hogy egy platform, ám tárva a kapuja a Magyar Demokratikus Charta tagjai és általában mindenki előtt, aki kellő mértékben utálja a Fideszt. Aztán a demokratikus chartából összenövő Demokratikus Koalíció után itt van a friss szülemény, a Demokrata Párt, amiről Gyurcsány annyiféle álláspontot képvisel, ahányszor megkérdik. Kizárt dolog, hogy képes észben tartani saját blöffjeit. Bár a karon ülő csecsemők kivételével mindenki tisztában van vele, hogy ezt a pártcsírát ő hozta létre második szereposztás gyanánt, szemlőhegyi emberünk bőszen tagad. Hol ezt mond, hol amazt. Mikor hogy. Az MSZP félbentlakásos ülésén történetesen letagadta volna még azt is, hogy az amerikai Demokrata Pártról hallott, nemhogy a partizánszerveződésről. Alighanem hiteles lehet Bárándy Gergely beszámolója, aki egy szakorvos türelmével úgy nyilatkozott: képtelen volt az expártelnök egzakt válaszokat adni a másik párt alapításához fűződő viszonyát firtató kérdésekre. Így arra sem tudott reagálni, hogy Vitányi Iván, a Demokratikus Koalíció nagy veteránja elkottyantotta: a Demokrata Párt létrehozásáról a platform ülésén született döntés.
Gyurcsány éremesélyekkel indulhatna az olimpián, ha felvennék a sportágak közé a hoszszútávfárasztás versenyszámot. Olyan futballista, aki nem tud bánni a labdával, ám mindenkinél kitartóbban rugdalja az ellenfél játékosait. Eddig pártja hasznára és nagyobb dicstelenségére kamatoztatta kétes korrektségű készségeit. A helyzet egy ideje megváltozott: az MSZP vezetői keserűen tapasztalhatják meg, milyen az, mikor egy lenullázódott politikus megvadulva párttársai ellen fordul. No persze papíron nem a pártot számolná fel Gyurcsány testvér, ám a végeredmény nem lehet kétséges. Hogy parafrazeáljuk a rendvédelmi szakszervezet vezetőjének fenyegetőző aranyköpését, ha egy Gyurcsány megindul, nincs ember, aki megállítsa. Politológusok egyetértenek abban: addig nem nyugszik a bukott kormányfő, amíg romokban nem hever az MSZP – vagy megválasztják ismét elnöknek. A Demokrata Párt zsarolási nyomatéknak kell. Ha minden klappol, és sikerül kettészelnie az utódpártot, beteljesítheti a radikális jobboldal legszebb reményeit.
Aki már lezsibbadt a tengernyi demokrata és demokratikus jelzőtől, az ne magában keresse a hibát. Gyurcsány régi technikája, hogy egymással majdnem azonos ötletekkel, cégekkel és szerveződésekkel próbálja őrületbe kergetni az embereket. Kár, hogy nem Magyar Demokrata Pártnak nevezik az új alakulatot. Az MDP rövidítés Gyurcsány sok hívének bizonyára otthonosan csengett volna. Visszahozta volna az emlékezetbe a régi szép személyi kultuszos, rákosista időket.
A földön mindenütt, Nairobitól Tiranáig minden pártból páros lábbal repítették volna ki azt, aki más párt életre hívásán munkálkodik – az MSZP-t kivéve. Ha ezt elnézik Gyurcsánynak, az azt jelenti, hogy a párt be van avatva a machinációkba. Mivel az nem valószínű, hogy saját osztódásuktól remélik megújulásukat, csak arra tudunk gondolni, hogy a fő manipulátor azt találta ki, hogy egyszerre két vasat tart a tűzben. Jellemző Gyurcsány politikai tehetségtelenségére, hogy nem volt képes levonni a tanulságot sem a Giczy György vezette KDNP, sem az MDF végzetes önfelszámolásából. A KDNP 1997-es kettészakadásakor éppen azt érték el, hogy a tagság jelentős része átment a Fideszbe. Az MDF ugyanígy megsínylette a Szabó Iván-féle MDNP kiszakadását és azt is, hogy Dávid Ibolya diktatórikus vezetésével a pártmaradékban egymást követték a törvénytelen kizárások, kilépések, mindent összevetve a pártot fölemésztették a belső konfliktusok.
Megválaszolásra vár azonban a legfőbb kérdés: miért kavarja mindezt a kalamajkát a rózsadombi gerilla? Valami láthatóan igen sürgős neki. Igaz, annyira alapvető tulajdonsága a beteges türelmetlenség, hogy nemhogy a párt döntéseit, de még egy sós ropi vagy tisztasági csomag felbontását sem bírja kivárni. Itt azonban jóval nagyobb a tét, hisz az ügyészség nagy valószínűséggel vádat emel ellene Sukoró-ügyben. Ezért vált sietőssé, hogy egy magas pártpozícióval minél nagyobb nemzetközi védettséget szerezzen. Legalábbis jobb híján ebben reménykedik. S bár bukása után azt nyilatkozta, hogy jó ideig a háttérben marad, ehhez képest elég hamar visszatért. Ha nem mondja is ki, a pártelnöki posztnál kevesebbel nem fogja beérni – legyen szó akár az MSZP-ről, akár a frissen gründolt Demokrata Pártról. Minden más megnyilatkozása csak elterelő hadművelet, merő porhintés. Azon dolgozik a kitartó pártütő, hogy mihamarabb tisztújító kongresszus legyen az MSZP-ben, ahol hovatovább rá kell hogy döbbenjenek: nehezebben szabadulnak meg tőle, mint Kádár Jánostól annak idején, amikor már legszívesebben elfalazták volna előle az utat a pártfórumokra. Csak látszólag ellentmondás, hogy Gyurcsány nem idős ember. Napokon belül betölti az ötvenet, s ehhez képest a bölcsességnek, a megfontoltságnak, a mérsékletnek egy szikráját sem láttuk tőle. Ő ugyanis minden érvét a saját úgymond fiatalos lendületéhez fűződő hamis illúziókkal dúcolta alá. Lehetetlen nem észrevenni a politikai kapuzárási pánik tüneteit a szoci mandarinon. Egy hórihorgas ötvenestől már nem lesz olyan elbűvölő, ha átlátszó ingben csábos táncmozdulatokat lejt kiterjesztett karral a parlamenti ablak előtt.
Ha a Gyurcsány irányában kialakult csendes ellenszenv a párton belül tovább harapódzik, megérheti, hogy pár bóbiskoló kisnyugdíjas előtt kell majd produkálnia magát lerobbant kultúrházakban. Hamarosan lekopírozhatja a volt pártfőtitkár 1989-es beszédét, amikor Kádár – bár nem hívták, sőt – elment a Központi Bizottságba, hogy kibogozhatatlanul zavaros magyarázkodással keltsen döbbenetet. A kései utód is fűhöz-fához kapkod, vádol, szemmel láthatóan nagyon meg van szeppenve az ügyészségi invitációtól. Hiába hergelte bele magát különböző heroikus vértanúpózokba, elképzelni sem tudta, hogy őt, az érinthetetlent ilyen inzultus érheti. Pedig egy-két hete még akkora volt a szája, mint a bécsi kapu. Maga követelte a T. Háztól mentelmi jogának felfüggesztését, illetve azzal hencegett: lemond mentelmi jogáról. Azóta sűrű csönd van erről. Felülkerekedett benne a félelem. Ő lett a menekülő ember. Eszébe nem jut már arra kérni frakciótársait, teljesítsék a kívánságát. Nem mintha sokat osztana-szorozna, miként nyomják a kisszámú utódpártiak a gombokat, mégis hihetőbb lenne egy cseppet egy szovjet háborús filmből koppintott „Ide lőjetek, fasiszták!” típusú hősködés.
Itt a szép alkalom, hogy egyszer az életben tartsa a szavát. Oly megindítóan ecsetelte, hogy már várjuk, minő nemes haraggal keblében áll a bíróság elé.
Már csak egy jó szlogen hiányzik. Mert ő most nem mondhatja, hogy J’accuse, hanem neki címezhetik Émile Zola vádoló mondatát. A No pasaránt már ellőtte, a No smoking még nem foglalt, de semmi értelme. Maradnak tehát az olyan mozgalmi felhívások, mint a „Veled vagyunk, Feri!” meg az „El a kezekkel Gyurcsánytól!”. Kérdés azonban, kit tud még mozgósítani, miután becsmérelte a magyar népet, amely szerinte Kádár puha világához szokott. Az emberek ritkán honorálják, ha sértegetik őket. Gyurcsánynak pedig ez ügyben még komoly meglepetésekben lehet része.