Politikai értelemben két fontos esemény, a soros uniós elnökség és a parlamenti választások határozzák meg az idén Lengyelország politikai életének alakulását. Eddig soha nem tett jót egy ország megítélésének, ha ilyenkor túlságosan a belpolitikára terelődik a figyelem. Nem tart attól, hogy az éleződő kampány rányomja majd a bélyegét az elnökségre?
– Először is, a választás nem valamiféle betegség, hanem a demokrácia része. Természetesen ez a helyzet bonyolultabbá teszi az elnökség levezénylését, ám nem túloznám el a kihívás nagyságát. A kormány jól előkészítette az unióban ránk váró fél évet, s segít a sikeres lebonyolításban az is, hogy Magyarország jó munkát végzett. Sok témát viszünk tovább, többek között a gazdasági kérdéseket, az energiapolitikát, s közös eseményünk lesz a keleti partnerségi csúcs. Közben pedig folyik majd a kampány, de bizakodó vagyok, úgy gondolom, tanultunk a cseh példából.
– Bár csak ősszel kerül rájuk sor, álljunk azért meg egy pillanatra a választásoknál. Az utóbbi évek lengyel belpolitikai történései nem a baloldalról szóltak. A Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) marginalizálódott, s a politikai mezőt máig két nagy jobboldali párt uralja. A közvélemény-kutatásokat nézve s a politikai mozgásokat figyelve azonban most úgy tűnik, hogy 20 százalék alatti támogatottsága ellenére is kulcsszerepbe kerülhet a baloldal. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy nélküle egyik nagy erő sem tud majd kormányt alakítani. Ha a Polgári Platform (PO) és a Jog és Igazságosság pártja (PiS) egyaránt koalíciót ajánlana, melyiket választanák?
– Hat év ellenzéki lét után a baloldal most tényleg erősödik Lengyelországban, amit a demokrácia szempontjából örvendetesnek tartok. Érezhetően a baloldalnak kedvez, hogy sokan belefáradtak a két nagy jobboldali párt közötti csatározásokba. A koalíciós lehetőségekről azonban még korai beszélni, ennek a választások után, az erőviszonyok ismeretében jön el igazán az ideje. A kulcs Donald Tusk pártjának a kezében van, hiszen jó szereplés esetén jelenlegi partnerével, a parasztpárttal elegendő mandátumuk lehet a kormányalakításhoz. Ha azonban a PO gyengébb eredményt ér el, a belpolitikai életben nagy kavarodás lesz. Történelmi megközelítésben úgy tűnik, Jaroslaw Kaczynski pártja és a baloldal tűz és víz, s nem nagyon lehet egy platformra hozni őket. Egyrészről ott van – bár én ezt az elnevezést nagyon nem szeretem – egy posztkommunista párt, míg a másik oldalon a radikális antikommunisták. Az SLD és a PO együttműködésének pragmatikusan tehát nagyobb az esélye.
– A hatalomra kerülés esélyéről ma még tényleg korai beszélni, ám néhány éve még bizonyára aligha gondolta volna, hogy két jobboldali párt is felmerülhet esetleges kérőként. Ehhez azonban elengedhetetlen volt a generációváltás, a baloldal valamiféle megtisztulása. Miként jellemezné a mai lengyel baloldalt?
– Teljesen átalakult a párt, amelyet most a harmincasok generációja irányít. Ők a rendszerváltozás idején még csak 13 évesek voltak, így rájuk sütni, hogy posztkommunisták, értelmetlen. Ha a pártot definiálni szeretnénk, akkor inkább szociáldemokratának, mint szocialistának nevezném, amely a szabad piac elveit vallja, de segíti az arra rászoruló társadalmi csoportokat is. Egyértelműen EU-párti, az európai integráció elmélyítésének híve. S mivel vezetői fiatalok, támogatja a modernizációt, az innovációt. Határozottan kiáll az állam és az egyház szétválasztása mellett. Az eltelt húsz évben sokat tett a demokráciáért, vallja annak értékeit, s nincsenek nacionalista kilengései. A jelenlegi kormányt tehát adott esetben képes lenne erősíteni.
– Mindehhez tegyük még hozzá, hogy miközben a közép-európai baloldal gazdaságfilozófiája határozottan neoliberális, addig az ideológiai értelemben markáns jobboldal e tekintetben szociálisan érzékenyebb, ha úgy tetszik, klaszszikus értelemben jóval inkább baloldali…
– Régiónk utóbbi két évtizedét a pártok tekintetében egyfajta ideológiai konvergencia jellemzi. Blair és Schröder harmadik utat hirdető politikája például nagyon liberális megközelítés volt, miközben a válság idején Sarkozy és Merkel az állami beavatkozás széles skáláját vonultatták fel. A baloldal liberálisabb, a jobboldal pedig szocialistább lett. Ezt a kor kényszerítette ki, amelyben nehéz olyan döntéseket hozni, amelyek kizárólag valamiféle ideológia mentén születnek.
– Térjünk vissza a lengyel soros elnökséghez, amelynek egyik legfontosabb prioritása a keleti partnerség elmélyítése. Milyen szerencse, hogy a csúcstalálkozót mégsem Budapesten rendezték! Hogyan került volna akkor a lengyel fél év középpontjába ez a kérdés?
– Úgy gondolom, hogy nagyon jó ez a lengyel–svéd kezdeményezés. A keleti partnerség fontos uniós program, s szeretnénk, ha az elnökség egyik vezető témája lenne. Európa hatalmas régióját érinti, s komoly érdekek fűződnek hozzá. Így a szabad kereskedelem kialakítása Ukrajnával, Moldova közelítése, nem beszélve arról, hogy Belarusz jövője egész Európa problémája. Európa azonban nehéz időket él, így sok probléma elvonja a figyelmét e szomszédságról. Így aztán jó dolog, hogy ebben az évben egymás után két közép-európai ország látja el az elnökséget, hiszen így jobban ráirányíthatja a saját magukkal elfoglalt országok figyelmét is régiónkra s a keleti szomszédság problémájára. Ám, hogy végül ez lesz-e a fél év kiemelt témája, jelentős mértékben függ az észak-afrikai helyzet alakulásától, az egyes dél-európai országokat érintő gazdasági válságtól. Ezek ugyanis tematizálhatják a következő fél évet. Általában az elnökségekkel ugyanis az a helyzet, hogy meghatározzák a menetrendjét, amelyet aztán átír az élet. S éppen e rendkívüli események miatt emlékszünk egy-egy elnökségre, például az orosz– grúz válság miatt a franciára. Bízom azonban abban, hogy tartani tudjuk a menetrendet, s folytatjuk a magyarok által elkezdett ügyeket.
origo.hu
Magyar Péter brüsszeli embere szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, mert keveset kell fizetniük az embereknek
