A magyar fuvola estje

Népzene és kortárs zene: ritkán párosítják a kettőt. Pedig nem állnak olyan messze egymástól, mint elsőre hangzik, sok magyar zeneszerző merített ihletet a magyar népzenei örökségből, akár konkrét népdalokat dolgozott fel, akár csak a népzene természetes dallamképzését, tökéletes szabályrendszerét vette alapul. Fülep Márk fuvolaművész Magyar Motívumok című műsorában Kocsár Miklós, Kurtág György, Sáry László és természetesen Bartók Béla művei állnak párban autentikus népzenei összeállításokkal, kiegészítve a jazz és a népzene világában is otthonos Borbély Mihály és Lukács Miklós alkotásaival.
Manapság divat a „világzene”, a „minden műfajt összemosunk” hozzáállás, és a népzene is egyre gyakrabban jelenik meg komolyzenét játszó művészek repertoárjában. Fülep Márk viszont nem divatból, hanem őszinte érdeklődésből fordult a magyar népzene felé. Ezt mutatja az a hozzáállás is, ahogy a népi hangszereket kezeli, amelyeket klasszikus fuvolajátékához hasonló precizitással, tökéletességre törekvéssel szólaltat meg. A legérdekesebb talán az a hatás, ami oda-vissza érvényesül népzenében, feldolgozásban egyaránt: a népzenei átiratok igazi előadását hitelessé, jól értelmezetté teszi. Az érdeklődés is a hangszerek felől indult, és ez jól érződik: a Fülep Márk által csak „magyar fuvolának” nevezett flóta, a tilinkó vagy a somogyi hosszúfurulya épp úgy cserélődik a művész kezében, mint a fuvola, az altfuvola és a piccolo, nem érezzük alárendeltnek sem egyiket, sem másikat. Ugyanígy a műfajok is vegytisztán, saját magukban vannak jelen: nincs világzene, csak népzene és komolyzene. Annak ellenére, hogy az előadók improvizálnak is, és minden esetben visszaköszön ezekben a szabadabb szakaszokban mind a kettő, a népdal és annak ismert feldolgozása. Az egész talán a leginkább a Bartók-művekre épülő második részben erősödik fel, ahol az egyébként csendesebb, elmélyültebb hangvételű kamaraest kibővül, megszólal az eredeti népzene, a Bartók-féle feldolgozás, és a műsor résztvevőinek saját interpretációja. A Muzsikással is rendszeresen fellépő táncos-gardonos, Farkas Zoltán Batyu, felesége, Tóth Ildikó Fecske, a Muzsikás prímása, Sipos Mihály, a rendkívül virtuóz dzsesszmuzsikus, a Vujicsicsban évtizedek óta tevékenykedő Borbély Mihály, a világzene, a kortárs zene és a dzsessz elismert cimbalmos előadóművésze, Lukács Miklós, a népszerű énekes, Bognár Szilvia, valamint Fülep Márk, a műsor házigazdája felváltva lép a színpadra, hogy a fináléban egyesülve a Román népi táncokat egyfajta szavak nélküli zenetörténeti előadássá fejlessze. Előadásuk nem más, mint a magyar motívumok, a magyar zenetörténet egyfajta sajátos összefoglalója, a gyökerektől a legújabb, XX–XXI. századi alkotásokig.
A legfontosabb talán a műsorszerkesztés üzenete. Nem megszerettetni akarja a kortárs zenét, ezért nem a népszerű Bartók-művekkel és nem is az ismert népdalokkal kezdi. Fülep Márk belevág a közepébe: Kurtág Két miniatűrjével kezdi, s csak mikor már felvette a fonalat a közönség, és érezhetően ráhangolódott a kortárs kamarazene hangulatára, akkor csempész a műsorba palóc és gyimesi népzenét, hogy aztán Farkas Ferenc ismert Régi magyar táncaival zárja az első részt. Talán merész ötlet, de működik: Bartókot már felkészülten kapja a hallgatóság, és – visszagondolva az első részre – több marad meg a kortárs művekből is, mintha a hagyományos kronológiai sorrendben szólaltak volna meg.
(Magyar motívumok. MűPa, Fesztiválszínház, június 10., 19.30.)