A Pokorni–Hoffmann-affér

Pokorni nem magánszorgalomból és még csak nem is szakbizottsági elnöki pozíciójából eredő kötelességének eleget téve kíséri figyelemmel az oktatási államtitkárságon folyó törvény-előkészítő munkát. Úgy tudni, Orbán Viktor kérte fel még februárban egy alternatív felsőoktatási koncepció kidolgozására

Etikai bizottság elé kellett állnia kedden Pokorni Zoltánnak, a Fidesz vezető oktatáspolitikusának, az Országgyűlés oktatási bizottsága elnökének. Mintegy másfél órán keresztül kellett válaszolnia a nekiszegezett kérdésekre. A politikus által „meghurcoltatásként megélt” eljárást május közepén a Fidesz– KDNP-s kettős párttagságú oktatási államtitkára, Hoffmann Rózsa kezdeményezte. Pokorni az utóbbi két évtizedben azzal vált ismertté, hogy oktatáspolitikai kérdésekben markáns véleményt fogalmaz meg a Fidesz nevében. Hozzáteszem: a volt oktatási minisztertől a köz el is várja a kritikus véleményalkotást. Hoffmann Rózsa viszont az etikai bizottsághoz benyújtott panaszában azt sérelmezte, hogy Pokorni Zoltán a sajtón keresztül az általa vezetett államtitkárság intézkedéseivel, tervezeteivel szemben megfogalmazott bírálataival folyamatosan akadályozta őt kormányzati munkájában.
Az etikai bizottság tagjai akkurátusan végigmentek az államtitkár által kigyűjtött, számára sérelmesnek ítélt nyilatkozatokon, lehetőséget adva Pokorninak, hogy tisztázhassa magát. Végül megállapították, hogy Pokorni nem követett el etikai vétséget, nem sértette meg sem Hoffmann párttagsági jogait, sem pedig a Fidesz alapszabályát. Ha eddig nem tudtuk, hogy miért olyan jó dolog egyszerre két kormányzó párt tagjának lenni, most legalább kiderült: szakmai konfliktus esetén etikai vizsgálat során is lehet tisztázó beszélgetéseket folytatni.
Immár csaknem egy éve feszül egymásnak különféle oktatásügyi kérdésekben a két jobboldali szakpolitikus. Tavaly novemberben például a felsőoktatás egyik stratégiai kérdéséről szóló vitájukat sikerült úgy lezárni – Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterrel kellett tárgyalóasztalhoz ülnie Pokorninak és szakértőinek –, hogy megállapodásban sikerüljön rögzíteniük: Magyarországon fenntartják a bolognai rendszert a felsőoktatásban. Azzal a kitétellel, hogy rögzítették erős kritikájukat annak bevezetését illetően, és ezen az egyeztető megbeszélésen javasolták a képzési szerkezet felülvizsgálatát is. A kormánypárti politikusok között létrejött megállapodást természetesen vezető hírként tálalta az ellenzéki sajtó.
Kinek jó ez? S mire jó mindez?
Arra mindenképpen jó volt, hogy kiderüljön: Pokorni egy orvosprofesszorral is képes oktatáspolitikai szakmai kérdésekben dűlőre jutni. Úgy tűnik, csak Hoffmann Rózsával találja meg nehezen a közös hangot, aki egyébként eddigi államtitkári működésének legkeményebb kritikáját nem Pokorni Zoltántól kapta. Ezt az idén áprilisban azon a kormányülésen kellett elszenvednie, amikor Orbán Viktor két órán keresztül elemezte az általa kidolgozott felsőoktatási törvény koncepcióját, és visszaadta azzal, hogy az csupán „ötletek halmaza”, amely nem áll össze rendszerré, s nem fejezi ki a kormány szándékát.
A kormányfő két hetet adott az államtitkárnak, hogy letegye az asztalra az új koncepciót, amelyet a Fidesz-frakciónak és a Pokorni vezette oktatási bizottságnak is jóvá kell hagynia. Az új törvény elfogadásának a határideje szeptember vége. Vagyis vezető oktatáspolitikusainknak inkább ezen kellene munkálkodniuk ahelyett, hogy etikai vizsgálatokkal múlatják az időt.
Pokorni egyébként nem csupán magánszorgalomból és még csak nem is szakbizottsági elnöki pozíciójából eredő kötelességének eleget téve kíséri kiemelt figyelemmel az oktatási államtitkárságon folyó törvény-előkészítő munkát. Úgy tudni, Orbán Viktor kérte fel még februárban egy alternatív felsőoktatási koncepció kidolgozására. A két politikus közötti konfliktus az ominózus áprilisi kormányülést követően május közepén érte el a mélypontját, amikor a KDNP budapesti választmánya nevében felszólították Pokornit és társait, hogy vagy tegyenek le egy fajsúlyos szakmai anyagot az asztalra, vagy hagyják abba a létező oktatási koncepcióval szembeni „aknamunkát”. A KDNP fővárosi elnöke, Szalma Botond által jegyzett, kemény hangú közlemény szerint a Hoffmann Rózsa által képviselt tervnek „eddig nem született fajsúlyos alternatívája; az újabb és újabb ötletek használható elemeit az államtitkárság folyamatosan beépítette a koncepcióba. Ez a munka nem sötét, titkos szobákban folyt és folyik, hanem széles körű, nyilvános szakmai konzultáció mellett” – közölte Szalma, hozzátéve: „ezért is érthetetlen Pokorni Zoltán folyamatos aknamunkája”. Felszólította Pokornit és azokat a magukat jobboldaliként definiáló politikusokat, „akik minden adandó alkalommal kritizálják az ország oktatási rendszerének megújításán fáradozó államtitkárság erőfeszítéseit, hogy haladéktalanul hagyják abba lejárató kampányukat”.
Még jobboldali körökben is sokan gondolták azt, hogy a konfliktus gyökere a Fidesz és a KDNP oktatáspolitikája közötti nézetrendszerbeli különbségekben gyökerezik. Azt, hogy ez nem feltétlenül van így, alátámasztja az a tény is, hogy Pokorni a parlament oktatási bizottságában helyet foglaló fideszes és KDNP-s szakpolitikusokkal együtt kiérlelt álláspontokat szokott ismertetni a sajtóval, vagyis a kibékíthetetlennek tűnő ellentét gyökereit valahol máshol kell keresni.
Az etikai bizottság előtt rendezett tisztázó beszélgetést valószínűleg nem követte katartikus békülési jelenet, hiszen a Szentkirályi utcai pártközpontból távozó Pokorni azt nyilatkozta, hogy „van elég munka az oktatás területén”, ezért a továbbiakban nem akar foglalkozni az őt meghurcoló eljárásokkal. Hoffmann Rózsa arra a kérdésre, hogy a határozattal lezártnak tekinti-e az ügyet, úgy nyilatkozott: ezt még nem döntötte el.
Jó lenne, ha az államtitkár is tovább tudna lépni ezen a kínos közjátékon. Hiszen az lenne az üdvös megoldás, ha az általa képviselt keresztény–konzervatív oktatáspolitikai nézetrendszert – akár személyesen, zárt ajtók mögött, akár a sajtónyilvánosság előtt – bátran ütköztetné a Pokorni által képviselt, szabadelvűbbnek tekinthető koncepcióval, és akkor talán a kölcsönös engedményekkel kimunkált kompromisszumok következtében kikristályosodna egy olyan egységes koncepció, amelyet mindketten jó lelkiismerettel képviselhetnének a szakmai és a tágabb nyilvánosság előtt.
Most, hogy a pedagógus-szakszervezetek is utcai tüntetésekre viszik híveiket az oktatás területén tervezett megszorító intézkedések elleni tiltakozásuk nyomatékosítása végett, Hoffmann Rózsának és Pokorni Zoltánnak bőven lenne teendője a konfliktusok csillapításában.
Pokorni a Heti Válasznak adott interjújában egyébként lényegében meg is fogalmazta azt a közös célt és közös érdeket, amit Hoffmann Rózsa is elfogadhatna. Itt Pokorni egyértelműen elismeri, hogy „nem az államtitkárság gyengesége miatt alakult ki ez a helyzet, hanem mert olyan kérdések torlódtak föl az oktatás területén, amelyekre az egész kormánynak kell válaszolnia”. Pokorni felhívta a figyelmet arra is, hogy miközben az államadósságot le kell faragni, az oktatás ügyére nem úgy kellene tekinteni, mint a kiadási oldal megvágandó részére, hanem mint a későbbi fejlődés motorjára. Vagyis nem a diákok vizsgaszámáról vagy az óraszámok kérdéséről kellene vitákat folytatni a célok kitűzése helyett, mert annak a vége az lesz, hogy „a Pénzügyminisztérium kezd oktatási stratégiát írni, ami nem szokott jól végződni”.
Mindent egybevetve, ezzel az etikai eljárással kínos és méltatlan helyzetbe hozta az államtitkár Pokorni Zoltánt, aki erre – az eddigi politikusi pályáját is mérlegre téve – tényleg nem szolgált rá.