Az „amalgámmódszer”

Még a sajátos bolsevik észjárás szerint sincs érthető magyarázata a kalocsai érsek és társai ellen 1951-ben indított pernek. Az 1950-ben kikényszerített megegyezéssel az állam elérte legfontosabb céljait. Az egyházon számon kérhette bármilyen állami előírás megtartását, félreállította a legkeményebb, legelszántabb vezetőket, megerősítette a propagandáját arról, hogy az egyházat, ímé, nem védi meg az Isten.
Mindszenty József bebörtönzése után a püspöki kar legmagasabb rangú tagja Grősz József kalocsai érsek lett. Kortársai szerint békességet kereső, konfliktusokat kerülő, kompromisszumokra kész ember volt, aki nem sok ellenállást fejtett ki a kommunisták agresszív utasítgatásaival szemben. Bennfentes pletykák szerint Rákosiék még Grősznél is engedelmesebb püspökkari elnököt akartak Czapik Gyula egri érsek személyében, akit azzal fenyegettek és zsaroltak, hogy ha nem teljesíti a hatalom utasításait, háborús bűnösként állítják bíróság elé. A per megindításában szerepet játszott még, hogy bizonyítani akarták azt a sztálini tételt, miszerint az osztályharc éleződik, s ezekben az időkben a klerikális reakció is egyre aktívabbá válik. Akkoriban az állam két ügyben akarta az egyházra erőltetni az akaratát. Az egyik a főkegyúri jog (főpapok kinevezésének joga), a másik a püspökök állami eskütétele volt. A püspöki kar azzal utasította el a tárgyalásokat, hogy ezekben a kérdésekben a Vatikán az illetékes. A Grősz elleni eljárás közvetlen ürügye az volt, hogy a püspöki kar nem írta alá a Békevilágtanács berlini felhívását (a püspöki kar nem tehet egyoldalú politikai állásfoglalásokat), s ezt az állam úgy tekintette, mint az 1950-es megállapodás megszegését.
A Grősz-per azon ritka kommunista kirakatperek egyike, amelyikről fennmaradt az előzetesen megírt koncepció dokumentuma. Révai József agyalmánya volt, s az MDP titkárságának 1951. május 4-i ülésén ismertette legérdemesebb elvtársai szűk körével. Az ülésen jelen voltak s az előterjesztést megszavazták: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai József, Nagy Imre, Kovács István, Horváth Márton, Kristóf István, Hegedűs András.
Maga az előterjesztés az aljasságnak olyan dokumentuma, amelyhez fogható gyalázatot még a kommunista mozgalom is csak ritkán produkált. Az elején Révai leszögezi, hogy a per vádlottait „amalgámmódszerrel” kell kiválogatni. Az amalgám egyik jelentése: többféle anyag összevegyítése. A Révai által írt „amalgámmódszer” nyilván különböző ügyek összekeverésére utal. Javasolja, hogy a pálosokon kívül vádlott legyen a ciszter rendfőnök és néhány püspök, akik ellen komoly bizonyítékaik vannak. Idézzünk a koncepciós per Révai-féle tervezetének szövegéből: „A per politikai vonala a következő legyen: a/ A vádlott pálos szerzetes gyilkosságainak elkövetésénél szövetkezett a népi demokrácia esküdt ellenségeivel, ellenforradalmi szervezetet épített ki, és ebben a munkájában támaszkodott nemcsak saját rendjére, hanem az egész klerikális reakcióra, beleértve a püspöki kart.
b/ A pernek bizonyítania kell, hogy a vádlott püspökök a régi rend visszaállítását akarják, esküdt ellenségei a népi demokráciának, illegálisan dolgoznak ellene, megszegik törvényeinket, kémkednek, valutaüzletet kötnek stb. Ezek a püspökök csalárdul írták alá az állammal kötött egyezményt, egy pillanatig sem gondoltak az egyezmény becsületes betartására, nem lehet tehát rájuk bízni az egyezmény betartásáról való gondoskodást sem.
c/ A pernek bizonyítania kell, hogy a legfontosabb szerzetesrendek, megszegve az egyezményt és az állam törvényét illegalitásba vonultak, szervezett államellenes működést fejtenek ki a reakciós püspökök tudtával és segítségével.
d/ A pernek bizonyítania kell, hogy a szerzetesrendek és tagjai erkölcsi mocsárban élnek. A pert úgy kell előkészíteni, hogy legkésőbb május végén legyen. Közvetlenül a vádirat közzététele előtt össze kell hívni a püspöki kart, elébe kell tárni a vádiratot, és meg kell kérdezni, hogy az állammal kötött egyezmény értelmében milyen egyházi szabályokat hajlandók foganatosítani a vádlottak (beleértve a püspökök) ellen. Fel kell vetni a vádlott püspökök lemondását. A püspöki kar előre látható válasza az lesz, hogy nem tehetnek semmit, a püspököket a pápa nevezi ki, lemondatni őket nincs módjukban stb.; stb. Erre a kormány jelentse ki: a püspökök ezzel a vonakodással megszegik az állammal kötött egyezményt. A kormánynak ennélfogva kötelessége, hogy a maga eszközeivel gondoskodjék az egyezmény betartásáról, azoknak az államellenes papok és püspökök felelősségre vonásáról, akik veszélyeztetik az állam és egyház jó viszonyát és békéjét. Ezután közzé kell tenni a vádiratot és egy kommünikét a püspöki karral ebben az ügyben folytatott tárgyalásról, valamint a kormány fenti nyilatkozatáról. Felmerül a kérdés: legyen-e Grősz, Shvoy és Pétery vádlott a perben? Letartóztassuk-e őket a per előtt? Grőszt és társait kihagyni csak úgy lehetne a perből, ha az ellenük szóló vádakat magából a per anyagából hagynánk ki. Ezzel azonban megfosztanánk magunkat a legkomolyabb fegyvertől a klerikális reakció ellen, a nép és az alsó papság nem értené meg későbbi éles rendszabályainkat. […] Javasoljuk tehát, hogy Grősz és társai perében igenis vádlottak legyenek, tartóztassuk le őket. Ennek előfeltétele azonban komoly bizonyító anyag. Ha nincs elég bizonyíték, vagy ha a bizonyítékok túl közvetettek, akkor helyesebb házi őrizetbe venni, internálni őket, és így lehetetlenné tenni püspöki funkciójuk gyakorlását. Mérlegelni kell, hogy nem kell-e egyikkel szemben ezt, a másikkal szemben a másik eljárást alkalmazni.”
Révai tervezete nagy sikert aratott a titkárság tagjai körében, s a jeles társulat hamarosan bölcs elhatározásra jutott: „A püspökök közül csak a legkompromittáltabbakat kell letartóztatni. A letartóztatás után egy-két napon belül össze kell hívni a püspököket, a katolikus egyházzal történt megegyezést aláíró rendfőnököket és a papi Békebizottság három tagját. Közölni kell velük a tényállást, követelve a püspököktől, hogy a megegyezés értelmében lépjenek fel a bűnös püspökök ellen. A megbeszélés közvetlenül a vádirat nyilvánosságra hozatala előtt történjék. Amenynyiben lehetséges, a vádirat május végén, 25–26-án jelenjen meg. A tárgyalás június 2-án kezdődjék, lehetőleg úgy, hogy négy tárgyalási nap után ítéletre kerülhessen a sor.”
Ám hiába tervezték el ily akkurátusan az eljárás ütemezését, a kijelölt időpontokat nem tudták betartani. Május 18-án őrizetbe vették Grősz Józsefet és három papját. (Utóbbiak nem a főperben kerültek bíróság elé.) Másnap, május 19-én a Magyar Közlönyben megjelenik a hír: létrehozták az Állami Egyházügyi Hivatalt. Első elnöke, szintén Révai javaslatára, a villamoskalauz képzettséggel bíró Kossa István lett. Akkor még úgy nézett ki, hogy tartani tudják az ütemtervet, ám a tanúk megdolgozása, a bizonyítékok előállítása, elhelyezése és megtalálása a vártnál lassabban haladt, s Alapy Gyula ügyészségi elnök csak június 11-én nyújtotta be a vádiratot, így a tárgyalás is három hét késéssel, 1951. június 22-én vette kezdetét.
A püspökök közül egyedül Grősz került a vádlottak padjára, a többiek, akik az előterjesztésben szerepeltek, Shvoy Lajos, Pétery József és a név szerint nem említett Badalik Bertalan csak később került házi őrizetbe, majd Péteryt és Badalikot internálták. S hogy a koncepciós per egyúttal széles fronton megnyitott egyházellenes támadás volt, arról sokat elárul az a tény, hogy a Grősz-pernek huszonnégy mellékpere volt.