Az MSZP mélyrepülése

A pár éve még látványos győzelmekre képes, önálló politikai pólust alkotó MSZP mára minden szempontból súlyos válságba került. Gyengélkedése kihat az egész hazai demokratikus rendszer működésére, mert a kormányerők lényegében ellenfél nélkül maradtak.

A vasárnapi időközi önkormányzati választásokon született eredmények trendfordulót mutatnak a pártok támogatottságában, mivel a kormánypártok népszerűségvesztésével szemben a Magyar Szocialista Párt jelentősen növelni tudta a szavazótáborát. Országos szinten is lejárt az átverések időszaka, és az emberek már nem hisznek olyan mértékben a kormányban, mint ahogyan ezt 2010. október 3-án tették.
A fenti szavak nem ezen a héten születtek, hanem még március elején, mégpedig Török Zsoltnak, az MSZP szóvivőjének jóvoltából. A kissé elsietettnek számító győzelmi jelentés azért hangzott el, mert a legnagyobb ellenzéki párt március 6-án két különböző településen is viszonylag jó eredményt ért el. Dunaújvárosban egy olyan körzetet sikerült elhódítania, ahol az ősz folyamán még a Fidesz–KDNP aratott sikert, a pápai polgármester-választáson elszenvedett vereségének aránya pedig kisebb lett a vártnál. Akkor úgy tűnt, hogy van némi alapja a szóvivő harcias nyilatkozatának, mivel több közvélemény-kutató intézet is a Fidesz előnyének fogyatkozását prognosztizálta. Arról nem beszélve, hogy azokban a napokban kezdtek ismertté válni a Széll Kálmán-terv sokak érdekeit sértő részletei, amelyek elvileg jelentős muníciót biztosítottak a baloldal számára.
Azóta újabb időközi megméretések voltak. Először a másfél héttel ezelőtti zuglói voksolás irányította magára a közfigyelmet. Itt azonban nemhogy megtört a Fidesz hanyatlását előrevetítő Török-féle trend, hanem egyenesen az ellenkező irányba kezdett el mozogni. Amíg ugyanis a kormányoldal különösebb erőlködés nélkül gyűjtötte be az újabb választási trófeát, addig az MSZP akkorát bukott, hogy jelöltjének még a jelképes ezüstérem sem jött össze, ugyanis az LMP támogatottja is megelőzte. S jöttek az újabb csapások, mégpedig Debrecenben és Püspökladányban. Ezek közül a hajdúsági megyeszékhely volt az, ahol eleve sejteni lehetett, hogy az MSZP-nek nem sok babér fog teremni. Így is történt, miután június ötödikén a 9. számú választókerületben a Fidesz szinte hajszálpontosan ugyanazt a negyvenhét százalékos szavazati arányt tudta felmutatni, mint az októberi megméretés során, miközben a szocialisták favoritja csupán a negyedik (!) helyen zárt. Debrecenben a baloldal már több mint egy évtizede nem tud értékelhető eredményt felmutatni. Más a helyzet azonban a Hajdú-Bihar megyei 6. számú parlamenti választókerületben és annak székhelyén, Püspökladányban. A korábbi voksolások ismeretében ez a térség bőven kiérdemli a „billegő körzet” minősítést. Jellemző a baloldal beágyazottságára, hogy 1990-ben, az első szabad parlamenti választáson itt szerezte meg az MSZP az egyetlen egyéni választókerületi mandátumát, mégpedig Szűrös Mátyás jóvoltából. De a későbbiekben sem feltétlenül a vesszőfutás jellemezte a szocialisták helyi szereplését, hiszen 1994-ben és 2006-ban is az övék lett a befutó hely. Miután a másik három megméretést (1998, 2002, 2010) a Fidesz nyerte, így az elmúlt két évtized versengésének egészen mostanáig döntetlen volt az állása. Nem volt ugyanez elmondható a polgármesteri székért folytatott küzdelemről, mivel ott sokáig a szocialisták számítottak az erősebbnek. 1994 és 2006 között három cikluson át ők adták Molnár László személyében a település első emberét, aki hol pártszínekben, hol pedig az MSZP által támogatott függetlenként jelöltette magát. Tavaly nem szerepelt a neve az indulók között, idén viszont újra ringbe szállt a városvezetői székért. Az elmúlt másfél évtizedben a jobboldal valamennyi egyéni győzelmét a helyben nagy népszerűségnek örvendő, tragikus módon elhunyt Arnóth Sándor érte el, aki pályafutása során háromszor szerezte meg az egyéni országgyűlési képviselői helyet, 2006 óta pedig a polgármesteri cím is az övé volt. Rajta kívül eddig senki nem tudott itt nyerni a nemzeti oldal színeiben indulva.
Az országos politikai tendenciák és a jelöltek ismeretében merészség lett volna arra számítani, hogy a Fidesz elbukja a múlt vasárnapi kettős párharcot, de egy fej fej melletti eredményt nem lehetett kizárni. A kormánypártok győzelmi sorozata végül nem tört meg, bár az országgyűlési képviselői pozícióért folyó vetélkedés a megszokottnak mondható alacsony részvételi arány miatt érvénytelennek bizonyult, aminek következményeként a jövő hét végén újabb forduló lesz. A megyei közgyűlés elnökeként dolgozó fideszes Bodó Sándor ötvenkét százalékos eredménnyel végzett az élen. Ez alig marad el Arnóth Sándor 2010. áprilisi ötvenhét százalékától, aminek jóvoltából akkor már az első fordulóban meglett a mandátum. A Jobbik mostani második helye sem jelent eltérést az egy évvel ezelőttiektől, ám figyelemre méltó, hogy a 2010-es huszonhárom százalékról indulva mostanára huszonhétre nőtt a nemzeti radikálisok támogatottsága. A szocialisták ezúttal sem tudtak magasabbra jutni a roppant kínos tizenöt százalék körüli szintnél, miközben az első ízben rajthoz álló LMP rögtön megközelítette a négyszázalékos eredményt.
Valamivel szorosabb lett a kimenetele a püspökladányi polgármester-választásnak. A fideszes Dombi Imréné negyvenkét százalékos támogatottsága ugyan magabiztos győzelmet jelent, de Arnóth Sándor tavaly októberi, kétharmados arányt megközelítő diadalához képest visszaesésnek számít. Idén azonban erősebb volt a mezőny, hiszen két, helyben jelentős ismertségnek örvendő független jelölt is ringbe szállt, köztük a korábban már említett Molnár László. A kormányoldal legyőzésének legfőbb akadálya a szocialista előélettel bíró Molnár volt, akinek húsz százalék alatti támogatottsága csupán a harmadik helyhez volt elegendő. Ez a teljesítmény kifejezetten gyengének mondható egy olyan helyi potentáttól, aki fénykorában sorra nyerte a különböző megméretéseket. Ráadásul az ellenzék szemszögéből nézve teljesen értelmetlenül osztotta meg az erőket, hiszen a második helyre érkező, huszonhárom százalék fölé kerülő Tóth Lajos elméletileg akár nyerhetett is volna, ha egyedül az ő személye jelent alternatívát a jobboldallal szemben.
Amennyiben összegezni akarjuk a Hajdú-Bihar megyében történteket, akkor egyértelműek a levonható következtetések. Miközben a Fidesz az éve eleji megbicsaklás után újra sorra nyeri az időközi megméretéseket, és önmagához képest a Jobbik, illetve az LMP sem szerepel rosszul, addig a szocialisták olyan mélységekbe süllyednek, ahol a párt 1989-es megalakulása óta még soha nem jártak. Elnézve persze azt a káoszt, ami Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc hatalmi harca nyomán kialakult, látva azt a hihetetlen ürességet és koncepciótlanságot, ami a parlamenti és azon kívüli politizálását jellemzi, és ismervén, hogy az MSZP milyen mélyen beleragadt a korrupciós bűncselekmények mocsarába, nem is lehet meglepődni azon, hogy az emberek elsöprő többsége változatlanul undorral vegyes közömbösséggel fordul el a baloldaltól. Ennek jelei nem csupán az urnák bontásakor, hanem a mindennapokban is érzékelhetők. A legkevésbé azoknak van igazuk, akik mindezért a Fideszt teszik felelőssé.
A pár éve még látványos győzelmekre képes, önálló politikai pólust alkotó MSZP mára minden szempontból súlyos válságba került. Gyengélkedése kihat az egész hazai demokratikus rendszer működésére, mert a kormányerők lényegében ellenfél nélkül maradtak. Mindez csak az első látásra örvendetes, ugyanis a pártszerkezet kiegyensúlyozatlansága és a tényleges alternatíva hiánya előbb-utóbb a jobboldal számára is kínos lesz.