Borügyben látogattunk Szekszárdra, első tehát a munka, a város déli határában lévő Faluhely-dűlőben a Bodri pincészet vezetője vár. Itt még minden mozgásban van, a kibővült borászat befejező munkái zajlanak. A főnök – Bodri István – percenként vált szót asztalossal, szállítóval, villany- és fűtésszerelővel és a konyha séfjével; kikapcsolná a telefonját is, hogy nyugodtan beszélhessünk, de jobb ötletnek tűnik, hogy menet közben tudjuk meg, amiért jöttünk. A több ágon már ötödik generációs, ez idő szerint 25 hektáron gazdálkodó család vállalkozása az elmúlt tíz-tizenkét év során érett meg arra, hogy ilyen nagy fába vághatta a fejszéjét: a meredek löszdomb alá vájt pince „régi” traktusában lassan már öregszenek az öt-tíz hektós fahordók, míg az előtérben az új acélkádak várják az idei termést.
Föld alatti katedrális
– Teljesen automatizált lesz az erjesztési-érlelési rendszerünk, akár interneten keresztül összekapcsolható, működtethető távirányítással – mutat István gazda a feldolgozó-részlegben tornyosuló, csillogó redukciós tartályokra. Továbblépve a „jövő zenéje üzemrészből” az áhítat csendjébe érkezünk: az ősi templomépítészet formavilága tárul elénk. Szabályos, háromhajós szerkezetű, kupolás, föld alatti bazilikában találjuk magunkat, amelynek falai, pillérei és boltozatai félmilliónyi téglából épültek. Statikai tervezője és megvalósítója Heimann Ferenc építőmester és Becze Szabolcs, az „elvi terv” azonban bizonyosan Bodri gazda fejében született, ahogyan minderről beszél. – Megérdemli a szőlő és a bor istene, hogy szentélyt építsünk a tiszteletére – fogalmazza meg a lényeget.
A dongaboltozatos mellékhajóban végigfutó asztalt egyszerű támlás fenyőfa székek veszik körbe, a frissen gyalult-csiszolt ülések fonákján békebeli szúrágások figyelhetők meg. – A régi, lebontott barcsi szeszgyár fagerendáit vettük meg, azokat szabták fel deszkára, és abból csinálták a bútorokat a gyönki asztalosok – feleli István a megjegyzésemre. Digitalizált erjesztés, újrahasznosított becses anyagok: egy-egy, állapítom meg, és további kérdésünkre megtudjuk, a Bodri pincészet vállalkozása az időszakosan foglalkoztatott szőlőmunkásokon kívül tíz főnek nyújt állandó munkát a pincészetben, mások a Borház étteremben és szálláshelyén, továbbá a szintén a családhoz tartozó városi Halásztanya vendéglő-borozóban dolgoznak. A résztulajdonos és mindenes Bodri Istvánnak a felesége és Orsi leánya segít az adminisztratív ügyek intézésben és marketingben. Büszkeség érezhető ki a gazda hangjából, amikor azt mondja: – Nincs tartozásom egy bank felé sem –, ez sem kis dolog manapság.
Orsi, Rozi, Sári, Kati
Nem hagy megfeledkeznünk minket sem a lényegről, amikor néhány percre leülvén a borozói asztalhoz, végigfuttatjuk a szemünket a katonás rendben sorakozó palackokon. Az összetartó családra utaló – üzletek polcairól is ismert – címkék közül „Orsi” a valóságos Bodri lánynak kedveskedik, a „Rozi” egy másik rozé neve, „Sári” fehér fajták házasítása, „Kati” pedig nem más, mint kadarkaszőlőből készült fehérbor. A szintén familiáris Bodrikutya – könnyed kékfrankos-merlot cuvée – az ár/érték arány felől nézve slágergyanús termék. Egységes és elegáns etikettel vonul fel a márka Faluhely nevű szelekciója, melyek közül a 2006-os bikavér és kékfrankos, valamint a 2007-es cabernet franc válogatáson már ott díszelegnek a tavalyi brüsszeli világverseny ezüst- és aranyérmei. Bodriék is a szekszárdi borvidék alapborának tartják, megbecsülik a kékfrankost és a kadarkát.
– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a 2009-es kadarkánkat a „hivatalos borai” közé választotta a köztársasági elnök úr – mondja István. – Ennél jobb reklámot nem kaphatott volna ez a régi fajta, és persze mi sem – teszi hozzá.
Szellemi körítés
Szekszárdon nem újdonság a szőlő és a bor, a római veteránok vincellérei nyomában az 1061-ben idetelepült francia bencések folytatták a borászkodást. Az alapító, I. Béla király szobrát valamiért nem az egykori apátság, hanem a hatalmas barokk plébánia elé állították. A bölcs Árpád-házi uralkodó eddig nem tette szóvá. Garay János szecessziós szobra alatt ott látható, dombormívű bronztáblán a költő szülötte: az Obsitos – Háry János –, amint épp úgy mesél a múltjáról, mint egyik-másik mai politikusunk; a Garay tér legszebb háza, a „Hotel Szegzárd”, – Lechner Ödön és Pártos Gyula műve – azt a tisztes befektetőt várja türelmesen, aki végre rendbe tenné. A régi városmagtól pár száz méterre már szőlőskertek virítanak a ritkás házak közt. A Séd patakvölgyét követő utca 13. számú házában született 1883-ban a Babits Mihály, az épületben lévő múzeum elsősorban a nagy költőre, de Mészöly Miklósra, Dienes Valériára és Baka Istvánra is emlékeztet. Szemközt „Nemzeti” nevű és jellegű borozó, tőle nem messze söröző hívogat, ezekből az intézményekből többet látunk itt, mint egyik-másik fővárosi kerületben összesen. Az étkezés sem okozhat gondot, „benézünk” a fent említett Halásztanyára. Pontyhalászlé bajai módra, tolnai paprikával, gyufatésztával…
origo.hu
Ha Magyar Péter valóban elkövette a bűncselekményt, akkor nincs helye a közéletben
