Tegnap határozatot fogadott el a Szociális Kerekasztal arról, hogy kezdeményezik a hitelkárosultak pertársaságának létrehozását a hitelezőkkel szemben. A résztvevők szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a társaságot maguk az adósok alapítanák meg, ehhez a munkához a kerekasztal közgazdászai és jogászai minden segítséget megadnak a számukra. A civil szerveződés szakemberei a jövő héten ülnek össze, hogy kidolgozzák a pertársaság működésének részleteit.
A kerekasztal ülésén elhangzott, hogy az adósok számára az nyújthat alapot a kárpótlási kérelemre, hogy megítélésük szerint a devizahitelek hibás termékek, melyeket nem lett volna szabad piacra dobni. A résztvevők úgy gondolják, hogy ezen kölcsönök nemcsak azoknak okoztak kárt, akik ma már nem tudják kifizetni a részleteket, hanem minden devizahitelesnek.
Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője közölte: a Hitelkárosultak Pertársaságának megalakítása okafogyottá válna abban az esetben, ha a kormány maga indítana pert a bankok ellen az adósoknak okozott károk miatt. A fórum hangsúlyozta, hogy a pénzintézetek elleni jogorvoslatok egyáltalán nem példa nélküliek, hiszen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete már indított pert a tisztességtelen szerződési feltételek miatt, és a Fővárosi Bíróság április végi első fokú ítélete szerint meg is nyerte azt.
– Nemcsak a hiteladósok, a közüzemi számlákkal tartozó polgárok is nagyon nehéz helyzetben vannak – jegyezték meg a kerekasztal résztvevői. Javaslatuk szerint lehetővé kellene tenni, hogy a közüzemi díjjal tartozóktól csak bírósági ítélettel vehessék el otthonukat, az ítélet feltétele pedig az legyen, hogy az érintett ne kerüljön az utcára, hanem emberhez méltó másik lakást biztosítanak neki a bírói ítélettel elvett régi helyett. A résztvevők emellett azt is megjegyezték, hogy a kilakoltatási moratóriumot július elseje után is fent kellene tartani, továbbá törvénybe kellene iktatni azt is, hogy az adósok jövedelemhiánya nem lehet ok a kilakoltatásra.
Magyar Péter volt barátnőjének leleplező interjúja: ezt tudtuk meg Magyar Péterről