Csikar belebetegedett

Megítélés kérdése, hogy a Paks második helye vagy az MTK kiesése a nagyobb meglepetés a labdarúgó NB I 2010–2011-es idényében. A két eset annyiban feltétlenül különbözik, hogy Atomváros csapata látszólag előzmények nélkül szerzett ezüstérmet, a fővárosi kék-fehérek viszont évek óta egyre sanyarúbb körülmények közepette működnek. Ez ugyanúgy Várszegi Gábor „érdeme”, mint az egy évtizeddel ezelőtti sikerkorszak.

2011. 06. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem először kénytelen elköszönni az első osztálytól az MTK. 1981-ben, majd 1994-ben is megjárta az NB II tisztítótüzét, ahonnan mindkétszer megújulva tért viszsza. A nyolcvanas években még előtte állt a Verebes-korszak, az 1989. évi bajnoki cím, 1995-ben pedig Várszegi szerepvállalásával kezdődött új időszámítás a Hungária körúton. A tehetős üzletember, ha már egyszer a nevét adta a klubhoz, természetesen nem célozhatta meg a középszert. Az MTK 1997-ben, majd 1999-ben, 2002-ben is megnyerte a bajnokságot. A Fotex-vezér európai középcsapatot akart faragni az MTK-ból, ennek érdekében leigazolta a kor legjobb magyar játékosait, kezdve a sort Illés Bélával, Halmai Gáborral, de említhetnénk a szintén válogatott Babos Gábort, Kenesei Krisztián és Orosz Ferencet is. Tervében annyira bízott, hogy például Illést és Halmait 1997 nyarán mesésnek számító összegért, négymillió dollárért sem engedte el a török Trabzonsporhoz. Befektetése akkor térült volna meg, ha az MTK feljut a Bajnokok Ligája főtáblájára. Ám ez nem sikerült, s látván, hogy a gárda szurkolótábora a sikerek dacára sem gyarapszik, sőt egyre fogy, Várszegi módosított a tervén. Megvásárolta a Ferencvárost, de a futball érzelmek nélkül, pusztán üzleti alapon nem működhet, ezért akciója bukásra volt ítélve.
Újabb ötletként beindította a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiát. A helyzeti előny kezdetben itt is remekül kamatozott. A tehetségek – például Kanta, Bori, Pollák, majd Gulácsi, Németh, Szekeres, Gosztonyi, Pintér – szerte az országból Agárdra özönlöttek. Az MTK 2008-ban csikócsapattal is meg tudta nyerni a bajnokságot. Az új koncepció szerint minden évben három-négy tehetséges ifjú felkerül az akadémiáról a felnőttcsapathoz, ahol egy-két évet eltölt, majd megerősödve külföldön értékesíthető. Gulácsi Pétert és Németh Krisztiánt azonban sehogy sem tudták követni a társak. Az MTK rákényszerült arra, hogy a hazai piacra „termeljen”, s a lehetőségei egyre jobban beszűkültek.
A klub, feladva elveit, ebben az idényben kényszerből már olyan tucatlégiósokkal erősítette meg a keretét, mint Vukmir, Vukadinovics és Wolfe. Várszegi hivatalosan ugyan már nem tulajdonos, de mindenki tisztában van vele, az együttes sorsa tőle függ – ő pedig magára hagyta a csapatot. Jellemzően a télen nem segített megerősíteni az együttest, s a tavasszal, amikor annak új ingerre lett volna szüksége, fel sem vetődött Garami József leváltása. Pedig Várszegi 1998-ban még meghúzta ezt a lépést a jobb szereplés érdekében.
A gondok gyökerét mégis az jelentheti, hogy nem működik jól az akadémia. Az MTK ma már nem jelenti azt a többletet a fiataloknak, hogy innen – csak innen! – lehet külföldre igazolni. Másfelől talán az egész NB I-ben az MTK-nál a legalacsonyabbak a fizetések. Nem lehet jó hatással a kék-fehérekre, hogy egykori társaik – Gosztonyi és Lencse – a sokszorosát keresik ugyanabban a bajnokságban, mint ők.
Látva az MTK vergődését, sokszor lélektelen játékát, a búcsú a mai játékosoknak nem is fáj annyira. Miközben Sándor Károly, a klub történetének – Hidegkuti Nándor mellett – legismertebb játékosa szó szerint megszenvedi a kudarcot: „Belebetegedtem. Amióta megpecsételődött a sorsunk, mindennap orvoshoz kell járnom. Szörnyű ezt a szégyent megélni. Imádom az MTK-t, a klubnak köszönhetem az életemet. Furdal a lelkiismeret, hiszen annak idején én győztem meg Várszegi Gábort, hogy legyen a klub tulajdonosa. Nem értem, miért alakultak így a dolgok. Három éve tehetséges fiatalokból álló bajnokcsapatunk volt, de mindenkit eladtak. Várszegi az ország harmadik leggazdagabb embere, ha akart volna, tudott volna segíteni. Hamarabb fogok meghalni…”
Még hallgatni is iszonyú. Fülöp Ferenc is nehezen emészti meg a történteket: „Játékosként kilenc, vezetőként pedig tizenegy éven át szolgáltam a klubot. Sok tényezője van a mostani bukásnak. Nem lehet azt kizárólag sem a vezetők, sem az edzők, sem a játékosok nyakába varrni. Közös bűn.”
Lesz-e feloldozás? Nem túlzás azt állítani, minden Várszegin múlik. Aki mindvégig saját érdekeinek, olykor szeszélyének megfelelően irányította a klubot. Ha ő nem akarja másként, az MTK-t nemcsak a másodosztály, hanem a megszűnés is fenyegetheti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.