Történt s történik mindez a hazai, gyakorta pesszimista, elégedetlen társadalmi környezetben, civilek szellemi és fizikai befektetésével, adományok és elnyert pályázati összegek által. Évről évre több mint ezren jelentkeznek önkéntesnek – tudom meg az odavezető úton Kun Zsuzsannától, aki a sajtóval való kapcsolatokért felel. Tevékenységük speciális jellegéből adódóan ez nagyon összetett és empátiát igénylő feladat. Hisz létfontosságú, hogy a jó hírek és cselekedetek mindenhová eljussanak, ugyanakkor a gyerekek nyugalmát, biztonságát messzemenőkig szem előtt kell tartani. Ezért nincs még szülői látogatás sem a turnusok alatt, a gyerekeket külön engedély nélkül nem lehet fényképezni, sem betegségükről faggatni. Az igazság az, hogy a „beteg” állapot jut a legkevésbé eszembe, amikor a reggeli gyülekezőn megpillantjuk őket. Jókedvűek, alig várják, hogy kezdődjenek a kalandok. Hisz itt végre azt tehetik majd, amihez kedvük van. Bóklászhatnak a zöld ligetek között megbúvó réteken, tanulgathatják az íjászkodás fortélyait, vagy éppen lovagolhatnak Petra és Holdfény hátán. Az egyik mént fél áron kapták, a másikat pedig ajándékba – mesélik, miközben a magas kötélpálya felé ballagunk. Biztosítókötél ide vagy oda, szorongva figyelem az emelvényen álló lánykát, amint az állványról elrugaszkodik. Földet érve a kezébe temeti arcát, hangja boldog meg sírós is. – Ez nem igaz! Megcsináltam! Repültem! – hajtogatja. E percben minden magyarázat nélkül megértek valamit abból az erőből, amit az itt szerzett élmények adnak. Aki a kreativitását szeretné kibontakoztatni, annak ott a fotóműterem, a kézművesség, a zeneterem vagy épp a jelmeztár, ahol pillanatok alatt tündérré vagy kalózkapitánnyá válhat. A merész cselekedetek, a fantáziajátékok, a fizikai erőpróbák közben végig mellettük vannak azok az önkéntesek, itteni nevükön a cimborák, akik az adott tevékenységhez leginkább értenek. Óvják, biztatják, támogatják őket szavaikkal, gesztusaikkal.
Gondozott sétautakon ballagunk, letisztult formájú, modern, barátságos épületek között, amelyek falán ott szerepel az adományozók neve, a cégek emblémája. Van itt egy tavacska is csónakokkal, egy arborétum, akácligetek meg virágoktól tarka rétek. Lehet kószálni, álmodozni, elfeledkezni a mögöttük hagyott és tán még esedékes, fájdalmas kezelésekről. A gyerekek lakóépületei – ahol korosztályonként és külön helyezik el a lányokat és a fiúkat – olyan barátságosak, hogy legszívesebben beköltözne az ember. A házi cimboráknak pedig, akik az ügyes-bajos dolgokban segítenek, külön lakrészeket alakítottak ki. Utóbb, 2010-ben épült fel dán alapítványi pénzből három, immár komfortos ház az önkéntesek részére.
Honnan indult mindez? Milyen elvek és gondolatok mentén? Miként lehetséges, hogy a részvétel ingyenes? Hogyan tudták véghezvinni, hogy 2002-től a cukorbeteg, a krónikus ízületi gyulladásban szenvedő, a vérzékeny gyerekek fogadására szintén készen állnak? Sőt cseh és szlovák, lengyel gyerekek előtt is megnyitották kapuikat.
Az Egyesült Államokban a nyolcvanas évek végén Paul Newman, a híres színész hozta létre az első ilyen közösséget. Ebből nőtt ki a Hole in the Wall Táborszervezet, amelynek immár a magyarországi is tagja. Eddig 135 ezer, különböző nemzetiségű, súlyos beteg gyermeket fogadtak. Szép történet, hogy Paul Newman 2006-ban, még halála előtt ellátogatott ide, a hatvani táborba. Kísérőivel együtt úgy találták, ami itt történik, olyan csoda, amit nem lehet „megvásárolni”, sem átvinni a tengerentúlra. Az alapfilozófia minden országban azonos. Ha szerencsés életed, egészséged, több-kevesebb anyagi biztonságod van, nyújtsd ki a kezed azok felé, akiket baj és fájdalom ért – ekképpen fogalmazott Paul Newman. Lehet, hogy egy eldurvult és cinikus társadalmi légkörben mindez szentimentálisnak hat, és az is felvetődhet: ugyan mi ez az egy hét ahhoz képest, amit a betegségtől sújtott gyereknek amúgy el kell viselnie? Ám a kezelőorvosok tapasztalatai, a szülők visszajelzései és a nemzetközi szakmai tanulmányok arról tanúskodnak, hogy a fizikai erőpróbák, a kreativitás általi pozitív élmények mélyebben beépülnek a gyerekek tudatába, mint azt gondolnánk. Visszajelezték, hogy ezáltal erősödik küzdőképességük. Oldottabbá válik a gyerek-orvos kapcsolat, és egészséges társaikkal is jobban megtalálják a hangot.
A tapasztalatokat 1997-ben Írországból, Barrestownból hozták haza azok az orvosok, pedagógusok, pszichológusok, akik az ottani nemzetközi élménytáborba kísérték a magyar gyerekeket. A felnőttek elszántságának köszönhetően 2001-ben a Római-parton, egy bérelt telken két turnusban már hetven daganatos beteg gyereket fogadtak. Egy esztendővel később, 2002-ben találtak rá Hatvanban az egykori úttörőtábor területére, itt már hosszú távra tervezhettek.
Az egyik önkéntes, Antal Szilvia arról mesél, hogy milyen szellemi, kulturális, érzelmi gyarapodást jelent az adni tudás képessége. A közösségépítés és a hangulat szempontjából kifejezetten előnyös, hogy a legkülönbözőbb foglalkozási ágakból érkeznek. Ami például Szilviát illeti, ő jogász, kriminológus, a büntetés-végrehajtás területén dolgozik. Hét éve mindig úgy osztja be a szabadságát, hogy amikor szükség van rá, itt lehessen. Jelenleg házi cimbora, kamasz lányokat istápol. – Ez nem egy „láblógatós hely”, de nincs az a kényelmes nyaralás, amivel elcserélné. Azok a rendkívüli érzelmi hatások, amelyek itt érik az embert, olyan lelki feltöltődést adnak, ami ma már ritka a hétköznapi életben. Ez erőt ad akkor is, amikor ő például munkája során a sok negatívummal találkozik – utal az itt kapott, pénzre nem átváltható értékre Szilvia.
A tábornak 2007 óta külön kis kórházi épülete van az itt szükséges technikai felszereltséggel. Az előtérben az ügyeletes egészségügyi csapattal találkozom. A tábor orvos igazgatója, Békési Andrea egyike azoknak, akik az írországi minta átplántálásán munkálkodtak. Előzőleg a Bethesda-kórházban dolgozott gyermekonkológusként. E területtől elválaszthatatlan a pszichoszociális szemlélet, így kollégáival mindig fontosnak tartották, hogy a kezelések és a kórházi tartózkodások alatt játékos, biztató programokat szervezzenek kis betegeiknek – utal felfogásukra. Vajon hogyan lehetett kollégáikkal elfogadtatni ezt az itthon ismeretlen módszert? S egyáltalán meggyőzni, rávenni a szülőket, hogy a széltől is óvott, törékeny egészségű gyermekeiket ide elengedjék? – kérdezem tőle.
– Nagy erősségünk, hogy a kórházakban, a különböző típusú szakrendelőkben vagy az onkológiai központokban értik, segítik a szándékainkat. A kezelőorvosok ajánlása létfontosságú, a szülők pedig hallgatnak rájuk. Az utóbbi öt évben már olyan gyerekek is érkeztek hozzánk, akik két kezelési ciklus között voltak, vagy éppen állapotuk miatt máshová nem mehetnének.
Előfordult néhány eset, amikor sürgős beavatkozásra volt szükség, de zökkenőmentesen, gyorsan megoldották a helyzetet, és minden folytatódott tovább – magyarázza a doktornő. Sajátos az is, hogy a hazai egészségügy kritikus helyzete, a létszámhiány ellenére mindig számíthatnak a kollegialitásra és a megértésre.
Hogy miért szerveznek például a cukorbeteg gyerekeknek külön turnusokat, arra részben az a magyarázat, hogy e betegség egyre többeket érint, vannak, akik már így születnek. A diaetológus szakorvosok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megismertessék velük, mi zajlik le a szervezetükben, miképp kell használni az inzulinadagolót, mérni a vércukorszintet, hogyan kell étkezniük. A többlet, amit a Bátor Táborban kapnak, önbizalmuk erősítése, hogy ugyanolyan értékesek és szerethetők, mint szerencsésebb társaik. Nem véletlen, hogy a pszichológiai megközelítés annyira átszövi az itteni tevékenységet. Hisz ahol váratlanul súlyos bajjal kell szembenézni és ehhez igazítani az életformát, ott megbillen a családi lét egyensúlya. Nem csoda, ha a szülők elfásulnak, a testvérek közötti kapcsolat sem lesz a korábbi. Ezért is gondoltak a lelki erősítésre szoruló családokra is vagy éppen arra, hogy a beteg és az egészséges testvér egy hetet az itteni közösségben töltsön.
Annyi ígéretes civil kezdeményezés fut zátonyra körülöttünk, vajon mi a kulcsa annak, hogy ez pedig egyre terebélyesedik? A fenntartó alapítvány az idén több mint 300 millió forintból gazdálkodhat, az ügyeket huszonkét munkatárs viszi. A tábor működésébe bepillantva az volt az érzésem, magas szintű szervezettség, tudatosság és célszerűség áll emögött. Feltevésemet megerősítette Küllői Péter, a Bátor Tábor Alapítvány kuratóriumának elnöke. Érdemes kitérni nem mindennapi pályájára és életfelfogására. A kilencvenes években egy nemzetközi befektetési bank hazai igazgatója, ezt követően Londonban a pénzintézet egyik vezetője. Korábban már eldöntötte, hogy negyvenéves korában más utat választ, energiáját, képességeit az arra rászoruló gyerekek megsegítésére fordítja majd. Most ennyit mond erről.
– Az természetes volt számomra, hogy olyan ügyek mellé állok, amelyek velük kapcsolatosak, s az is, hogy az én szerencsémből, sikereimből visszaadjak valamit másoknak. Azt vallom, egy alapítványt sok szempontból úgy kell felépíteni, mint egy profi vállalatot, tisztán, átláthatóan, meghatározott célokkal. Az eredmények szempontjából talán nem elhanyagolható, ahogyan e tevékenységben pénzügyi tudásomat, nemzetközi tapasztalataimat, kapcsolatrendszeremet kamatoztatni tudom.
– Szűkös időket élünk, hogyan reagálnak manapság az adományozásra az üzleti világban?
– Érzékelhető a válság hatása, de a szociális felelősségvállalás is. Igaz, egy alapítvány hosszú távon csak akkor tartható fenn, ha az üzleti világ mellett sok egyéni támogatóra is számíthat. Az eltelt tíz évben azt láttam, hogy az emberek tudásukkal, munkájukkal szívesen állnak egy jó ügy mellé. Hogy pénzt is adjanak, akár rendszeresen néhány száz forintot, az már lassúbb folyamat. Pedig enélkül nem tud kiépülni egy erős, civil társadalom.
– Sokat látott, tapasztalt előző életszakaszában. Mi volt az, ami meglepetésként érte az utóbbi tíz esztendő alatt?
– Nem gondoltam, hogy egy civil szervezet fejlődésében hasonló állomások és buktatók vannak, mint egy vállalkozásnál. Ma már tudom, hogy ennek így kell lennie. A másik, hallatlanul jó érzés, azt látni, hogy azok az emberek, akik adni tudnak, milyen hihetetlenül sokat kapnak vissza. Fantasztikus, hogy mennyi fiatal felnőtt csatlakozik az ügyhöz önkéntesként! S mindezt hosszú idő óta kitartóan, szeretettel és kreativitással teszik.
Óhatatlanul is arra gondolok, igen, ez az a többlet, lelki tartalék, amelyre tágabb értelemben is jobban építhetnénk, s amire most mindennél jobban szüksége van ennek az országnak. Mert a „bátrak” messzire néznek. Most éppen azt tervezik, hogy Magyarországon lesz a közép-európai krónikus beteg gyerekek élményterápiás központja.
origo.hu
Október 1-től Budapesten is elindul az új háziorvosi ügyeleti rendszer
