Eladók uralták a piacot

Borús hangulat uralkodott tegnap is a tőzsdéken. A befektetők jellemzően szabadulni igyekeztek a részvényektől, s a biztonságosabbnak tekintett francia és német állampapírokba, a svájci frankba és a dollárba kezdték átmenekíteni pénzüket.

Munkatársunktól
2011. 06. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább estek a nyugat-európai értéktőzsdék indexei, s a trendet követő Budapesti Értéktőzsde mutatója is lejjebb került tegnap. A legnagyobb tőkeértékű európai részvényeket rögzítő FTSEurofirst 300-as mutató új háromheti mélyponton, 0,42 százalékos napi romlással 1084,42 ponton fejezte be a napot. Az európai részvénypiacokon továbbra is elsősorban a görög államadósság körül zajló, véget nem érő és most már görög kormányzati válsággal is súlyosbított vita miatt aggódnak. Borúsak a kilátások azért is, mert az ázsiai piacok helyzete is labilis, és várhatóan az Európai Központi Bank is kamatot emel majd. A kockázatosnak tartott részvényekből a tőke menekül a német és a francia állampapírokba, a svájci frankba, a dollárba.
A külföldi piacokat követve gyengült a Budapesti Értéktőzsde fő mutatója is. A BUX 148,93 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 22 674,66 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az MTI-nek nyilatkozó Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője rámutatott, hogy a hazai papírok közül egyedül a Richter volt felülteljesítő, miután a gyógyszeripari részvény piacán enyhült az utóbbi napokban tapasztalt eladói nyomás, így a papír árfolyamában volt egy kis javulás. A Richter-papírok értéke 100 forinttal, 0,28 százalékkal 36 100 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A többi vezető részvény azonban továbbra is nyomás alatt volt. Varga Zoltán, a Quaestor Zrt. elemzője hozzátette: délután a vártnál jobb amerikai makrogazdasági adatok hatására némileg enyhült az eladói nyomás, de a következő napokban is bizonytalan mozgásra lehet számítani.
A Mol árfolyama tegnap 0,40 százalékkal 22 260 forintra csökkent, az OTP-részvények ára 66 forinttal, 1,13 százalékkal 5780 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,78 százalékkal 552 forintra gyengült, forgalma 875,6 millió forint volt. Az Egis árfolyama 0,77 százalékkal 19 750 forintra nőtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.