Életképes kistérségek, patrióta szemlélet

A Magyar Nemzet június 10-i számában Ángyán József Új nemzeti vidékstratégia című írásához szólnék hozzá. Olyan célkitűzések és megfogalmazások vannak a cikkben, amelyekre felelős állami vezetőtől már régóta sokan várunk. Teljes mellszélességgel támogatható a patrióta vidékfejlesztés gondolata, a patrióta gazdaság- és társadalompolitikai fordulat, „… amely a spekuláció és törtetés helyett a munka és az erkölcsi normák tiszteletén, a nemzeti együttműködésen, szolidaritáson és közös érdekeink védelmén alapul”.
Mind e cikkből, mind magából a Nemzeti vidékstratégiai koncepcióból hiányolom azonban azt, hogy mik a stratégiában alapcélként kitűzött helyi közösségekre és helyi gazdaságra építkező „lokalitások” rendszerének, azaz a valódi önrendelkezés kibontakozásának fő akadályai, amelyek leküzdésére a vidékstratégiának törekednie kellene. Ezzel a kiegészítéssel szeretném erősíteni a nemzeti vidékstratégiát.
A stratégiai változtatás célja általában egy alkalmazkodási mechanizmus, egy viselkedési mód megváltoztatása. Akkor eredményes egy stratégia, ha valóban hatni képes a tényleges viselkedésre. Ha helyesen felismertük, hogy a lokalitásokra alapozva a helyi gazdaságot és társadalmat kell megerősíteni, javítva a helyi értékesítés lehetőségeit, közelebb hozva a termelőt a fogyasztóhoz, akkor az ezt alátámasztó mindennapi működési keretrendszert is létre kell hozni. Az a keretrendszer, amelyben az élet zajlik: a gazdaság az őt szabályozó intézmények és jogszabályok rendszerével együtt. Ebben próbálnak érvényesülni a gazdaság szereplői, körvonalazódnak a lakosság létfeltételei, alakul a természeti környezet állapota.
Ha létezésünket döntően befolyásoló környezet a gazdaság, akkor egészséges működése alapvető jelentőségű. A gazdaság egy közösség számára értéket teremtő együttműködések hálózata. Kérdés: ki a közösség, és melyek azok az értékek, amelyek mentén az értékteremtő kapcsolatok szerveződnek?
A jelenleg uralkodó neoliberális gazdaság alapértéke a pénzben kifejezhető vagyon mindenáron való növelése; a közösség pedig egy elitista, szűk körű közösség, a pénzvagyont birtoklók közössége. Mindenkit arra ösztönöz, hogy ne a vevő igényeivel, hanem olyan tevékenységekkel foglalkozzon, amelyek számára a legnagyobb pénzgyarapítási hasznot hozzák, akár a minőség rontásával, a természeti, társadalmi és lelki környezet végzetes károsításának árán is, ügyeskedéssel, önzéssel.
Az egészséges gazdaság kiegyensúlyozott, a helyi lakosság életfeltételeinek, megmaradásának az érdekében szerveződik, harmóniában a társadalmi, természeti környezettel és az emberek igazságérzetével, tisztességes erkölcsével. Érték mindaz, ami ezt a harmonikus együttműködést szolgálja. De csak akkor valósulhat meg, ha a helyben lakókból, vállalkozásaikból közösség kovácsolható, amely ennek az értékrendnek a megvalósítását kikényszeríti és fenntartja.
Az érdemi stratégiai változtatásnak az egészséges gazdaságot kell megcéloznia, de ez a neoliberális keretek között elérhetetlen (amit az ismétlődő és egyre súlyosabb válságok is bizonyítanak). Az egészséges gazdaságot nagyobb eséllyel valósíthatjuk meg a külső függéseket tudatosan csökkentő, kistérségi létfenntartást szolgáló, irányított piacteremtés feltételei közötti együttműködés megszervezése és működtetése segítségével, mint a neoliberális elvekhez igazodó, önző vállalkozásokon keresztül. A történelmi Hangya mozgalom a huszadik század első felében fényes példa volt az egészséges gazdaság kiépítését célzó hazai társadalmi összefogásra. Adjon ez bátorítást arra, hogy nem lehetetlenség a pénzuralmi szorításból való kitörés. Az egészséges gazdaságnak, akárcsak az egészséges emberi szervezetnek, homeosztatikus egyensúlyra törekvő szabályozással kell rendelkeznie. Vagyis működőképes egységei önszabályozók, és ezek hatásai nem rontják le a nagyobb, közösen megvalósítható funkciók jó hatásfokú megvalósulását. Mindez akkor működik jól, ha az önszabályozó belső egységek alig függnek a környezettől. Erőforrásainak többsége helyi (megújítható) forrásból biztosítható, és csak olyan mértékben szorul külső forrásra, amilyen mértékben saját teljesítménytöbbletének exportálásából ennek fedezetét megtermeli. Ez az adósságcsapda elkerülésének, a tartós fennmaradásnak az előfeltétele. S ez teremti meg a legnagyobb esélyt arra, hogy mind több helyi képesség hasznosuljon a közösséget szolgáló értékek (termékek, szolgáltatások) előállítására, vagyis az önfenntartást, a helyben boldogulást lehetővé tevő foglalkoztatásra.
Az egészséges gazdaság érdekében a meglévő gazdasági kapcsolatokat fokozatosan át kell rendezni. Azért, hogy ez ne csak vállalkozói érdek, hanem valóban közérdek alapján történhessen, a szűken vett és egyre inkább a versenyképesség álcája mögé bújtatott bérmunkára alapuló áruellátás helyett a létfenntartás alapelemeire, a tartós fennmaradás, az élhető környezet és emberhez méltó élet feltételeinek a megteremtésére kell koncentrálni. Ebben pedig a lakosságáért valóban felelősséget viselő önkormányzatoknak, ezek kistérségi szövetségeinek gondoskodó-szolgáltató, gazdaságszervező szerepére is szükség van.
Az egészséges gazdaság más viselkedési alapkövetelményeket támaszt a gazdaság szereplőivel szemben. Ezek a munka és a korrekt csere elsődlegessége, továbbá a mértékletesség, a szolidaritás, a méltányosság, a környezettudatosság, a nyíltság, az átláthatóság, a rend tisztelete és a tudás megbecsülése. Az áttérés egyik legfőbb akadálya a fizetőképes kereslet alacsony és egyre romló szintje. A hazai létfenntartást elősegítő fizetőképes kereslet emelése kulcskérdés, amit a pénzuralmi rendszer nagyon kifinomult korlátozó szabályrendszere közepette kell végrehajtani. Ezt pedig kizárólag a kisközösségek összefogásán alapuló, a helyi létfenntartás szolgálatába állított együttműködéseket segítő helyi pénz révén lehet elérni. Jelentősen elősegítheti ezt az EU-jogharmonizációs kötelezettségként 2011-től bevezetett „együttműködő közösségek” szervezése. Ennek tisztességes, a közösségek fennmaradási érdekeit szolgáló – és nem ügyeskedő – megoldásait kell tehát támogatni. A helyi pénz és közösségi elszámolás csak ennek keretein belül nyerhet teret.
Végezetül hadd soroljam fel azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyeket az általam vázolt stratégiai cél megvalósítása érdekében a legrövidebb időn belül meg kell hozni: 1. A vidék közüzemként működő bankrendszerének létrehozása, amely nem profitra, hanem biztonságra törekszik, és reális önköltséggel dolgozik. Közüzemként működő bank csak pénzforgalmat bonyolít le, ami nem pénzkibocsátás. Erre a funkcióra a Magyar Államkincstár minden jogosítvánnyal rendelkezik. A kisközösségi hitelezésre a skandináv JAK közösségi bank vagy az iszlám banki működés szolgálhat mintául. Mindez nem zárja ki a meglévő kereskedelmi banki szolgáltatásokat, csak versenyfeltételeket teremtene számukra. 2. A vidék közüzemként működő biztosítótársaságának a létrehozása. 3. A falvak/mezővárosok közösségi célra használható vagyonnal (földdel, épülettel) való ellátása az állami vagyonból, hogy faluközösségeiket helyreállíthassák. Elő kell írni az így juttatott vagyon elidegeníthetetlenségét. 4. A létfenntartási piacot (az élelemhez, ruházathoz, közüzemi szolgáltatásokkal ellátott lakhatáshoz, egészségügyi szolgáltatáshoz, a rászorultakról való gondoskodáshoz, az érvényesüléshez szükséges tudás megszerzéséhez, valamint a közbiztonsághoz való hozzáférést) minél nagyobb mértékben helyi, illetve magyar forrásból kell megoldani. A vidéktámogatás rendszerének fókuszába ezt a létfenntartási önszerveződést kell állítani, állami vagyonhoz, pénzügyi támogatáshoz csak kiérlelt közösségi koncepcióra alapozva lehessen hozzájutni.

A szerző villamosmérnök, kisvállalati vezető