Papcsák Ferenc (Fidesz), a felülvizsgálatot lehetővé tenni szándékozó határozati javaslat egyik beterjesztője tegnap arról beszélt: az elmúlt években egyre több olyan ügy került nyilvánosságra, amelyben látható volt, hogy a privatizált állami, önkormányzati vagyon új tulajdonosai nem fordítottak elegendő forrást a vagyonértékesítési szerződésben foglalt környezet- és természetvédelmi kötelezettségek teljesítésére, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták ezeket a rendelkezéseket. Példaként a kolontári vörösiszap-katasztrófát, valamint a Németbánya melletti bauxitbánya rekultivációjának elhanyagolását említette.
Első körben azon vállalatok privatizációs dokumentumai kerülnének górcső alá, amelyek 1989. január 1. és 2010. május 29. között kötöttek szerződést az ÁPV Rt.-vel. A vizsgálatba bevonnák az Állami Számvevőszéket is. Ebben a szakaszban összesen több mint 1800 gazdasági társaság számíthat vizsgálatra. A második ütemben az 1990. szeptember 30. és 2010. október 3. között értékesített önkormányzati vállalatokat vennék szemügyre; ez utóbbiak esetében a parlament arra kérné a kormányt, tekintse át, célszerű-e ezeket a szerződéseket is vizsgálni, és ha igen, milyen körben. Ha a vizsgálat indokolja – tette hozzá Papcsák Ferenc –, a kormánynak 2012. június 30-ig be kellene nyújtania egy törvényjavaslatot az eredményekről. A fideszes képviselő újságírói kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy általában sem tartja ördögtől valónak a privatizációs szerződések áttekintését, illetve a már eladott cégek visszavásárlását. A felülvizsgálat-sorozat eredményeként azonban azt is elképzelhetőnek tartja, ha bebizonyosodik, hogy a magánosított cég nem teljesítette a környezetvédelmi kötelezettségeit, az állam vagy az önkormányzat visszavegye vagy viszszaperelje a társaságot.
Visszavásárolt hulladékcég. Székesfehérvár visszavásárolta a tíz éve privatizált hulladékgazdálkodási cégek nem önkormányzati tulajdonrészét – közölte Cser-Palkovics András. A fideszes polgármester hozzátette, a teljes hulladékgazdálkodás önkormányzati kézbe kerül. A több száz milliós tranzakció fedezetét takarékos gazdálkodással és a költségvetésen belüli átcsoportosítással finanszírozza a város.
Keddtől újabb intézkedés segíti a gyermekes családokat