Galambok viharos röpte a gondolák felett

A megnyitó óta alig telt el néhány nap, máris több botrányos ügy borzolja a kedélyeket a velencei biennále körül. Vittorio Sgarbi jubileumi olasz „seregszemléje”, a román pavilon kurátorának és művészeinek összetűzése, a hivatalos kínai kiállítás ellentárlataként megrendezett, Cracked Culture című bemutató keltette viharok után most az egyik legjobb, a dán pavilon installációja ellen tiltakoznak.

Felháborodás Dániában. Felháborodást váltott ki Dániában az országot a velencei biennálén képviselő pavilon egyik alkotása, amelyet Thomas Kilpper német művész jegyez. A Forradalmi szólásszabadság pavilonja címet viselő munka politikusok portréiból készült padlómozaik. A művész a politikai élet olyan szereplőinek arcát mintázta meg, akik megítélése szerint semmibe vették a véleményszabadságot. A biennále közönsége így többek közt Anders Fogh Rasmussen volt kormányfő, jelenlegi NATO-főtitkár, Pia Kjaesrgaard befolyásos jobboldali populista politikus, valamint a hírhedt Mohamed-karikatúrákat jegyző Kurt Westergaard arcképén sétálgathat. Dán lapok iskolásnak nevezték az alkotást. – És ez akkor is igaz, ha a művész arra kérte volna a látogatókat, töröljék lábukat a terroristavezérek, a határozott arcélű imámok vagy épp Mohamed próféta képmásába – írta az egyik lap. A dán sajtó és Per Stig Moller kulturális miniszter éles bírálatot fogalmazott meg amiatt is, hogy a Dánia pavilonjában kiállító tizennyolc művész közül csak kettő dán.

Azon, hogy a tavaly elhunyt Christoph Schlingensief projektje méltán nyerte el a biennále legjobb nemzeti kiállításának járó Arany Oroszlán díjat, alighanem kevesen lepődtek meg, legfeljebb azon sajnálkoznak néhányan, hogy nem kaphatja meg az elismerést egyszerre több pavilon. Akár a lengyelek, akár a franciák, de talán még a dánok is megérdemelték volna. Ha az utóbbi pavilon kapja az elismerést, talán a botrány sem olyan hangos, amit az egyik műalkotás váltott ki. A tény, hogy a pavilon tizennyolc kiállítója közül csak kettő dán, alá is húzza a címben – Speech Matters – megfogalmazott témáról, a szabadság és a diktatúra viszonyáról, a nemzeti és az egyetemes értékek kapcsolatáról való közös eszmecsere fontosságát.
Egyetemes vagy nemzeti? Hogy milyen fontosak a gyökerek még a látszólag csak az egyetemes összefüggésekre koncentráló alkotóknak is, mi sem jelzi jobban, mint a seregszemle egyik legnagyobb sztárjának számító Marina Abramovic szereplése a montenegrói pavilonban. A művésznő, aki a délszláv háború idején az erőszak ellen tiltakozott, az Egyesült Államokból most tért haza, s belekezdett egy nagy vállalkozásba. Cetinje egyik elhagyott gyárépületében szeretné létrehozni a performansz művészetének élő európai központját. A pavilon másik kiállítója, Ilia Soskic talán sohasem hagyta el a nagy hegyek országát, a videó azonban, amelyet a művészet és a természet viszonyáról, a sasok röptéről és a lehámozott almahéj spirálformájának a tökéletességéről készített, az emberiség egyetemes problémáiról beszél. Meglepőnek tűnhet, hogy az Illuminazioni című főkurátori kiállítás legjobb művészének odaítélt Arany Oroszlánt az amerikai Christian Marclay vehette át huszonnégy órás filmjéért, amelyet teljes egészében csak külön vetítéseken láthat a közönség, de aki a fényt kereste, az sem maradt látnivaló nélkül a központi kiállításon – már ha kibírta a sorbaállást James Turrel fényinstallációja előtt.
Aki festményt és szobrot keres, azt is talál, bár olyan kvalitású munka, mint az életmű Arany Oroszlánt kapott Franz Westé, kevés akad, hiszen a biennále szervezői nem elsősorban a hagyományos műfajokban gondolkodnak. Van viszont páraoszlopfelhő, amelyet a Basilica di San Giorgo kupolaterébe varázsol Anish Kapoor, van bambuszból épített torony, amelyre felkapaszkodva megsejthetünk valamit az ősépítmények szépségéből, s amelynek tetejéről Velencét is új nézőpontból fedezhetjük fel. Jól látszik, hogy vannak még helyek, ha fogyóban is, amelyek újabb megjelenési lehetőséget kínálnak a kortárs művészetnek. S olyanok is, amelyeket olyannak kell meghagyni, amilyenek.