Globális frász

Európa ismét csávába került. A Németországban immár huszonegy halálos áldozatot követelő – élelmiszerekben megbúvó – rejtélyes kór alaposan felborzolta a kedélyeket; a fogyasztók félnek, a gazdák lázadnak, a politika felparázslott. Az utóbbi már abban a pillanatban, amikor a Lübeck és Hamburg környékéről eredeztethető hasmenéses járvány okainak felderítésére megtörténtek az első lépések.
Az első csörte Németország és Spanyolország között zajlott le, előbbi utóbbira mutogatott, azt állítván, hogy a fertőzést a mediterrán uborkák okozzák. Lett is ebből pengeváltás, e feltételezés nyomán ugyanis a spanyol termelőknek kétszázmillió eurósra becsült veszteségeik keletkeztek. A tiltakozáson túl most már kártérítést is követelnek a német kormánytól, mert időközben egyre erősödött a gyanú, hogy mégsem Spanyolországból jött a fertőzött élelmiszer. Ezt erősítette meg a hannoveri tartományi mezőgazdasági miniszter is, aki a hétvégén közölte: a járvány gyökerei egy német mezőgazdasági üzemből származó csírafajtákban keresendők. Ez a hír azután még egy napig sem tartotta magát, a bizonyság tehát változatlanul várat magára. Bár Spanyolország lekerült a feketelistáról, tartani lehet tőle, hogy a károk – lavinaszerűen – más európai államokba is bezúdulnak. A riadót Oroszország fújta meg, amikor a múlt héten kiterjesztette a zöldségek behozatalának tilalmát az EU egészére, alaposan felforgatva az uniós zöldségpiac egyébként is kényes egyensúlyát. Az orosz álláspont jelentőségét mutatja, hogy a hír hallatán az Európai Bizottság az intézkedés visszavonását követelte Moszkvától, mondván: az orosz embargó komoly károkat okoz a tagállamoknak. Vélhetően nemcsak az uniós országok, de az EU illetékesei előtt is felsejlett az eladatlan árukészletek rémképe, a gazdák tehetetlensége és követelődzése, a kompenzálás eurómilliói; ez a probléma végképp nem hiányzott az ezer bajjal küszködő uniónak.
De nem hiányzott nekünk, magyaroknak sem. Az orosz tilalom ugyanis kétszeresen sújthatja Magyarországot. Egyfelől zöldségkivitelünk mintegy tíz-tizenöt százaléka irányul Oroszországba, másfelől tartani lehet tőle, hogy az unió felől – nyomott áron – zöldségáradat ömlik ránk. S erősen kétséges, hogy a multinacionális láncok önmérsékletet tanúsítanak-e a külföldről beözönlő portéka befogadását illetően. Bár a magyar szakminiszter igyekszik megnyugtatni a kedélyeket, nem tudni, mire lesz elég az erőlködése. Lehet ugyan látványos piaci uborkakóstolót rendezni, ettől azonban a tény tény marad: a fogyasztók bizalma megrendült az élelmiszer-biztonságban. Becslések szerint – a németországi járvány miatt – a hazai zöldségtermesztésben több tíz milliárd forintra is rúghat a kár, de ne legyen kétség afelől, hogy a bizalmi deficit miatt csak hosszas vajúdás árán lehet kilábalni a gödörből – új fejezetet nyitva az élelmiszer-ellenőrzésben is.
A németországi járvány azonban másra is rávilágított. Bár ez a lemez lejárt, nem árt újra feltenni. Ha Magyarországon a levitézlett szocialista kormányok nem a saját baráti társaságuk megerősítésén, hanem a magyar termelők és családi gazdaságok megszilárdításán fáradoztak volna – s olykor-olykor a honi agrárérdekekért is erőteljesebben kiálltak volna az uniós porondon –, akkor talán nem kellene annyira rettegni a bizonytalan eredetű, tízezer kilométereket utaztatott silány élelmiszerektől. Mert a magyar gazda megtermelné, ami kell. És talán meg is élne belőle.
Ehelyett a multinacionális és a hazai láncokban szlovák cukrot, spanyol uborkát, görög paradicsomot és kínai fokhagymát árulnak. S ráadásként kínálják a globális frászt.