Gyerekek a játszótéren

Kellér Andor újság- és szépíró, az egykorvolt mondén Budapest krónikása szerint azért jó kávéházban lenni, mert az ember nincs otthon, és még sincs jó levegőn. Egy délelőtti rádióműsort hallgatván jutott eszembe e régi mondás – sajnos csak az első pillantásra abszurd képzettársításként. A riport a fővárosi játszóterekről és a napközben oda levitt gyermekekről szólt, és így összegezhetném a tanulságait, lazán idézve a híres konferanszié, Kellér Dezső bátyját: a játszótéren lenni azért rossz, mert a gyerek nincs otthon, de még sincs jó levegőn.
Sok helyütt láthattuk az utóbbi években, hogy újféle játszótereket alakítottak ki Budapest belső kerületeiben. A mi időnkben még csak egy-két vascsőből készült állvány virított a sóderrel leszórt téren, keményfa székek lógtak róla több kiló láncon, és az egészet élénkpirosra mázolták. Hiába, mert nem telt el úgy nap, hogy a nehéz vaskeretes hintaülés lendületből fejbe ne vágjon egy odatébláboló kiskölyköt. Következett a vérfagyasztó ordítás, a fej-, orr- vagy szemöldökvérzés meg az anyázás az áldozat és a „tettes” gyerek mamái között. A beijedt gyerekcsőszök hazavitték a kicsiket, és ettől legalább megszűnt a sorbaállás a hintákért a nagyobbak között. Micsoda gyerekkor! Akkor még tíz-húsz főre jutott egy hinta, nyikorgó tengelyű libikóka.
Egész másként néznek ki a mai játszóterek, a hinta gömbölyded formájú, lágy anyagból készül, alig lengedez, és biztonsági öv jár hozzá; a tágas homokozóban dizájnos kölyökvár várja a pelenkás ostromlókat, puha műanyag réteg takarja a földet, ha netán fenékre huppanna egyik-másik apró hős. Jó, hogy ma már ilyenek a játszótereink, kerül, amibe kerül. Ritka érték a gyermek ma.
A rádió napközbeni műsora azt taglalta, szülők és nagyszülők meg a játszótérügy és a levegőminőség szakértőinek bevonásával: vajon jó helyen vannak-e ezek a szép játszóhelyek, ahol alkalmanként órákat töltenek a kicsik élénk mászkálással, futkosással. Az egyik nagymama elmondta, hogy a hozzájuk legközelebb lévő, amúgy szép, rendes játszótérnél van egy buszjárat végállomása, az autóbusz körbejárja a placcot, de addig is jár a motorja, amíg várakozik. A sofőr azt mondta, ha leállítaná, nem bírná újra elindítani a buszt (ebből kiderül, hogy a dízel Ikarus 260-asról van szó, amelyekből még mindig jár néhány 40 éves példány a 78-as vonalán, föl a Naphegyre). A motoros járművek életkorától szinte függetlenül – a darabszámuktól azonban nem! – ugyanez a helyzet bármelyik belvárosi játszótér esetében a napközbeni levegőminőség felől nézve. A műsorban megkérdezett környezet-, illetve egészségvédő szakember azt felelte, hogy a levegő mindenütt túl szennyezett az ott tartózkodó kisgyermekek számára, akiknek immunrendszere ebben az életkorban fejlődik ki, vagy szenvedhet életre szóló károsodást.
A forgalmas főútvonalak mellett berendezett játszóparkok szélén – mint például az V. kerületi Hild téren – sűrű, magas bokorsorral igyekeztek távol tartani az autók okozta légszennyezést. Ez illúzió. Pár méternyi növényzet csupán a szálló por és korom egy részét szűri ki a levegőből, a szén-monoxidot, szén- és nitrogén-dioxidot azonban nem, az mind a tüdőbe kerül. Ha valaki Budapesten él, és okosan aggódik a gyermeke egészségéért, fejlődéséért, jobban teszi, ha a Városligetbe vagy a Margit-szigetre, még inkább a Római-partra vagy az újpesti Duna-partra, de leginkább a budai hegyvidék erdőkkel szegélyezett tisztásaira viszi ki „legelni” a kicsiket, a növésben lévő gyermekeket. A divatos, formatervezett műanyag játszóterek – a főváros belterületén – nem érnek annyit, amennyibe kerülnek.