Morális bukás

Dominique Strauss-Kahn szexbotránya rávilágít az egész intézmény immoralitására, paradox módon azonban éppen Strauss-Kahn volt az, aki az IMF erkölcsi hitelét – legalábbis az intézmény pénzügyi politikája terén – növelni akarta. A világ túlontúl sokat hallott már vezető férfijainak a nők iránti erőteljes vonzalmáról, kezdve mondjuk Salamon királytól a Kennedy fiúkig, vagy legújabban Silvio Berlusconi szerelmi történeteiig, de nevüket általában nem nőügyeik miatt őrizte meg a történelem. Strauss-Kahn botránya esetében is (akár beigazolódnak a vádak, akár nem) fontosabb a Nemzetközi Valutaalap várható politikája a Strauss-Kahn utáni időkben.
Az intézmény vezetésére jelentkezőkből nincs hiány, és most az egykori „harmadik világ” sem hagyja magát. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap vezetésén mindig Európa és Amerika osztozott azon a címen, hogy ők azok, akik az intézmények költségvetéséhez a legnagyobb mértékben járulnak hozzá. Törökország uniós nagykövete, Selim Kuneralp az EUobservernek azt nyilatkozta, hogy a vezető uniós tagországoknak tiszteletben kell tartaniuk a G20-ak 2009. évi londoni konferenciáján elfogadott azon irányelvet, miszerint a Nemzetközi Valutaalap vezetőjét az egyéni rátermettség alapján kell kiválasztani. Ő maga Kemal Dervis török közgazdászt, volt török pénzügyminisztert javasolta. A brazil pénzügyminiszter levélben figyelmeztette a G20-akat, hogy túl vagyunk már azokon az időkön, amikor az IMF vezető pozícióját európaiaknak lehetett fenntartani, és Kína is azt hangsúlyozza, hogy az IMF vezetésének jobban kell tükröznie a világgazdaságban végbement változásokat. India, amely csak „figyeli” az eseményeket, jelezte, hogy a posztra legalkalmasabbnak az indiai tervhivatal elnökhelyettesét tartaná. Angela Merkel német kancellár szerint mivel az IMF túlságosan is belebonyolódott az eladósodott európai gazdaságok finanszírozásába, vezetőjének európainak kell lennie. Válaszul a török uniós nagykövet megjegyezte: Merkel logikája szerint az eddigi vezetőknek a fejlődő országokból kellett volna kikerülniük.
Jelenleg legfeljebb fogadásokat lehet arra kötni, hogy a mintegy 16 jelölt és önjelölt közül végül ki kerül ki győztesen, de a személynél fontosabb, hogy végül is változik-e az IMF neoliberális politikája, amelynek nyilvánvaló kudarcát az elmúlt két évtized visszatérő és egyre erőteljesebb pénzügyi válságai már kétséget kizáróan bebizonyították. Joseph Stiglitz, az ismert Nobel-díjas közgazdász, a Világbank valamikori fő közgazdásza A globalizáció és visszásságai című könyvében már rég megfogalmazta, hogy az IMF nem felel meg az intézményt létrehozó eredeti céloknak, sőt az IMF szabad tőkeáramlást, a pénzügyi liberalizálást, a költségvetési kiadások lefaragását, a „rugalmas” munkaerőpiacokat erőltető politikája a legfőbb oka a nemzetközi pénzügyi egyensúlytalanságoknak és válságoknak.
Dominique Strauss-Kahn lényegében ugyanezt az elvet vallotta. Április 13-án ki is hangsúlyozta, hogy a sok országban jelentkező szociális válság legalább olyan súlyos, mint a pénzügyi válság, és hogy a piacgazdaság szülte jövedelemegyenlőtlenségeket csak erős szociális hálóval és progresszív adóztatással lehet enyhíteni. Kérdés, hasonlóképp gondolkodik-e a nőcsábász francia közgazdász utódja.