(okos-e a telefon )

Én nem tudom, hogy az én mobiljaim miért járnak egymás után szerencsétlenül. A legelsőt még megértem. Félkilós, öreg, fekete készülék volt; az ő esetében okosságról aligha beszélhetünk, inkább talán Alzheimer-kórról és ízületi gyulladásról. Így történhetett meg, hogy egyszer a mélyhűtőben felejtette magát, és valószínűleg halálra fagyott. Feleségem állítása szerint én felejtettem ott, mint egy másik alkalommal a szemüvegemet. A szemüvegnek semmi baja nem lett, szegény öreg mobil viszont ahelyett, hogy segítségért kiáltott vagy csöngetett volna, kilehelte a lelkét. Az is lehet, hogy a fagyasztott csirke nyomta agyon.
A második készülékem balsorsát szinte restellem elbeszélni, bár elmúlása egész különleges, mintha a Guinness-rekordok közé kívánkozna. Nem kertelek: a melegítőm zsebéből fejest ugrott a WC-kagylóba, s én valami furcsa reflexnek engedelmeskedve ahelyett, hogy kimentettem volna, ráeresztettem a vizet. Ezzel bekerült a csatornarendszerbe, s attól kezdve minden hívásra úgy felelt, hogy pillanatnyilag nem elérhető. Most is SIM-kártyástól hajókázik valahol, s a „pillanatnyit” véglegesnek tekinthetjük.
A harmadik hősi véget ért. Éppen egy hívást fogadtam a csónakomban horgászás közben, a csopaki nádas közepén, amikor életem első nagy harcsája rákapott a csalira, s vonszolni kezdte a ladikot Paloznak felé. A hívás megszakadt, valószínűleg valahová letettem a telefont, s másfél órás küzdelem után, amikor a harcsa partra került és én a nagy hírrel fel akartam hívni a lányomat, a mobilt nem találtam sehol. Sötét volt, ha idejében villogni vagy vinnyogni kezd, talán mégis meg tudtam volna menteni, mivel másnap, napfénynél kiderült, hogy beesett a csónak padlata alá, s ott belefulladt az ötcentis fenékvízbe. Szárítgattam, törölgettem, de következetesen azt felelte, hogy pillanatnyilag nem elérhető.
Ezután megvettem a negyedik mobilomat, egy Nokiát. Szerencsére a SIM-kártyám megúszta a fürdőzést, így a számom nem változott, s a memóriában megmaradt az összes fontos név és telefonszám. Ezt a kártyát használtam az új készülékben is. Nem volt vele gond négy évig. Egyre több számot kellett megjegyeznie, bár néhány időközben felesleges lett, mivel a tulajdonosukkal való kapcsolattartás ilyen vagy olyan okból lehetetlenné vált. A túlvilágon a legjobb mobil sem használható. Az én készülékem azonban kegyelettel őrizte eme számokat és neveket is.
Most jön a java. Csopakra utaztam egy szombati napon, indulásom előtt Ambruska unokámmal játszottunk akadályversenyt, így a gépkocsiba pakolást sebtében intéztem el. Hátulra bedobtam a dzsekimet, zsebében a pénztárcámmal, irataimmal és a mobillal. Hazavittem Ambruskát, és a csúcsforgalomban elindultam az M7-es felé. A BAH csomópont előtt kétség fogott el, hogy valóban ott van-e hátul a dzseki zsebben a telefon. Mivel éppen nagy torlódás volt, egy piros lámpánál, baleset miatt, kiugrottam a kocsiból és a hátsó ülésről előrehoztam a dzsekit. Majd félreálltam egy mellékutcába. A mobil nem volt sehol. Mindent átkutattam, aztán indultam vissza, hátha otthon felejtette magát. Ám ott sem volt. A hívásomra a rémes választ adta, hogy pillanatnyilag nem elérhető. Végiggondoltam mindent, s arra jutottam, hogy a piros lámpás torlódásnál, amikor hátulról előre akartam hozni, nyilván öngyilkossági szándékkal kiugrott a dzseki zsebéből. S minő szerencse: megtaláltam szegényt az örvénylő forgalomban az út szélén, hat darabban. És csodák csodája, a lelke, a SIM-kártya épségben maradt, csak új testet kellett vásárolnom neki. Hogy minden okos telefon ilyen ügyes-e, én nem tudom…