Satuban a szocialista milliárdos

Nagyon komoly összeget hajtanának be Kapolyi Lászlón, az előző ciklusban a szocialisták parlamenti frakciójában is helyet foglaló üzletemberen. E héten kezdődik ugyanis az a kártérítési per, amelynek tétje, ki kell-e fizetnie a vállalkozónak azt a csaknem tízmillió eurós – jelenlegi árfolyamon számolva 2,6 milliárd forintos – követelést, amit egy 2008-as hitelügylet kapcsán támasztott vele szemben a Magyar Villamos Művek többségi tulajdonában álló társaság. Az ügy a rendőrség előtt sem ismeretlen.

Jakubász Tamás
2011. 06. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különleges polgári per tárgyalását kezdi meg a hét közepén a Fővárosi Bíróság. Az ítélkező fórumnak arról kell döntenie: köteles-e Kapolyi László szocialista nagytőkés 2,6 milliárd forintnak megfelelő eurót átutalni a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) többségi tulajdonában álló egyik társaságnak, a Kárpát Energo Zrt.-nek. Az állami tulajdonú MVM és Kapolyi két cége 2008 februárja körül egyezett meg, hogy Vásáros-namény határában 230 megawatt teljesítményű kombinált ciklusú gázturbinás erőművet építenek. Az MVM 2008 februárjában megvette Kapolyitól a létesítmény kivitelezési munkáinak elvégzésére létrehozott Kárpát Energo 51 százalékos részvénycsomagját. Ugyanezen év február 14-ére összehívták a Kárpát Energo közgyűlését. Itt Kapolyi László vállalta, hogy a következő, márciusi közgyűlésig – az új tisztségviselők megválasztásáig – csak az MVM hozzájárulásával köt szerződéseket. A kereset állítja: ígéretét megszegve Kapolyi két héttel később, február 28-án egyedül írt alá egy nagy összegű kölcsönszerződést, amely szerint a Kárpát Energo 33 millió euró – kilencmilliárd forint – hitelt ad egy luxemburgi cégnek. A kölcsönről – a beadvány szerint – sem az MVM, sem a Kárpát Energo március elején megválasztott új irányítói nem tudtak.
Két héttel később a Magyar Villamos Művek 55 millió eurós – 14 milliárd forintos – hitelkeretet nyitott a Kárpát Energónak a vásárosnaményi erőmű felépítésére. Az összeget a Kárpát Energo március 13-án lehívta. A pénz nagy része, 38 millió euró – nagyjából tízmilliárd forint – azonban nem Szabolcsba, hanem egy március 20-án a Kapolyi által aláírt kölcsönszerződés alapján a luxemburgi céghez került. A Kárpát Energo állítja: a summából körülbelül két és fél milliárd forintot a mai napig nem kapta vissza a luxemburgi vállalkozástól. A hazai cég most nagyrészt ezt az összeget követeli Kapolyitól.
A Fővárosi Bíróság sajtóirodájának tájékoztatása szerint K. László – vagyis Kapolyi – vitatja a követelést. Ellenkérelmében közölte: valótlan az az állítás, amely szerint a Kárpát Energo vezetőjeként az MVM felhatalmazása nélkül írta volna alá a kölcsönszerződést, és hogy a megállapodásból a Kárpát Energónak kára származott.
Kérdéseinkre a Kárpát Energo részletes felvilágosítást adott. Eszerint a vásárosnaményi beruházással kapcsolatban 2008 márciusa óta tart az elszámolási vita. A nézeteltérés többszöri felszólítás ellenére sem rendeződött. Emiatt – az MVM új vezetősége által kezdeményezett perben – a társaság kártérítés címén kamatok nélkül számítva kilenc millió eurót követel Kapolyi Lászlótól. A Kárpát Energo válasza szerint az MVM 55 millió eurós hitelkeretét nem a vásárosnaményi erőmű kialakítására fordították, hanem abból 38 millió eurót külföldre utalt Kapolyi László mint a Kárpát Energo akkori vezető tisztségviselője. Az összegből kilencmillió eurót az adós a mai napig nem fizetett vissza. Ráadásul 2009-ben anyagi nehézségek jelentkeztek a Kárpát Energónál. Az erőmű kivitelezésének üzleti terve nem a valós számokon nyugodott, emiatt a pénz elfogyott. Az újabb szükséges költségek fedezéséről az MVM nem tudott megállapodni tulajdonostársaival – mások mellett Kapolyi két cégével. A Kárpát Energo hivatkozott arra is, hogy a gazdasági krízis kitörése után a piaci folyamatok miatt a vásárosnaményi erőmű építésének folytatása kockázatossá vált, s valószínűnek tűnt, hogy a befektetés nem térül meg. Vásárosnaményból úgy értesültünk: a város határában, a tervezett üzem helyén – mintegy torzóként – csupán beépített betonoszlopok állnak.
Kikértük Kapolyi László cége, a System Consulting Zrt. véleményét is. A társaság lapunknak a következő választ adta: „A feltett kérdésekre nem áll módunkban, és nem is kívánunk válaszolni. Javasoljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Kárpát Energo Zrt. többségi tulajdonosával.”
A polgári bíróság mellett a rendőrség figyelmét is felkeltette a 2008-as pénzmozgás. Érdeklődésünkre a Nemzeti Nyomozó Iroda nemrégiben közölte: az ügy része az MVM-mel összefüggő eljárásnak, a vizsgálatot fokozott ügyészi felügyelet mellett folytatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.