
origo.hu
Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében
Matolcsy a hatos csomagról. Nagy előrelépést tett az EU a gazdaságirányításban a magyar elnökség alatt – mondta Matolcsy György miniszter tegnap a BusinessEurope rendezvényén. A cél az, hogy a gazdasági együttműködést fokozó hat jogszabályról június végéig jöjjön létre a megállapodás az Európai Parlamenttel – mondta a tárcavezető az MTI szerint.
Helyes, hogy a kormány hallatja hangját, ha nem tartja reálisnak az Európai Bizottság értékelését a magyar programmal kapcsolatban – így kommentálta lapunknak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter minapi levelét az uniós biztoshoz Csath Magdolna közgazdász. Az áprilisban benyújtott konvergenciaprogram szerinte korrekt elemzés, különböző forgatókönyvek mentén vezet le számításokat. Mint mondta, a kukacoskodó brüsszeli véleménynyilvánításban nyilván az is szerepet játszhatott, hogy a Széll Kálmán-terv gyakorlatba ültetése társadalmi ellenállásba ütközhet. Egyelőre azonban – tette hozzá – a kormány elkötelezett a beígért intézkedések végrehajtásában.
Matolcsy György Olli Rehn gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosnak is címzett levelében azt kifogásolta, hogy a bizottság értékelésének egyes elemei félrevezetők, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Brüsszel nem élt a minisztérium által felajánlott párbeszéddel. A tárcavezető szerint a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításának célja nem a költségvetés bevételeinek a növelése, hanem az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságának megteremtése volt. – Szintén hamis benyomást kelthet a bizottság azon állásfoglalása, miszerint a költségvetési konszolidációt a kormány az időszak végére ütemezi – hangsúlyozta Matolcsy. A miniszter levelében azt is leszögezte: a magyar program a gazdaság strukturális problémáinak orvoslására irányul, jövőre és az azutáni évben is a strukturális hiánymutató több mint egy százalékponttal javul.
Feltehetően azért tért ki e részterületre Matolcsy, mert a bizottság kedden nyilvánosságra hozott ajánlásaiban hazánkkal kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy további lépéseket kell tenni a költségvetés strukturális egyenlegének javítására. Ez a mutató az átmeneti hatások nélkül vizsgálja a költségvetés hiánypályáját. A strukturális deficit a kormány és a jegybank számításai szerint 2,5-2,6 százalékra csökken 2012-re hazánkban. A bizottság ennél pesszimistább, szerintük jövőre is 4 százalékon fog állni a tartós deficit. Az általános hiány várható alakulása tekintetében is megfigyelhető a kormány és a bizottság számításai közötti különbség: a Matolcsy-minisztérium 2,5 , Brüsszel 3,3 százalékot jelez előre. A lapunk által megkeresett jegybanki szakember szerint az eltérések többek között a bizottság által használt modellből adódnak. Brüsszel ugyanis azt veszi alapul, hogy már csak kevés növekedési tartalék van a gazdaságban, ezzel szemben a kormánynál és az MNB-nél is úgy gondolják, hogy még nagy lehetőségek vannak, amíg eljutunk a teljes kapacitáskihasználtságig.
Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Valóságos nyelvzseni vagy, ha tudod, mit jelentenek a következő, régi szavak!
Szétszedték az olasz kommentelők a panaszkodó Ilaria Salist: mentelmi jog nélkül, börtönben akarják látni a magyarverő antifát
Mégsem Kispest? Dzsudzsák Balázs itt lehet sportigazgató!
A Ryanair már korábban figyelmeztetett: a Boeing 787 Dreamlinerekkel igenis vannak problémák – nem lepődtek meg az indiai repülőgép-katasztrófán
Életveszélyes hal bukkant fel az Adrián
Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos
Ez a futball borzalma - az angolok egy meccs után temetik a klubvilágbajnokságot
Nemvárt fordulat a bezárt Velencei tavi strand ügyében
Kerkez Milos édesapja egy szerb csatornán kitálalt: Indiába is elmentek volna + videó
Puszit akart adni a Chelsea gólszerzője, kis híján pofozkodás lett belőle
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.