Túl nagy, 99,9 százalékos a március 11-i japán földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai atomerőmű második reaktorában a páratartalom, ezért az üzemet működtető Tepco vállalat nem tud szakembereket küldeni az építmény belsejébe. A gondot szellőztetéssel tudták orvosolni, tegnap nyolc órán át nyitva tartották a reaktor ajtajait – jelentette az AFP tudósítója. A Tepco közleménye szerint a szellőztetés miatt csak kis mennyiségű radioaktív levegő került a szabadba, ami nem okoz jelentős környezetszennyezést. A környezetvédők reakciója egyelőre nem ismert. A művelet az illetékes hatóságok engedélyével zajlott.
A szakemberek az ajtókat szándékosan nagyon lassan nyitották ki, nehogy felkavarják a reaktorház alján lerakódott sugárszennyezett port. A szellőztetés befejeztével végre szerelők léphetnek a blokkba, hogy mérőműszereket telepítsenek, és nitrogént pumpáljanak a reaktorba, megakadályozva egy esetleges hidrogénrobbanást. A múlt hónapban hasonló műveletet hajtottak végre az egyes reaktorban is.
A Fukusima–1 atomerőműben új víztisztító berendezést helyeztek üzembe, azonban a szerkezetet alig öt óra működés után le kellett állítani, mert telítődött radioaktív anyagokkal – közölte szombaton a Tepco. A víztisztító berendezéssel az alagsori helyiségeikben összegyűlt, körülbelül 110 ezer tonnányi – magas sugárszennyezettségű – vízből akarják eltávolítani a cézium-izotópokat. Ennyi víz negyven olimpiai úszómedencét töltene meg – emlékeztetett a BBC. A mérnökök egyelőre nem tudják, hogy az előzetes számítások ellenére miért telt meg ilyen gyorsan a francia–amerikai fejlesztésű eszköz és azt sem, mikor folytatódhat a víz tisztítása. A szivattyúk mindennap 500 tonna vizet pumpálnak az erőműbe, ha túl sok folyadék halmozódik fel, akkor kiönt az épületből és a tengerbe jut. Nincs könnyű dolguk a mérnököknek, mert ha sikerül megoldani a víztisztítást, akkor a folyamat végén felhalmozódó radioaktív üledék elhelyezéséről kell gondoskodniuk.
A Tokio Simbun című japán újság megrendelésére készített közvélemény-kutatás szerint a fukusimai tragédia miatt Japán polgárainak 82 százaléka úgy véli, be kell zárni a szigetországban üzemelő mind az 54 atomreaktort. A válaszadók 14 százaléka ezzel szemben azt gondolja, hogy semmiféle változásra nincs szükség.
Ha Magyar Péter valóban elkövette a bűncselekményt, akkor nincs helye a közéletben