Uszítás gyilkosságra

A szónak is lehet szaga, a pállott gondolatból sarjadt mondatnak is. Vannak, akik megvadulnak az anonimitástól, imádják a blogok kommentálását, életük nagy lehetőségének érzik, hogy mindent elmondhatnak mosdatlan szájjal, sőt, lehet hazudni is, az alakoskodás pedig már-már kötelező

Sok jót köszönhetünk az internetnek. Rengeteg információt lehet ott összegyűjteni, s bár a könyvtár-, az archívumhasználatot nem küszöböli ki, a tájékozódást nagyban segíti.
Egyre jobban megismerjük azonban az árnyoldalait is. Azáltal, hogy a különböző fórumokon regisztrálás után gyakorlatilag névtelenül lehet közölni véleményt, észrevételt, szellemeskedést, igaz és hamis információt, a netet használó személyek közlései előtt nincsen gát. A gonoszságnak olyan szennyes árhullámai tudnak elszabadulni, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket, no meg a lábunkat.
Ha elmégy egy társaságba, már az előszobában bemutatkozol. Amikor megszólalsz, vállalnod kell, amit mondasz. Azonosítottak, tudják, ki vagy. Szavaid mellé, ha akarod, ha nem, odatetted magad, látják az arcod, a gesztusaid. Ha a ruhád mocskos és gondozatlan, az is látszik. Ha dől belőled a részegség vagy a mosdatlanság savanyú szaga, ha szemed homályos a drogmámortól, az is látható. De látszik rajtad az értelem is, a jóság is, az intelligencia, kinek mit mért bőkezűbben a sors. A lényeg: te magad mindig ott vagy a véleményed mellett. Mondataid az üzenet, tested a melléklet. Rád néznek, s tudják, hova tegyenek, ha esetleg elfelejtettél bemutatkozni, neved a házigazdától percek alatt megtudható.
Az interneten mindenki azt játssza, amit akar. Az arctalan hozzászólás műfajilag olyan, mint a névtelen levél. Valahonnan jön. Nem tudni, honnan, de nagy bűzfelhőt képes eregetni. A szónak is lehet szaga, a pállott gondolatból sarjadt mondatnak is. Vannak, akik megvadulnak az anonimitástól, imádják a blogok kommentálását, életük nagy lehetőségének érzik, hogy mindent elmondhatnak mosdatlan szájjal, sőt, lehet hazudni is, az alakoskodás pedig már-már kötelező. Tinédzserek körében szinte sikk saját fényképük helyett egy „klassz csávó”, illetve egy „dögös csajszi” fotóját tenni föl, átélni a levelezőpartner heves érdeklődését, randira hívását, miközben aki a gép előtt ül, nyugodtan lehet egy taszító, százkilós, zsíros hajú szerencsétlen, akire valahogyan kinéző fiú/lány rá sem pillant. De hát a randira az utolsó pillanatban is lehet nemet mondani, miért is ne lehetne átvágni a csevegőpartnert, hiszen az egész egy átvágás, ha akarjuk, ha nem. Számítógépes üzeneteidben lehetsz gonosz, bizarr, gúnyolhatsz politikust, színészt, angyalokat, Jézus Krisztust, anyádat, bárkit. Leszólhatsz írókat, lebuzizhatsz művészeket, nevetségessé tehetsz, megrágalmazhatsz bárkit bármikor: nem kell felelned szavaidért. Se arcod, se neved – akkor erkölcsöd, tartásod minek legyen?
Az internetes kultúra tehát nagyon széles skálán mozog: a keveseknek határtalan információszerzési lehetőség, a többségnek pedig alkalom arra, hogy gyűlöleteiket kiéljék, frusztráltságukat kompenzálják. A silányabbakat nemcsak a névtelenség vonzza, hanem pusztán a közlés azonnali lehetősége, melyhez nem kell odatenni testi önmagukat.
2008 augusztusában Török Zsolt, ma az MSZP szóvivője, egy elektronikus üzenetében lefasisztázta, majd „piti tolvaj patkánynak” és pedofilnak nevezte Varju László volt ’56-os politikai elítéltet. (Gondola.hu) Nagy bátorság kellett hozzá. Gondolom, ha Török az amerikai magyaroknál vendégeskedik, és ott patkányozza az ’56-os elítéltet, úgy kivágják, hogy a lába nem éri a földet.
Legalább ennyire bátor volt az a blogger, aki az Index fórumán azt írta: „Orbán must die” (Orbánnak meg kell halnia). Arca nincs, neve nincs, csak szétküldte a fekáliaszagú üzenetet Terribad néven. De írhatta volna neve helyett azt is, hogy Gyuszi sofőr, vagy az apokalipszis lova, vagy éppen Gyurcsányi (akiről máig nem sejtjük, ki lehet). Sajátságos, hogy az Index moderátorát nem zavarta a lapunkban június 16-án megjelent cikk arról, hogy az internetes lap blogja és kommentjei tele vannak gyűlölettel és uszítással. Még e cikkem írása idején, június 17-én délután is ott volt ez az Orbán Viktorról állított „meg kell halnia” kellemdús üzenet, a moderátort nem zavarta. Talán elaludt, bedrogozott, vagy nem érez felelősséget, amiért az általa felügyelt blogon gyilkosságra buzdítanak. Vagy egyetért. Netán ezért fizetik: hogy ne mindent vegyen észre. Ilyenkor azért az internetes lap tulajdonosi háttere eligazítást adhat arra vonatkozóan, kik azok, akiknek nagyon megfelel egy olyan számítástechnikus moderátor, akit nem izgat, ha névtelen gazemberek az ország miniszterelnökének megölésére uszítanak.
Ne gondolja senki, hogy ennek törvényszerűen így kell lennie. Amíg munkám és időm engedte, magam is írtam blogbejegyzéseket a Jobbklikk.hu-ba, s nagyon jól tudom, hogy moderátoruk egyfolytában figyelte a kommenteket: ott nemhogy gyilkosságra felszólítás, de semmilyen uszító szöveg nem jelenhetett meg.
A polgárnak ugyanis van egy belső mércéje. A baloldaltól kapott állandó stigmák miatt különösen vigyáz arra, hogy ne szaladjon el vele a ló. (Ez a jobboldali szélsőségesekre nem vonatkozik, ott ugyanolyan gyűlölködés folyik, mint a baloldal egészében.)
2001. március 13-án (az akkor még SZDSZ-szócsőnek számító Magyar Hírlapban) Sz. Nagy Csaba azt írta: „Állítom, ma senki nem akar – sem Orbán Viktort, sem Kövér Lászlót – likvidálni, bármennyire javára válna is nemzetünknek.” A bújtatott állítás: a likvidálás javára válik egy nemzetnek – ha polgári politikusokról van szó. Jellemző, hogy lapunkon kívül senki nem tiltakozott a botrányos mondat miatt.
Orbán megöletése később Frei Tamásnak jutott eszébe, aki egy orosz álbérgyilkost arról kérdezett, mennyiért ölné meg a miniszterelnököt. Érdekes, Freinek ilyesmi eszébe sem jutott Horn Gyula idején, és később se, Medgyessy vagy Gyurcsány országlásakor. Gyurcsánynak a jobboldalon sok mindent mondtak az őszödi beszédben elismert hazugságok kiderülése után. Hogy takarodjon, tűnjön el a politikából, hogy aljas hazug fráter, trükköző senkiházi, de arra nem emlékszem, hogy a polgári oldalon bárki a meggyilkolására buzdított volna. Megölni, aki nem tetszik nekünk: ez a baloldal elmélete, s ha a történelem megengedi, a gyakorlata is. A csekista Lacisz 1919-ben azt mondta a mensevikekről: „Az ilyen emberek enyhén szólva utunkban vannak.” Ezért „el kell őket takarítani az útból”.
Van román stílus, barokk stílus, szecessziós stílus és ávós stílus. Török Zsoltnak ávós stílusa van. Idézzünk tőle még egy mondatot, ezt Szász Károly megveretése után mondta: „Először megmondjuk, hány év, utána kérdezünk.” Igen, ezek ők. Első az ítélet börtönévekkel, utána össze lehet kaparni az érveket. Eltenni az útból, ez az ő egyetlen érvük. Ahogy Kuncze Gábor 2009-ben kijelentette: „legszívesebben ciántablettát osztana az elégedetlenkedőknek”. Az ilyen felelőtlen mondatok adnak tápot a gyilkolni vágyó beteglelkű bloggereknek. Bár kétségtelen, ha Kuncze kioszthatta volna mondjuk kétmillió Orbánra szavazónak a ciántablettáit, a választást megnyerhette volna a baloldal. Kétmillió ciánmérgezett – számít ez a baloldal etikája szerint?
Azért is idéztem a gyilkolászósdira felszólító mondatokat, mert a blogbejegyzésekre érkezett Orbán-fóbiás kommentek jól kivehetően azokat a sztereotípiákat fogalmazzák meg vulgáris szinten, amelyeket a Gyurcsányok, a Szanyik, a Török Zsoltok beszédjéből már jól ismerünk. Pedig elkelne az önmérséklet a baloldalon. A gyűlölet életünk méreganyaga, megtölti mindennapjainkat, leszivárog sorsunk mélyére, kommunikációnkat a pragmatizmus vályújába tereli. S egy idő után nincs menekvés: mindent elborít.