Várlak szeretettel!

Aznap, amikor a hamburgi lánynak, Thessának eszébe jutott, hogy hamarosan itt a születésnapja, alighanem elszomorodott. Tizenhat évesen mindanynyian azt hisszük, hogy rengetegen a barátaink, aztán tessék, amikor tenni kellene valamit a másikért, például jól meg kellene ráncigálni a fülét (feltéve, ha ez szokás arrafelé), vagy köszöntés gyanánt nagy csókot kellene nyomni az orcájára (ezt mindenhol szeretik a tizenhat éves lányok), akkor sehol senki. Az ifjú hölgy úgy érezte, kezébe kell vennie az irányítást. Thessa az ismert közösségi portálon, a Facebookon tette közzé, hogy közeleg a nagy nap, s mindenkit szeretettel vár házibuliján. Az üzenetet azonban nemcsak kiválasztott ismerősei számára tette láthatóvá, hanem az, akár egy hirdetés, bejárta a világhálót. Kisvártatva tizenötezren jeleztek vissza, hogy köszönik a meghívást, ott lesznek. A kétségbeesett leányzó apukájához fordult segítségért, ő meg a rendőrséghez, de hiába küldték ki a buli lefújásáról szóló üzeneteket, a meghirdetett időpontban így is ezerötszázan jelentek meg a család hamburgi házánál. Thessát hiába keresték, elmenekült hazulról. A tömegjelenetnek száz odavezényelt rendőr vetett véget, tucatnyi részeg hőzöngőt őrizetbe vettek, néhányan könnyebben megsérültek.
Emlékszem, tizenhat éves koromban – ami azért nem volt olyan rettenetesen régen – nem rendelkeztünk internetkapcsolattal, rendes számítógéppel sem, ám a mobiltelefon már kezdett terjedni a fiatalok körében. Azok a készülékek jobban hasonlítottak egy fél téglára, mint a mai kütyükre, nem szereltek beléjük fényképezőgépet, nem lehetett facebookolni, de még csak játszani sem rajtuk. Telefonálni és szöveges üzenetet, vagyis SMS-t küldeni azonban igen. Mi akkoriban nem is akartuk másra használni, hiszen olyan eszközként tekintettünk a mobilunkra, amely elsősorban a közös programok megszervezésében segít, s persze hosszabb esti kimaradás esetén a család megnyugtatását szolgálja. Tizenhat évesen mi annyit írtunk barátainknak SMS-ben: találkozunk hétkor a Moszkván az óránál. S találkoztunk is, bár mindig mindenki elkésett.
Vagyis a telefon eszköz volt a társas létezés megvalósításához, de egyáltalán nem volt maga a társ. A mai szuperokos telefonok és a világhálóra kötött számítógépek azonban – akármilyen sok máskülönben az előnyük – mintha a virtuális barát szerepét is betöltenék. Milyen jó mondjuk, hogy a közösségi oldalak révén távol élő rokonokkal, rég nem látott osztálytársakkal is tarthatjuk a kapcsolatot. Ám a végén gyakran már csak ott tartjuk, hiszen e-mailen, chaten vagy jobb esetben Skype-on (utóbbinál élőképben és hangban is megjelenhet ismerősünk) szinte bármikor elérhetjük, minek találkozni vele.
Húsz éve még személyesen köszöntöttünk fel mindenkit születésnapján, vagy ha ez a távolság miatt nem volt lehetséges, üdvözlőlapot küldtünk neki, amelyet mindenki aláírt a szűk családból. Tíz éve lap helyett már inkább SMS-t küldtünk, de azt legalább be kellett pötyögni a kis gombokkal, s a küldésre rá kellett szánni harminc forintot, akár a bélyegre. Ma már viszont csak a Facebook üzenőfalára írunk, s az is elég, ha a mások által kitett korábbi üzeneteket „lájkoljuk”, vagyis megnyomjuk alattuk a „tetszik”, illetve „like” feliratot. (Nyilván léteznek még úriemberek és úrhölgyek is, akik nem így tesznek, de kiveszőben vannak.) Ám hogy valami durvábbra is emlékeztessünk, az öngyilkosságra vagy merényletre készülő fiatalok is legtöbbször a világhálón adnak előzetes jeleket, a szülők, tanárok, barátok, pszichológusok, papok és rendőrök meg futhatnak az események után, de akkor már rendszerint késő.
A világháló fantasztikus dolog, felmérhetetlen információbázis, remek szórakozási lehetőség, munkaeszköz. Csak mi, emberek túlságosan gyarlók vagy meglehet, ostobák vagyunk, hogy jól éljünk ezzel az adománnyal. Pedig a Jóisten érzelmekkel is feltöltött minket az ösztönök mellett, és ha már megajándékozott ezzel a kinccsel, alighanem azt szeretné, ha inkább őszintén és valóságosan „lájkolgatnánk” egymást.
A hamburgi lány „vendégei” megígérték, jövőre újra eljönnek a házhoz, hiszen ilyen buliban még sosem jártak. Javukra legyen írva, ők legalább kimozdulnak otthonról. S hogy hol volt Thessa, miközben „új barátai” valósággal felforgatták utcájukat? A nagyszüleinél békésen megünnepelte születésnapját.