A mezőgazdaság jövőképe

Történelme folyamán nehéz helyzetekben mindig vidéki gyökerekből táplálkozva, a falusi közösségek erejére támaszkodva tudott a magyar társadalom megújulni. Ezt Csoóri Sándor tömören úgy fogalmazta meg, hogy ezt az országot ezer éve a magyar parasztság, a vidék tartja fenn.
Az utóbbi 20–50 évben a vidék tetszhalott állapotba került, ha nagyon rövid határidőkkel nem kezdődik el az újraélesztése, már nem lesz mód a cselekvésre. Még a Nyugat-Dunántúlon is nagy tempóban néptelenednek el a falvak, Vas megye 208 községéből több mint száz ötszáz lélekszám alatti, ezek döntő többségének 50-60 évvel ezelőtt még a duplája volt a lakossága. Kelet-Magyarországon még sokkal aggasztóbb a helyzet, mert ott már a közbiztonság is a legroszszabb latin-amerikai országok szintje alatt van, az eltűnt liberális pártnak a „megélhetési bűnözést” bocsánatos bűnnek tartó, széles körben hangoztatott ideológiája miatt.
A falu mára csak lakóhely, holott korábban mindenkor munkahely is volt. Ez a pusztulás a kommunista időkben azzal az ideológiával kezdődött, hogy a paraszt mindenkor gyanús, mert birtoka, vagyona van (ha kicsi is), ezért erőszakkal kell nevelni és beterelni a közösbe. Sajnos a rendszerváltás után sem változott az a megítélés, amely a társadalmi megbecsülés legalsó polcára helyezte a parasztot, egyáltalán a fizikai munkát. Mielőtt a feladatok körülhatárolásába kezdenénk, muszáj egy kicsit visszapillantani, mert okos, jó döntéseket hozni a múlt alapos ismerete nélkül nem lehet.
Tulajdonképpen a múlt század közepéig ökotartás-termelés folyt az egész glóbuszon, így Magyarországon is. Az 1950-es évek végéig a törpe kis- és középparaszti gazdaságok és a kevés számú nagyüzem látták el Magyarország lakosságát biotermékkel, és teljes volt az önellátás. A legszorgalmasabb nagygazdákat, a kulákokat azért nem említem, mert őket börtönbe zárták vagy kitelepítették. 1960-ra befejeződött a tagosítás, a tsz-ek szervezése, a paraszti szorgalomnak és találékonyságnak köszönhetően ezek után az egyre jobban gazdálkodó tsz-ek és állami gazdaságok a háztáji gazdaságokkal együtt látták el az országot élelemmel, és egyre több jutott exportra is. A háztáji nem valami kis melléküzemág volt, itt volt a sertésállomány 60 százaléka és a szarvasmarha 40 százaléka. A hetvenes évek elején kezdődött el az állatállományok csökkenése, ugyanakkor, amikor Nyugat-Európában először jelentkeztek az élelmiszer-túltermelés jelei. (Nyilvánvaló összefüggés van a két dolog egybeesésében.) Miközben az EU-ban az állomány 1957-től 2002-ig töretlenül növekedett, nálunk egyre gyorsult a csökkenés. A rendszerváltozáskor az elhibázott kárpótlás, a szervilis hivatalnoksereg mindenáron való megfelelési kényszere az EU-s előírásoknak, a tudatlan (vagy bűnös!) legfelső agrárvezetés (tehénlevágási prémium, vágóhidak, tejüzemek bezárása, szőlőkivágás támogatása, cukoripar önkéntes felszámolása) azt eredményezte, hogy az utolsó húsz év kártétele nagyobb, mint az erőszakos tsz-szervezésé volt.
A magyar mezőgazdaság romokban hever. Innen kell felállnunk.
Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az 1950-es évek elején kezdett kialakulni az iparszerű mezőgazdaság, állattartás. Ezt a kémiai ipar, és főleg a gyógyszer- és takarmányipar ugyanezen időszakban végbement kialakulása, óriási fejlődése tette lehetővé. Ez a legutóbbi évtizedben a GMO-fajok, -fajták kifejlesztésében csúcsosodott ki, illetve torzult el. A GMO-fajok kockázata hasonló az atomenergiáéhoz, mindkettő betiltása az emberiség biztosabb jövőjét szolgálná. A jelenlegi ökológiai termelésre való törekvés tehát tulajdonképpen nem más, mint visszatérés arra a hagyományos termelési módra, amely az 1950-es, 1900-as évek előtt évezredeken át az állati és növényi eredetű termékek előállításának egyetlen módja volt. Teljes értékű termék csak olyan állatoktól várható el, amelyeknek tartása során figyelembe vesszük az egyes fajoknak az evolúció évezredei során kialakult környezet-, tartás- és takarmányozási igényeit.
Az iparszerű tartás az esetek zömében egyenlő az állatkínzással, gondoljunk csak az emeletes ketrecekben elhelyezett tojótyúktartásra vagy a lekötött kocatartásra. Az élelmiszer-biztonság fontosságát nagyban előmozdították az utolsó évtizedek élelmiszer- és járványbotrányai, mint a dioxinmérgezések, a BSE-járvány, a chloramphenicollal szennyezett ázsiai importélelmiszerek forgalomba kerülése. Ma már pontosan tudjuk, hogy az angliai BSE-, közkeletűbb nevén kergemarhakór-járvány kiváltó oka az volt, hogy az abszolút növényevő szarvasmarhával állati hullákból készített húslisztet etettek a „fejlettebb” nyugaton dolgozó „szakemberek” a mindenható profit, a minél nagyobb haszon reményében. Ez a természet legalapvetőbb törvényei elleni vétség volt. Mennyire igaz, hogy Isten nem ver bottal?!
Magyarország állatlétszáma a múlt század hetvenes évei óta egyre gyorsuló ütemben csökken, a szarvasmarha-létszám mintegy 2,5 millióról mára 681ezerre (!), a sertés pedig 9-11 millióról 3-3,5 millióra fogyott. Ez a létszám immáron alulmúlja a II. világháború okozta pusztítás utáni szintet is. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy kihúzzák a földet a talpunk alól. Az ország egyes régióiban, főleg a nyugati határszélen a termőföldek felvásárlása nem a távoli jövő réme, hanem befejezett tény. Egyes falvakban már a föld 60-80 százaléka idegen kézben van. A Szentgotthárd melletti egykori Rába völgye MTSZ 2100 hektáros területéből 1700 hektár van három osztrák tulajdonos kezében. Ez a föld egykoron négy falu mintegy háromezer lakójának adott munkát és megélhetést. Ezért is sürgető, hogy a Nemzeti Földalap minél előbb megkezdje a kis-és középüzemek működésének privilegizált támogatását. Alapvetően fontos, hogy a vidékfejlesztési stratégia a kis- és közepes családi gazdaságokra, a helyi közösségekre és az őshonos fajtákra legyen alapozva. Az állami földek bérlésekor is előnyt kell adni a családi gazdálkodóknak. A fejlesztés egyik fontos területe a vidéki turizmus ösztönzése. Hála Istennek vannak már jelei a lovas és gasztronómiai turizmusnak; példa erre a halászlé-, vadpörköltfőző versenyek, vagy a tökfesztivál az őrségi Pityerszeren. Nagyon fontosak a jelen agrárvezetés ezt támogató rendeletei az élelmiszer-nyersanyagok helyben történő felhasználásának megkönnyítésére, és a pályázati lehetőségek bővítése. A helyi értékesítés lehetőségének megteremtésére, hogy a fogyasztóhoz minél rövidebb úton jusson el az önellátáshoz már felesleges termék, minden faluban piacot kellene működtetni. Nagyon fontos, kiemelt program a tanyafejlesztés, és hogy a romákat állattenyésztési szövetkezetekkel szándékoznak bevonni a foglalkoztatásba. A nemzeti parkok segítségével újjá kell éleszteni a tájegységenként különböző népi mesterségeket, valamint, hogy a civil szervezetek is bekapcsolódhatnak a vidékfejlesztésbe, bizonyítja: a Zala megyei Nován egy civil szervezet hozott létre egy olyan génbankot, ahol zalai gyümölcstájfajtákat, 130 féle alma-, körte-, szilva- és barackfaoltványt gyűjtöttek össze.
A Nemzeti vidékfejlesztési stratégia 2020-ig tekint előre. Vas megyében néhány idős agrárszakember kezdeményezésére már 1993-ban készült egy kis könyvecske, amely a Vas megye mezőgazdaságának jövőképe címet kapta, és amelyben az elkövetkező évtized agrárpanorámáját próbálták megjósolni az erre felkért ágazati vezetők. Jómagam azt reméltem s hittem, hogy a rendszerváltozással növekedésnek indul az állatállomány, és a családi farm lesz az ezredfordulóra az uralkodó tartásmód. Valamint visszatér az a tisztesség, ami Széll Kálmán rátót-héraházi szarvasmarha-tenyészetét jellemezte a XIX. század végén. Reménykednünk kell abban, hogy most saját erőnkből – mert az idegen segítségnek mindig nagy ára van –, a polgárok döntő többségének egyetértésével, akaratával és munkájával sikerülni fog a Széll Kálmán-terv és a Nemzeti vidékfejlesztési stratégia végigvitelével talpra állnunk.

A szerző ny. megyei igazgató főállatorvos

Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár vitaindító cikkéhez (Új nemzeti vidékstratégia, Magyar Nemzet, június 10.) eddig hozzászóltak: Németh István (Életképes kistérségek, patrióta szemlélet, június 20.), Wagenhoffer Zsombor (Szerezzük vissza belső piacainkat!, június 20.).