Békés lakosságcsere

Nincs még egy olyan összevissza szabdalt határvidéke Magyarországnak, mint az egykori Moson megyénk északi szeglete. Az 1920. évi békediktátum – kielégítve a csehek vágyát – a Dunát jelölte ki új, természetes államhatárként, elszakította Pozsony vármegyét és a régi koronázó fővárost, de még – osztrák óhajra – Sopron vármegye északnyugati, nagyobbik felét is levágta a Fertő tó kilenctized részével együtt. A Szent István kori alapítású Moson vármegyéből alig maradt itthon egy járásnyi terület Rajka körül. Azután az 1947-es párizsi békekonferencián benyújtotta újabb igényét a második csehszlovák köztársaság, s az úgynevezett pozsonyi hídfőre hivatkozva további három magyar települést – Oroszvárt, Horvátjárfalut és Dunacsúnt – csatoltak át északi szomszédunkhoz.
Mindig is huzatos táj volt a Kisalföldnek ez a része. Több mint 11 évszázada itt húzódik a német és a magyar nyelv és etnikum határa, Magyar-Óvárral szemközt Deutsch-Altenburg katonái őrködtek az Árpád-kori gyepük, mocsári átjárók mindkét oldalán. A török időkben a Bécs elleni támadások útjába esett a Mosoni-síkság, s a hódoltság végén akkora volt itt a pusztulás, hogy bajor és frankföldi telepesekkel kellett benépesíteni a Fertő-vidéket. Az utolsó békebeli, 1911. évi népszámlálás szerint a vármegye lakosságának 52 százaléka német ajkú volt. A második világháború és az azt követő viharos évek rendet vágtak közöttük, a Heidebodent háromszáz év óta megművelő sváb parasztok, iparosok talpára megint útilaput kötöttek, közben a magyarok életét erőszakos lakosságcsere dúlta fel a Duna mindkét oldalán.
A környék legrangosabb települése, Rajka (Ragendorf) a középkorban jelentős község, a XVIII. században mezőváros volt, a kiegyezés után járási székhely lett. Az előző századforduló évében – amikor Edelmayer nagyanyám e helyt megszületett, és Gizella névre keresztelték a Szent Márton-plébánián – háromezren éltek a nagyközségben, főként katolikus németek. Piacozni, a fontosabb ügyeiket intézni, bevásárolni, felsőbb iskolába a közeli Pozsonyba jártak át az első háború végéig. 1946-ban a Rajkán maradt németekből 859 főt kitelepítettek, a helyükbe elűzött csallóközi magyarok jöttek. Mostanában különös, mondhatni pikáns fordulatot vett a spontán és kényszerű népmozgások históriája: tömegével költöznek át a szlovák fővárosból Rajkára.
Pozsony régi baja, hogy déli irányban nem tud terjeszkedni. A régi rendszerben csak Ligetfalu kicsiny területén sikerült megépíteni a világ egyik legrémesebb panellakótelepét, Bratislava történelmi óvárosából előbb a környező falvak felé indult meg a tömeges kiköltözés. A helyszűke felverte az ingatlanárakat, azonban eljött az államhatárok légiesítésének áldása, és tovább lehetett nyújtózkodni délnek. Tíz év óta folyamatosan erősödik a szlovák migráció magyar területre, első helyen Rajkára. A módosabb, középosztálybeli városlakók olcsón felvásárolták a régi kertes házakat, és a példa ragadós lett, hiszen a település közelebb esik Pozsony szívéhez, mint az ottani kertvárosok. Érdekes, hogy a magyar oldalon kitűnően működnek a szlovákiai mobiltelefon-hálózatok, s szinte csak ottani ingatlanfejlesztő vállalkozások, bankok, építőcégek és autókereskedések reklámtábláit, feliratait látni Rajkán. Természetesen szlovák nyelven. S már épül az első lakópark.
Az eladósodott, szegény és idős falubeliek elköltöznek Mosonmagyaróvárra, olcsó panelbe, a lakosságcsere a XXI. században békés körülmények közt folytatódik.