Egy éve Moszkvában nem ülhetett volna fel velünk a nézőtérre az Eb-finálék alatt, hiszen két honfitársunk mellett is érdekelt volt a ringsarokban. Mi történt egy év alatt, hogy egy alacsonyabb színvonalú kontinensviadalon gyengébb eredményt produkáltak a mieink?
– Nem mondanám, hogy anynyival gyengébb lett volna a mezőny, mert ugyan néhány csapat, az orosz vagy az ukrán otthon hagyta klasszisai egy részét, de az azeriek, az olaszok, a franciák, a többség nem. Ráadásként pedig az utóbbi évek utánpótlás-világversenyein, az ifjúsági vb-n és olimpián feltűnt tehetségek közül páran szépen beilleszkedtek a felnőttmezőnybe. Ettől még igaz, hogy mi a vártnál rosszabbul szerepeltünk. A felkészülési folyamatnak lehetnek hullámgörbéi, s mi ezúttal inkább lefelé haladtunk. Érdekes, hogy ennek ellenére a teljesítmények viszonylag elfogadhatóak voltak, csak ez itt és most kevésnek bizonyult.
– Miért?
– Mert többek között nem tudtunk alkalmazkodni elég gyorsan az új pontozási rendszerhez, az ellenfelekhez, illetve a versenyzőink fejében nem volt olyan szinten ez az Eb, mint reményeim szerint majd ősszel az olimpiai kvalifikációs vb lesz. Mentálisan kell tehát fejlődnünk, fizikailag nem volt semmi gond, még a vesztes mecscseken is megnyertük általában a harmadik meneteket.
– Azt nyilatkozta az Eb előtt, hogy legalább két érem van a csapatban.
– Benne van, csak benne is maradt… Káté, Bacskai vagy Darmos is éremesélyes volt, de nem tudták azt a különbséget mutatni, amivel meggyőzték volna a pontozókat. Itt találhatunk egy komoly tanulságot: nemcsak a sajtónyilatkozatokban vagy edzőteremben kell akarni a győzelmet, hanem a szorítóban is, úgy, hogy a bírók, a nézők szintén lássák, érzékeljék. Vezetést kell szerezni és azt növelni, megteremteni a helyzetet, s nem alkalmazkodni az ellenfélhez.
– Mit kell ehhez tenni a jövőben?
– Tudatos felkészüléssel, a hibák kijavításával a hullámgörbe emelkedő oldalára jutni. Ez egy állomás volt, nem megtörés, fogalmazhatunk úgy is, egy pillanatfelvétel, amit most majd retusálnunk kell.
– Például az összeállítás megváltoztatásával? Bár nem vagyunk bővében az első embereinket megszorító kihívókkal, évek óta szinte állandó a keret.
– Utánpótlásunk az utóbbi években számban emelkedő tendenciát mutat, ám még nincsenek olyan tehetségeink, mint a másoknak, akik már itt, Ankarában is bizonyítottak. Lehet, hogy legjobbjaink kissé kényelmi fázisba kerültek, nincs rajtuk nyomás, hogy tudjanak előre szaladni. Az biztos, hogy Eb-hez képest a vb-n lesz változtatás a csapatban, de a részletek csak a felkészülés során kristályosodnak majd ki.
– Mostani eszével mit gondol, mire juthatunk Bakuban?
– A legfontosabb cél az olimpiai kvalifikáció, tehát a nyolc közé kerülés, s hiszek benne, ha minden jól megy, egy éremmel és több negyeddöntős helyezéssel távozhatunk minden idők egyik legnagyobb világbajnokságáról. De ehhez több kell, mint itt Ankarában.
n
Walesi csoda. Za rogyinu – A hazáért! Ezt kiabálták be az orosz szurkolók honfitársaiknak, de egy ideig hasztalan, hiszen sorrendben hárman is elvéreztek a hat ankarai Eb-finalistából. Aztán a 75 kilós Maxim Koptyakov megtörte az átkot, majd jött még egy nyerés, de a hatból kettes mérleg nem éppen szívderítő. Meglepetésre Azerbajdzsánnak, Írországnak és Walesnek is két arany jutott, utóbbinak eddig még döntőse sem volt soha. A török házigazdák egy – erősen véleményes – sikert arattak. A mieink közül Kalucza Norbert, Szellő Imre és Darmos József kapott ki a későbbi végső győztestől. Európa-bajnokok (49 kg-tól felfelé): Alizade (azeri), Selby (walesi), Gojan (moldáv), Keles (török), Moylette (ír), Evans (walesi), Koptyakov (orosz), Ward (ír), Mammadov (azeri), Omarov (orosz).
origo.hu
Brüsszel meg akarja menteni Magyar Pétert a lopási botrányában
