Kifizetik a gazdálkodóknak a hatóság által elrendelt terménymegsemmisítés miatti károkat, de a költségeket előreláthatólag továbbterhelik az államra, s várhatóan hitelrontás miatt is bírósághoz fordul a Pioneer Hi-Bred Zrt. – legalábbis erről számolt be tegnap Máthé József, a társaság igazgatója a Lánchíd Rádió Zöldgömb című műsorában. Mint ismeretes, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) laboratóriumi vizsgálataira hivatkozva eddig 950 hektárnyi területen semmisíttette meg a kukoricaültetvényeket, és várhatóan további 2500 hektáron fogja ugyanezt elrendelni, miután az ott elvetett vetőmagokat génmódosított (GMO) vetőmaggal szennyezettnek találta. A szóban forgó vetőmagokat kisebb részben a Pioneer, nagyobb részben a Monsanto nevű társaság hozta be Horvátországból, illetve Romániából.
Máthé József lapunknak arról számolt be, hogy az MGSZH annak ellenére rendelte el az érintett tételek megsemmisítését, hogy a Pioneer belső tesztjei az adott tételre mind negatív eredményt hoztak, a hatósági laborvizsgálat pedig csak 0,1 százalékos keveredési értéket mutatott. Sérelmezte azt is, hogy a megsemmisítési határozatot két és fél hónappal azután kapták kézhez, hogy a mintát az MGSZH laborjába beküldték. Hozzátette: az érintett tételeket jól nyomon követhető vevői kör vetette el. Az érintetteket biztosította, nem járhatnak rosszabbul annál, mintha a kukoricájukat betakarítva értékesítették volna.
A fenti felvetésekkel kapcsolatban az MGSZH arról számolt be, hogy a Pioneer Horvátországból származó vetőmagtételét kétszer is vizsgálták, majd a cég kérésére egy harmadik ellenőrzést is elvégeztek. Az egyik minta vizsgálata két különböző hatósági laboratóriumban történt. Ezek eredménye pozitív volt, vagyis a szennyezettség ténykérdés. Egy másik új minta eredménye valóban negatív lett. Ez felvetheti, hogy a szennyezés mértéke valóban nagyon alacsony volt, de nem bizonyítja, hogy a vetőmagtétel nem GMO-szennyezett – közölte lapunkkal az MGSZH.
Egyébként a szakigazgatási hivatal eredményeit a Monsanto Hungária Kft. is vitatja, ám érdekes módon e társaság is úgy döntött, hogy kártalanítja a gazdákat.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron