Azt gondolnánk, hogy Palotai Károlyé a tipikus játékvezetői karrier. A hetvenes-nyolcvanas évek nagy magyar bíróegyénisége veretes labdarúgó-pályafutással a háta mögött kezdett el sípolni, s jutott egészen magasra. Három világ-, illetve Európa-bajnokságon tevékenykedett, két BEK-döntőt vezetett, egyedül a vb-finálé nem adatott meg neki. De nem. Palotai az üdítő kivétel. A FIFA-kerettagságig eljutott játékvezetők között még olyan sem akad, aki labdarúgóként a saját hazájában bajnoki címig vitte volna, nemhogy BEK-elődöntőig, olimpiai aranyéremig.
Hogy miért nem? A magyarázat nem is olyan bonyolult. Azon játékosok zöme, akik a sportág kötelékében maradnak, a kispadra átülve edzőként építik tovább a karrierjüket. Palotai azért lett bíró, mert nem akarta az edzők vándoréletét élni, ragaszkodott győri otthonához. Van egy másik, ma már nyomósabb ok. Harmincöt évesen ma már késő elkezdeni a bíráskodást. A felső életkori határ itthon és a nemzetközi porondon is negyvenöt év, mire valaki eljutna a legmagasabb szintig a szamárlétrán, már vissza is vonulhat. Ezért a játékvezetők túlnyomó többsége már tizenévesen átesik a tűzkeresztségen.
– A bírók nagy része nyilván játékosként kerül kapcsolatba a labdarúgással. Ki miként hozza meg azt a döntést, hogy kipróbálja magát játékvezetőként, az egyénenként változó. Az érdeklődés, az affinitás nyilván fontos, s az is valószínű, nem azok választják ezt az utat, akik játékosként a legtehetségesebbek közé tartoznak. Akinek komoly a szándéka, az beiratkozik az alaptanfolyamra, amelynek az elvégzése után először serdülőmérkőzéseken tevékenykedhet asszisztensként – beszél az általános pályakezdetről Vágner László.
A zuhanyhíradó gyorsan terjeszti a híreket, így az sem marad titokban, ha valahol felbukkan egy fiatal, határozott, jó megjelenésű, jó fizikumú, kommunikatív, intelligens „spori”, aki lát a pályán. Ezzel egyben a legfontosabb tulajdonságokat is felsoroltuk. A tehetséggondozás – a magyar futball általános viszonyai közepette nem is gondolnánk – már nagyon hamar megkezdődik. Rutinos, megbízható partjelzőket rendelnek az ifjú kolléga mellé, akivel megbeszélik a találkozó tapasztalatait, s az ellenőrök írásos jelentést készítenek a találkozókról. A korosztályos meccsektől kezdve a felnőttek alsóbb osztályú megyei bajnokságán át lehet egyre feljebb kapaszkodni a szamárlétrán.
– Az NB III és az NB II között van nagy választóvíz. Ma Magyarországon durván háromezer-ötszáz bíró dolgozik, ám az NB II-es és NB I-es keretbe csak húszan-húszan kerülnek be. Az NB III-as meccsek többségét, mintegy hetven százalékát játékvezetői ellenőr is figyeli, s készít róluk jelentést. Az arra érdemesek beiratkozhatnak a játékvezetői akadémiára, amelyen évi öt-hat alkalommal három-négy napos képzésben részesülnek. Olykor az NB III-ban is, az NB II-ben pedig már kötelező jelleggel DVD-felvétel készül a mérkőzésekről, amelyeket a tapasztalt kollégákkal együtt elemeznek a fiatal bírók – foglalja össze a következő fokozat kihívásait Vágner László.
A folytatást nem nehéz elképzelni. Aki a legjobbak közül is kiemelkedik, s idegen nyelvet, nyelveket is beszél, azt a magyar játékvezető-bizottság a nemzetközi szövetségek, az UEFA és a FIFA keretébe jelöli. A játékvezetők alapján nem készítenek nemzetközi rangsort, ám Vágner László meggyőződéssel állítja, Magyarország Európában ott van az első hat között.
– Csak a küldés alapján lehet viszonyítani, s nem állunk rosszul. Kassai Viktor vezette a BL-döntőt, Gál Gyöngyi jelenleg a női, Vad István pedig az U20-as világbajnokságon dolgozik a FIFA meghívására. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy jó a magyar játékvezetők megítélése szerte a világban – szögezi le Vágner László. Aminek ezek szerint az sem ártott, hogy a tél végén magyar játékvezetői hármas keveredett kínos ügybe a Bulgária–Észtország barátságos meccs apropóján.
Bár a bírók – miként említettük – negyvenöt éves korukig dolgozhatnak, s szigorúan amatőr alapon, a játékvezetés ma már életre szóló profi hivatás. A harmadik világból érkező síposok nemzetközi tiszteletdíjként egy-egy meccsen akár éves fizetésüknek megfelelő összeget kereshetnek, de a menők Nyugat-Európában sem távolodnak el szakmájuktól. Az 1998 és 2003 között zsinórban hatszor az év legjobbjának megválasztott Pierluigi Collina például eredetileg közgazdász, de miután kiöregedett, ismertségét reklámfilmben kamatoztatta, jelenleg pedig az ukrán játékvezetői testület első embere – persze szigorúan amatőr alapokon… A német Markus Merk negyvenöt éves korát betöltve szintén már csupán reklámfogásként állt vissza a fogorvosi szék mögé, most éppen Törökországban tévés szakkommentátor. Személyes döntés kérdése, mindezért cserébe megéri-e kockára tenni, hogy olykor az embert a pokolba kívánják. A többség szerint megéri. S nem kizárólag a pénzért. Hanem mert részese lehet a legcsodálatosabb játéknak.
origo.hu
Nincs különbség Magyar Péter és a baloldali politikusok között: semmiért nem vállalják a felelősséget
