Európai kapituláció

Mikor döbbenünk rá végre arra, hogy nem vehetjük át büntetlenül az isten szerepét? Honnan vesszük a bátorságot és a felhatalmazást ahhoz, hogy átalakítsuk a teremtés művét? Miért gondoljuk azt, hogy amikor a génekbe táplált tulajdonságokat kicseréljük vagy átrendezzük, akkor pontosan láthatjuk előre a tetteink következményeit? Ezekkel a kérdésekkel próbáltam védeni a magam igazát bő egy évtizeddel ezelőtt, amikor agrárügyekkel foglalkozó kollégáimmal összevitatkoztunk azon, hogy a genetikailag nmódosított élőlények (GMO) kárt vagy hasznot jelentenek-e a világnak. Ők kivétel nélkül az utóbbi változat mellett voltak, nekem pedig azt rótták fel, hogy hitbéli kérdésre változtatom a problémát, aminek köze nincs a szakmai, tudományos megállapításokhoz.
Igen. Épp az a gondom azóta is, hogy a kettőnek nincs köze egymáshoz. Pedig tapasztalataim szerint a génmódosítás megítélése azon kérdések közé tartozik, amelyeknél a lelkiismeret a legjobb tanácsadó. Már csak azért is, mert a tudomány ebben az ügyben nem ad világos eligazítást. Józan megállapítások, elfogulatlan válaszok helyett inkább az indulatok sisteregnek. Aki ebbe a darázsfészekbe belenyúl, vég nélkül hallgathatja eredmény nélkül az érveket és ellenérveket. Ha viszont a gazdasági, üzleti mozgatórugók felől szemléljük a kérdést, jóval egyszerűbbé válik a helyzet.
A génmódosított növények – elsősorban a gabonák – európai termesztésének engedélyezése egy több évtizede zajló világkereskedelmi háború része. A küzdelem tétje az, hogy fennmaradhat-e az az uniós agrárpolitika, amelyik a mezőgazdaságot nem ipari termelésként kezeli, hanem olyan eszközként, amelyik életet és jövőt biztosít a hagyományos falusi társadalmaknak. A tengerentúli agrárkonszernek, ahová betették a lábukat, pont ezt a világot tették tönkre, földönfutó, nincstelen milliókkal tömve tele a metropoliszokat. Miközben egyes érvelések szerint a génmódosított gabonák terjedése a csodaszer a lassan egymilliárd embert érintő, világméretű éhezés megoldására, példák sora dokumentálja, hogy a génmódosított növények termesztésére bevont területek növekedése miatt a fejlődő országokban családok sokaságának kellett elhagynia a szülőföldjét. Mert a vidéki emberek helyben tartása és az agráripar profitérdeke nem fér össze. Márpedig a génmódosított gabonák bevezetése mellett is az a legfőbb üzleti érv, hogy jóval nagyobb haszon érhető el velük, mint a hagyományos fajtákkal és termeléssel.
S ezzel megérkeztünk a lényeghez. Ez az, ami lassan, de egyelőre lépésről lépésre morzsolja fel az európai hadállásokat. A felmérések szerint kontinensünk fogyasztóinak legalább a kétharmada nem vásárolna génmódosított növényekből készült termékeket. A vidéki megélhetés egyik zálogát jelentő európai kisgazdaságok leginkább az őshonos, tájjellegű, biotermeléssel előállított élelmiszerre alapozhatják a jövőjüket. Mégis, a brüsszeli Európai Bizottság – a nagygazdaságok érdekeit szolgálva, saját agrárpolitikájának ellentmondva – évek óta nyitogatja a kiskapukat a génmódosított vetőmagok előtt, és ezek bevezetése mellett érvel. Azzal pedig, hogy lehetővé tették a termesztés nemzeti szintű engedélyezését, uniós országok sora nyílik meg az amerikai konszernek előtt. Fordulóponton vagyunk, Európa kapituláció előtt áll, most kell fokozniuk a multiknak a nyomást. Főleg egy olyan gabonatermelő és magát még GMO-mentesnek hirdető államban, mint Magyarország. A mostani botrány nemzetbiztonsági jelentőségű ütközetnek számít. A világkereskedelmi háború már a baranyai földeken zajlik, és a megtörésünkhöz – a jelek szerint – bármilyen eszköz bevethető.