Gondolatok a tizedik múzsáról

Filmesztétikai ritkaság megjelentetésére vállalkozott a Brozsek Kiadó Karol Irzykowski esztétikájának első magyar nyelvű kiadásával. A lengyel szerző Balázs Bélával egy időben fogalmazta meg filmtörténeti jelentőségű állításait a mozgóképről – a két elme egymástól függetlenül meglepően hasonló következtetésekre jutott.

Irzykowski komoly irodalmi múlttal a háta mögött kapott felkérést 1922-ben a kulturális és művészeti osztálytól egy moziról szóló könyv megírására, azzal a nem titkolt céllal, hogy az esztétikai alapvetések tisztázása segítse a lengyel filmművészet fejlődését. A szerző szakirodalmi ismeret nélkül vágott bele a munkába, ismeretét gyakorlati úton, a filmek megtekintésével szerezte. Ráadásul anyagi okok miatt csak a Lengyelországban elérhető mozgóképekre támaszkodhatott esztétikája megírásakor. A nehezítő körülmények ellenére Irzykowski már előszavában kijelenti, hogy művének nincs előzménye, teljesen új, általános érvényű eszmerendszerrel áll elő, s hajlandó megméretni magát hasonló témájú munkákkal. Irzykowski munkáját alapvetően irodalmároknak szánta, mert meggyőződése szerint a mozi reformját nekik kell majd végrehajtaniuk. Utóbbiban ugyan tévedett, ám kétségtelen, hogy írása alapművé vált a filmelméleti kánonban. A tizedik múzsa először 1924-ben jelent meg Krakkóban, egy időben Balázs Béla A látható ember című könyvével.
Irzykowski munkáját hét nagy egységre és harmincöt fejezetre tagolta. Külön részt szentelt a mozgásnak, a tartalomnak, a formanyelvnek, igyekezett megvizsgálni a filmet körülvevő kritikákat. Alapos kutatónak bizonyult: valamennyi formai és tartalmi alapvetést megvizsgált, s meglepő éleslátással mérte fel a filmben rejlő s a korban még kiaknázatlan lehetőségeket. Irzykowski a mozi által felvetett esztétikai és filozófiai kérdésekre kereste a választ, kezdve azzal az alapkérdéssel, hogy a film művészetnek tekinthető-e egyáltalán. Vizsgálódása során ugyan összművészeti összevetést tett, de legmarkánsabban mégis a színházzal való kapcsolódások foglalkoztatták, miután a mozit a színház olcsó pótlékának tekintette.
Ahogy a könyv végi fordítói jegyzet is rámutat: a szerző érdekes módon film alatt a némafilmet értette, a kutatása idején megszülető hangosfilmet nemcsak önálló kifejezéssel illette, de egyenesen önálló művészeti ágnak tartotta. A tizedik múzsa páratlan időutazást jelenthet mindazoknak, akik a mozihoz nem csak felületes rajongással viszonyulnak.
(Karol Irzykowski: A tizedik múzsa. A filmesztétika kérdései. Brozsek Kiadó, 2011.)