Vágjunk mindjárt a közepébe: megszűnhet az euró, még mielőtt bevezetnénk?
– Ha jól tudnék jósolni, nagyon gazdag lennék, mondják a közgazdászok. De az biztos, hogy az eurózóna léte valahol abszurditás. Hiszen olyan korábban nem létezett, hogy a közös pénzhez nem tartozott egységes állam. Az uniós alkotmány elbukott, és sokan vannak, főleg a kisebb tagállamok, amelyek nem szeretnék, ha létrejönne az európai egyesült államok, mivel úgy érzik, hogy általában az erősek érdeke érvényesül. A periférián lévő országok fejlődése nem gyorsult fel annyira a csatlakozást követően, mint várták. Az infrastruktúra fejlődött, de ez nem elég: a társadalom fejlődésében sem a görögöknél, portugáloknál, sem nálunk nem érezteti hatását a tagság. Nem tudom elképzelni, hogy létrejön a teljesen központosított európai hatalom, így viszont a közös pénz jövője is kérdéses. Egyetértek azzal, hogy akik nem képesek eleget tenni az eurózóna-tagságot meghatározó maastrichti kritériumoknak, azok hagyják el az eurózónát. A szubszidiaritás híve vagyok, az emberek jóllétéhez hozzátartozik, hogy minél inkább maguk alakíthassák az életüket. A bajba került országok nem voltak felkészülve az eurózóna-tagságra, viszont a csatlakozás után már nem követhettek önálló gazdaságpolitikát, miközben gazdaságuk még messze nem volt olyan fejlett, mint a központi országoké. Végső soron ez vezetett a válságukig. Hajlamosak vagyunk a délieket úgy beállítani, hogy lusták, hogy fontosabb nekik az élet élvezete, de ezért nem szabad elítélni őket.
– Sőt, mennyire igazuk van…
– Igen, s ráadásul nem is ez az oka a válságnak, hanem a rájuk erőltetett szabályozás.
– Mi miért függünk ennyire a nemzetközi pénzvilágtól, miért is kell a görög tragikomédia miatt 233 forintot fizetnünk egy frankért?
– Nyolcvan százalék körüli az adósságunk mértéke a GDP-hez mérten, ezt a kintlevőséget néhány nagy pénzintézet kezeli. Minél inkább kitett egy ország gazdasága, vagyis minél inkább függ másoktól, annál nagyobb a bizonytalanság. Magyarország erősen függ a nemzetközi tőkétől, a külföldi cégektől és piacoktól. Ezért ha a külföldi cégek hirtelen eltűnnének, összedőlne a gazdaságunk. Ebből az következik, hogy a magyar gazdaság akkor indul be, ha a nagy külföldi cégek beindulnak. Nekik pedig fontos, mi történik Görögországban, Portugáliában vagy bárhol máshol. Ezért érnek el minket is ugyanúgy a válság hullámai. Továbbá a lassú gazdasági növekedés és a magas államadósság együtt is veszélyforrás: ha ugyanis nincs elég bevétele az államnak, akkor bizonytalanná válhat a törlesztés. Magyarország akkor lesz biztonságosabb hely, ha erősödik a hazai gazdaság, mint azt a kormány célul ki is tűzte. Egyelőre azonban nem nő a fogyasztás, a kis- és középvállalkozások helyzete érdemben nem változott, a Széchenyi-terv hatásait még várjuk. A GDP-t elsősorban az export húzza, amely viszont attól függ, mi történik a világban. A kormány cselekvési programja alapvetően megtakarítást irányoz elő. A legutóbbi költségvetési kiigazítással például elvették a korábban csak zárolt minisztériumi pénzkereteket. Honnan vontak el a legtöbbet? A humán tárcától, vagyis az oktatástól, az egészségügytől, a szociális területtől és a kultúrától. A cél az, hogy minél jobban megfeleljünk a nemzetközi pénzvilágnak, csak közben nem tudjuk, mekkora lesz ennek a társadalmi ára. Ami az oktatásban, egészségügyben közben lepusztul, azt rettentő nehéz lesz újjáépíteni.
– Történelmi mélyponton a forint, ezt a kifejezést már gyakran hallottuk, de a svájci frank most tényleg nagyon megszaladt, ami óriási teher magyarok százezreinek. Tarthatunk attól, hogy kétszázharminc forint körül meg is reked az árfolyam?
– Az EU gyengesége az egyik oka, hogy ennyire erős lehet a frank. A déli országok különösen rossz állapotban vannak, bizonytalansági tényező, hogy mi lesz Olaszországgal és Spanyolországgal. Svájcnak sem igazán érdeke a túl erős valuta, hiszen magas szinten termelnek exportra. Igaz, többnyire innovatív, magas tudást tartalmazó termékeket adnak el, például gyógyszereket, amelyeket mindenképpen megvesznek. Az EU vezetői körében továbbra is bizonytalankodást látunk. A három nagy angolszász hitelminősítő intézetet pedig más nem érdekli, mint hogy a befektetők minél nagyobbat kaszáljanak. Minél rosszabb ugyanis egy ország besorolása, annál nagyobb kamatra vehet csak fel hitelt. A magas kamat pedig érdekük a pénzügyi befektetőknek. Az érintett országokban még magas az állami tulajdon hányada, főleg Görögországban, s könnyen lehet, hogy Athén most rákényszerül arra, hogy a valós érték alatt értékesítse vagyontárgyait. A vevők pedig már nyilván dörzsölik a kezüket.
– Hasonlót mintha idehaza is láttunk volna nem is olyan régen…
– Ez pontosan így van, a közvagyont nálunk is fillérekért herdálták el gyakran kétes hátterű befektetőknek.
– De mi lesz az árfolyammal?
– A svájci frank régi, százötven–százhatvan forintos szintre csökkenése nem valószínű. Magyarországon három csoportba sorolhatjuk a hiteleseket: családokra-magánszemélyekre, akik otthont akartak teremteni; kisvállalkozókra, akik bíztak a fellendülésben, beruháztak; s az önkormányzatokra, amelyek szintén valutában adósodtak el. Egyelőre legtöbbet a családokról beszélünk, amelyek számára még a nyáron 180 forintban rögzíthetik az árfolyamot. Ez azonban csak a probléma magunk előtt görgetése, sőt újabb időzített bomba, amely 2014-ben robbanhat. Ráadásul a válság miatt elszegényedett, kilátástalan helyzetbe került emberek a befagyasztott árfolyam mellett sem fognak már törleszteni.
– Vagyis feleslegesnek és kockázatosnak látja az árfolyamrögzítést?
– Nem felesleges, de ettől még a kockázat nagy. S itt kell feltennünk azt a kérdést, hogy a bankok miért nem vállalnak nagyobb terheket. 2006-ban már nagyon magas volt az államháztartási hiány, finanszírozási gondok adódtak, a Magyar Nemzeti Bank magasan tartotta a kamatokat, nőni kezdett a munkanélküliség. Érezni lehetett, hogy nincs minden rendben a gazdasággal, már akkor várható volt, hogy valami baj lesz. Ehhez képest a bankok elképesztő reklámkampányokkal buzdítottak a devizahitelek felvételére, mondván, drága a forint. Az emberek nem értik a nagyban zajló pénzügyi műveleteket, mivel nem anynyira rafináltak, nem is kell, hogy azok legyenek. Az akkori kormány és a bankszféra viszont mindezek tudatában nem hívta fel a figyelmet a kockázatokra, nem hangoztatta, hogy az árfolyam nincs kőbe vésve. A külföldi bankok leányvállalatai viszont szép profitot termeltek, jelentős zuhanás a válság miatt sem következett be náluk. Ennek egyik oka a kamatnyereség, hiszen drágábban adják tovább a hitelt, mint amennyiért ők a pénzhez hozzájutnak, valamint olyan költségeket terhelnek a felvevőkre, amilyeneket máshol nem. Azt persze ezzel együtt sem feltételezhetjük, hogy a bankoknak érdekük lenne a családok csődbe vitele.
– Igazságos lenne-e, ha az állam átvállalná a többletteher egy részét?
– Az árfolyamveszteség egy részét a bankok okozhatták, senki sem ellenőrizte, hogyan számoltak, milyen árfolyamot használtak. Gondoljunk csak bele, mennyi embertől hallhattuk, hogy a frankárfolyam emelkedésekor mindig növekszik a törlesztőrészlet, bezzeg amikor a forint erősödik, akkor nem történik semmi! Vagyis ha konszolidációról beszélünk, először azt kell megnézni, a bankok hogyan vehetnének ebben részt. Az államnak aligha lenne erre pénze.
– Ezért hivatkoztak sokan a nyugdíjkasszára, amelyből hat-hétszáz milliárdot át lehetett volna folyatni a lakáshiteleseknek.
– Nyilván annak a pénznek is megvan a helye, az adósságtörlesztés fő forrása, legalábbis a hírekből így tudjuk. Persze itt megemlíthetjük, hogy bizonyos állami beruházások talán nem lennének olyan fontosak, például a Kossuth tér átépítése. Másrészről, ha a bajban lévő emberek tömegesen az utcán találják magukat, akkor családok szakadnak szét, gyerekek kerülnek állami gondozásba, felnőttek a szociális ellátórendszerbe, ami szintén pénz és többletteher az államnak. Korrekt, teljes hivatalos elemzést a devizahitelesek problémáiról még nem láthattunk, mint ahogy a felelősség tisztázásáról sem, így csak annyit szögezhetünk le, hogy a terhek elosztása jelenleg aránytalan – a családok kárára. Ez nem tesz jót a társadalmi közegnek sem. A légkör rossz, az emberek úgy érzik, magukra maradnak, nem kapnak segítséget az intézményrendszerektől. A Svájcban működő nemzetközi versenyképesség-kutató intézet (IMD) minden évben elemzést ad ki, idén ötvennyolc országot vizsgáltak. Eszerint – többek között – rendkívül rossz a társadalmi kohéziós mutatónk, amely annak a mérőszáma, hogy mennyire bízunk meg az intézményekben, a bankokban, a kormányban s persze egymásban. Ötvenharmadikok vagyunk az ötvennyolcból.
– Hol mutatkoznak még gyengeségeink?
– Az állami hatékonyság területén a 2007–2009 közti időszakban hatalmas, tizenegy helyes lecsúszás történt, tavaly óta még eggyel hátrább kerültünk. A cégek hatékonysága is nagyon gyenge, ötvenedikek vagyunk. Egyedül az infrastruktúra fejlettségében állunk viszonylag jól, de minden területen folyamatosan mentünk lefelé. Szakemberek terén az első ötben voltunk korábban, most az ötvenharmadikok vagyunk. Ezt az eredményt össze kell vetni az agyelszívással, vagyis nem arról van szó, hogy ne lennének jó mérnökök és szakmunkások az új generációban, hanem arról, hogy nincs rendben a társadalmi közeg, amely a légkört és a fizetést egyszerre jelenti. Ezért sokan hagyják el az országot. Társadalmi felelősségvállalásban ötvennegyedikek vagyunk, ez arra világít rá, hogy a társadalom problémái iránt kevéssé érzékeny az üzleti szféra, mint amennyire lennie kellene. A vezetők hitelességében is rossz a pozíciónk. Az ötvennegyedik helyezést értük el, s rossz az egészségügyi infrastruktúránk, mindössze az ötvenkettedik helyhez volt elég. Ez is társadalmi hangulati gond. Hiszen ha van is munkánk, nem is keresünk rosszul, akkor is nagy bizonytalanságot érzünk az életünkben. Például nem látjuk biztosítottnak gyógyulásunkat, ha történik velünk valami. Romlik a környezetünk állapota is, az ötvenkettedik helyre csúsztunk. A fenntartható fejlődés részben azt jelenti, hogy lehetőleg olyan iparágakat telepítünk az országba, amelyek nem környezetszennyezők és nem nagy energiafogyasztók. Ma nem ez történik, az autó- és gumigyárak épp nem ilyenek. Pedig a természetvédelmi területek megmaradása az életminőség szempontjából rendkívül fontos. Azt pedig hangsúlyozni kell, hogy pusztán a pénzügyi mutatók nem írják le pontosan az ország helyzetét, ahhoz az emberi tényezőt is figyelembe kell venni.
– Csakhogy mérlegelni kell, mi fontosabb: a munkahelyeket teremtő új autógyár vagy a zöld terület megvédése, ahová épülne.
– Prioritásokat kell megfogalmazni. Ha a társadalom és a környezet állapota jobb, a munkavégzés is jobb. Hosszú távon olyan iparágak kellenek, amelyek az emberek képességeit is igénybe veszik, nemcsak a kétkezi munkájukat használják ki. Nagy értéket az innovatív, új terméket, szolgáltatást előállító cégek jelentenek.
– Messze földön ismert pesszimizmusunk mennyire ront önmagunk reális megítélésén?
– Közrejátszhat, de akkor azt a kérdést is fel kell tenni, miért vagyunk mi az egyik legpesszimistább nép Európában. Merthogy az emberek Magyarországon – minden nemzetközi felmérés szerint – rendkívül boldogtalanok és elégedetlenek. Az okokat pedig többek között a bizalom és a társadalmi felelősségvállalás hiányára vezethetjük vissza. Iszonyú nagy nálunk a munkahelyi stressz, amelynek részben forrása az is, hogy a munkahelyi vezetőket nem érdekli a dolgozó véleménye, lelkiállapota. Tudok olyan cégekről, amelyek arra adtak ki megbízást kutatóintézeteknek, hogy dolgozzanak ki olyan módszert, amelyik az álláshirdetésre jelentkező alkalmazkodóképességét vizsgálja, azt, menynyire fogja kritika nélkül elvégezni mindazt, amivel megbízzák. Vagyis olyan ember kell nekik, aki nem fogalmaz meg véleményt, csak végrehajt. Ilyen helyen a magyar ember nem lehet boldog. Pedig távlatilag nagyon nem mindegy, hogy a társadalom mennyire boldog, hiszen a bizonytalanság, depresszió lecsapódik például a gyermekvállalásban és az egészségi állapotban is.
*
– A normális munkakörülményeket, a dolgozó fokozottabb védelmét nem lehetne törvényi szigorításokkal biztosítani?
– Jelenleg éppen ellenkező irányba megyünk: afelé, hogy a munkaadóknak még erősebb joguk legyen a szabadság, a túlóra, a hét végi munka meghatározására.
– Ami eszerint nem éppen előremutató lépés.
– A gazdasági fejlődésnek az alternatív közgazdászok szerint két modellje van: a gyarmati és a tudásalapú. Előbbi azt jelenti, hogy a cégek azért telepednek valahova, mert olcsóságra épített versenyelőnyre tesznek szert: támogatásokat kapnak, alacsonyabb a munkabér. Az adott ország fejlődéséhez azonban ez nem járul hozzá, hiszen a cégek válság vagy romló körülmények esetén azonnal elmennek. Én csak úgy adnék kedvezményt a multiknak, ha vállalnák, hogy adott ideig biztosan az országban maradnak, s munkát adnak. Ha pedig elmennek, akkor visszafizetik a kapott támogatást. Az észak- és nyugat-európai országok a másik, sokkal eredményesebb modellt követik. Ők tudják, egy társadalom akkor fejlődik, ha az emberek tudása folyamatosan nő, javul az intézményrendszer, csökken a szegénység. A nyugati típusú modell szerint a fejlődést már nem hozó iparágakat kitelepítik a perifériára, például hozzánk, ők pedig beruháznak, új tudást építenek. Dániában visszaszorították a hajógyártást, a munkásokat viszont átképezték például az alternatívenergia-szektor számára. Az emberek nem váltak munkanélkülivé, nőtt a tudásuk, javultak munkakörülményeik. Magyarország elmúlt húsz évében nem voltak igazán nagy sikerek, a többség életszínvonala ma nem jobb, mint a rendszerváltozás előtt volt. Pedig mi a célja a versenyképesség növelésének? Az, hogy javuljon a lakosság életszínvonala, életminősége, az emberek jobban érezzék magukat. Na, ezt nem sikerült elérni, ami arra utal, hogy nem jó az általunk követett fejlődési modell.
– És az egykori dán hajógyári munkás életében alighanem a stressz is kisebb szerepet játszik…
– Náluk nincsenek azok a stresszhelyzetek, mint Magyarországon. Egy amerikai Nobel-díjas közgazdász annak idején arról spekulált, hogy a rendszerváltó országok közül melyik jár majd a fejlődés élén. Úgy gondolta, Magyarország lesz az, mivel a magyarok nagyon kreatívak, sok az energiájuk, tele vannak ötletekkel, s nem kell mást tenni, mint hagyni, hogy ez kipattanhasson belőlük. Ezzel szemben más úton indultunk el, elhitették velünk, hogy semmihez nem értünk, mindenhez külföldi tanácsadó kell, majd ők megmondják, mit hogyan kell csinálnunk. S akkor visszakanyarodok az ön, még a görögöknél tett, privatizációval kapcsolatos megjegyzéséhez, hogy bizony nálunk is úgy értékesítették a cégeket, vagyontárgyakat, hogy a külföldi befektető fillérekért hozzájuthatott azokhoz, majd felszámolhatta, csak azért, hogy ne legyen vetélytársa, és piacot szerezzen. Gyárai
origo.hu
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron
