Az állam – bár a közelmúltban mifelénk többen ennek az elméletnek voltak a hívei – nem cég. Ha vállalkozás lenne, akkor a megfelelő eljárások után egy tollvonással ki lehetne törölni a cégnyilvántartásból, megszűnne hivatalosan működni. Ám az állam – érje ilyen vagy olyan okból megrendítő csapás – itt marad. A csőd, a fizetésképtelenség kihirdetése után is fel kell támasztaniuk politikai vezetőinek az egykor szebb napokat látott állami képződményt, meg kell birkózniuk a kihívásokkal – de most már elismerve, hogy a megszokott módon ennek megoldására képtelenek.
Vegyük példaként Görögországot! Mi történne, ha Athén a hónap közepén vagy szeptemberben bejelentené, hogy képtelen törleszteni hitelfelvételeinek kamatait? Hogy mennyi tartozása van a görög államnak? A jelenlegi kimutatások szerint 340 milliárd euró, azaz 92 ezermilliárd forint, Magyarország mai adósságállományának négy és félszerese. Mindez egy tizenegymillió lakosnál alig népesebb nemzetre. Az éves nemzeti össztermékhez viszonyítva meghaladja a száznegyven százalékot ez a szám, amely ez év végére megközelíti a százhatvan százalékot.
Most ne menjünk bele, hogy ilyen irdatlan adósságállomány összehozásához közre kellett működniük – és ilyenformán felelősek is – a nemzetközi hitelminősítőknek, az Európai Unió pénzügyi illetékeseinek, akik mind „elhitték” a görög számokat, amikor már az euróövezetbe való felvételkor látniuk kellett volna, hogy Hellász csak „nagy jóakarattal” tudja teljesíteni a feltételeket.
Nem szabad megfeledkeznünk a görög politikai elitről, amelynek tagjai végighazudták az elmúlt negyed századot, ha költségvetési számokat kértek tőlük. Úgy tekintettek a kölcsönökre, mint valami égből hulló mannára, amelyet soha nem kell visszafizetni, ráadásul összekacsintottak a görög néppel: nektek sem kell komolyan venni az adózást.
Tehát – tegyük fel – Görögország a nyár folyamán bejelenti a fizetésképtelenséget, a görög állam nem tudja kifizetni az alkalmazottait, nem tudja folyósítani a nyugdíjakat, a segélyeket, a szociális juttatásokat. Hogy lélegzethez jussanak, Athénban közlik: csak ötven-hatvan százalékban törlesztik a külföldi kölcsönöket. Kitör az, ami a legveszélyesebb a pénzügyi világban: a bankpánik. Az Európai Központi Bank (EKB) bejelenti, hogy görög követelései semmit sem érnek, így az ő kasszái kiürültek.
A görögök megostromolják a helyi bankokat, hogy megtakarításaikhoz jussanak, miközben a gazdaság a padlón hever. Pillanatok alatt pénzhiány lép fel: a bankok képtelenek fizetni, az automaták üresen konganak. Nyugat-Európa számolja a veszteségeit: Franciaország hatvanmilliárd, Németország ötvenmilliárd euróval ragadt bent a görög válságban. A pénzügyi szektorból a pánik azonnal átterjed a tőzsdére, mint azt láttuk Amerikában a Lehman Brothers bank 2008-as csődje esetén is. A görög válság hatása az óceán túlpartját sem kerüli el: az amerikai pénzintézeteknek 24 milliárd dolláros részük van az adósságból.
Ám ez semmi, ezt még lenyelhetné a világ pénzvilága, az igazi veszély a „fertőzésből” ered: ebben a helyzetben Portugália, Írország, Spanyolország, de valószínűleg más túlzottan eladósodott európai országok, mint Olaszország vagy épp Belgium sem kaphatnának kölcsönt. Ha csak Portugáliát és Írországot vesszük, a veszteség már 240 milliárd euró, és ha a többi országot is hozzászámoljuk… Ez már megrázná Német- és Franciaországot, Nagy-Britanniát is, az egész világgazdaságra hatása lenne. Igen kétségessé válna az euró fennmaradása, ami a magyar gazdaságot is erősen érintené.
Szinte biztos, hogy e vészforgatókönyv szerint a görögök kilépnek a közös valuta zónájából, visszaállítják a drachmát. Athénban újabb megszorító gazdasági tervet fogadnak el. A gazdaságuk romokban, innen kell megpróbálni felállni. A drachmát leértékelik olyan szintre, hogy az versenyképessé tegye a gazdaságot és a turizmust. Ám ez kevés, kihez fordulhatnak segítségért? Hát persze hogy az Európai Unióhoz! Hosszas tárgyalások után Athén vállalja, hogy hetvenöt százalékban megfizeti adósságát, természetesen átütemezve, messze a jövőben. Valamikor Nyugat-Európa és nagy bankjai is pénzükhöz jutnak, legalább kölcsöneiknek háromnegyed részét nem kell veszteségnek elkönyvelniük.
De addig, míg el nem érjük ezt a megállapodást, vajon milyen veszteségeket szenvedett el a világgazdaság? Ennek elkerülésére az eurózóna vezetőinek e hét végi tanácskozásán mindenféleképpen megmentik Görögországot. Nincs más választásuk. Már bezárult a csapda mögöttük, csak előre tudnak menekülni. Legalábbis időt vesznek, igaz, igen drágán.
Még a szakértők között sincs egyetértés a görög válság megítélésében. Van, aki amellett kardoskodik, hogy Hellásznak azonnal ki kellene lépnie az eurózónából. Hiszen, ha ez rendezetten zajlik – bár Európa számára jelentős presztízsveszteséggel jár –, az egész fentebb leírt káoszt és a hozzá fűződő kiadásokat meg lehetne spórolni. Mert a jelenlegi mutatók szerint két-három év múlva megint ugyanerre a pontra jutunk.
A kilépést támogatók számos neves pénzügyi szakértőt tudnak soraikban, többek közt Nouriel Roubini, a közgazdasági „jós” és Soros György amerikai milliárdos is ezt a változatot támogatja. Ők a számok brutalitására hívják fel a figyelmet. Ne feledjük el, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaly tavaszi 110 milliárd eurós mentőcsomagja megbukott. Az eurózóna első emberei e hét végén az ötödik részletéről, a 12 milliárd euróról döntenek, de erről ők is tudják, Görögországnak annyit tesz, mint halottnak a csók.
A tavaly elfogadott görög megszorítócsomag ellenére 4,2 százalékos visszaesés mutatkozott a nemzeti össztermékben. Az idén ez a szám felgyorsult: az év első öt hónapjában 5,5 százalékos a visszaesés. Ahhoz, hogy Görögország csupán az adósságainak kamatát vissza tudja a meghatározott időben fizetni, 7,5 százalékos éves gazdasági növekedést kellene elérnie. Tehát a jelenlegi szinthez képest 12-13 százalékos pluszt termelnie, ami meghaladja a világ legjobban teljesítő fejlődő ázsiai országainak – Kína, India – szintjét, magyarán a lehetetlen határát súrolja. Ráadásul a GDP-hez mért adósság állandóan nő: a jelenleg száznegyven százalékos szintről az előrejelzések szerint 2015-re kétszáz százalékra. Tehát nemhogy javulna az ország állapota, hanem fokozatosan romlik.
De nem számolunk a mostani gazdasági megszorító intézkedések hozamával? – mondhatják erre az ellenkező oldalról. Az elkövetkező három évben az állami alkalmazottak leépítésével, a fizetés- és nyugdíjcsökkentéssel, az adóemeléssel 28,4 milliárd eurót akarnak kipréselni a görögökből. Igencsak kétséges, hogy a kívánt mennyiségű pénzhez hozzájutnak-e, ha azt nézzük, hogy mennyire szeretnek adózni. Három év alatt minta-adófizetővé kellene válniuk, amikor már most is terjed a „ne fizess semmiért!” népmozgalom.
Ötvenmilliárd eurót várnak ugyanezen időszak alatt a privatizációból. Gyakorlatilag mindent áruba bocsátanak: kikötőket, bányászati jogokat, állami földterületeket, energiaszolgáltatókat, a postát, még a szerencsejáték-vállalatot is. Megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hogy a nagymértékű kínálat alaposan leviszi az árakat. Másrészt pedig kiszámíthatatlan ellenállást válthat ki a lakosságból, amely eddig is az EU és az IMF gyámsága alatt érezhette magát, most pedig minden nemzeti vagyonát elveszik. Az elképzelések szerint az egész privatizáció az EU-tisztviselők, tehát a helytartók felügyeletével zajlana.
Jövőre 35 milliárd eurót, 2014-ben majd hatvanmilliárdot, az előtte és utána való évben csaknem negyvenmilliárdot kellene Görögországnak adósságából törlesztenie. Ezért kell a második mentőcsomag – az Európai Unióban most már 120 milliárd eurós kölcsönről beszélnek. Közben a görög államot is fenn kell tartani valamiből, ha az ország a nemzetközi piacokon ma akar hitelt felvenni, azért körülbelül 18 százalékos kamatot kell fizetnie. Az EU–IMF-kölcsön kamata öt százalék.
Sokan abban látják a csapdahelyzetet, hogy görög áruk nem tudnak versenyképesek lenni külpiacon. Először fordult elő, hogy egy valutaszövetséghez tartozó ország keveredett ekkora slamasztikába. Az euróhoz tartozás megköti a görögök kezét, nem tudják leértékelni valutájukat, így drágán termelnek, majdnem eladhatatlanul. Persze a versenyképtelenség nem az egyetlen ok, ehhez jön még a vízfejű állam, a korrupció, az adóelkerülés, a mérleghamisítás. Például a turizmus továbbra is megy, évente 12-13 milliárd euró bevétel származik ebből, de ez az egyik nagy adóelkerülési ágazat. Szakértők becslése szerint a görög gazdasági teljesítmény harminc százaléka után nem fizetnek semmilyen adót.
A görög adósságváltás rákfenéje, hogy újratermelődik a veszteség. Egyes közgazdászok szerint minden egyes görögöknek juttatott euró csak súlyosbítja a problémát. Miért nem ismerik fel ezt az egyszerű tényt a politikusok? Felismerik, csupán időt akarnak nyerni. Ha most megszavazzák az újabb százmilliárd eurós hitelt, akkor legalább két-három évre jegelik a görög válságot. De a legfőbb, hogy megakadályozzák azonnali tovaterjedését, és jövőre már feláll az európai stabilitási alap, majd az elbíbelődik a válsággal.
Vannak más megközelítések is: egyes mendemondák szerint Jean-Claude Trichet, az EKB távozó elnöke meggyőzte a német kancellárt, Angela Merkelt, Európa leghatalmasabb politikusát Görögország további finanszírozásáról. Az elkövetkező években felváltanák a magánbankok hiteleit EU-kölcsönökre, így elkerülhetnék a bankpánikot és az azt követő összeomlást, áttolnák a terheket az európai adófizetőkre. Ennek ellentmond az a francia javaslat, amely még több magántőkét vonna be Görögország finanszírozásába.
Hellász kimondatlanul is csődben van, több amerikai hitelminősítő szerint is ez a helyzet. Hiszen kölcsönei kamatait már a német, a francia, a holland, a belga, a szlovák adófizetők pénzéből fedezik. Felmerült megoldásként, bár a maastrichti szerződés tiltja a távozást az eurózónából, ám arról nem mond semmit sem: mi van, ha valamely ország ideiglenesen kilép. Ezen időszak alkalmas lenne arra, hogy Görögország rendbe szedje magát.
Aztán ott van a „lágy” és a „kemény” adósságátütemezés terve: a „lágy” hét évre húzná el a törlesztés időtartamát, míg a „kemény” ennél rövidebb idő alatt ütemezné át a kölcsöntörlesztést. Az EKB ellenzi ezeket a megoldásokat, mondván, bizalmatlanságot szülne az eurózóna befektetői közt.
Mi hát akkor a megváltás? Az euróklub tizenhét tagállama gáláns felajánlásának eredményeként Görögország nemcsak a szorító júliusi napokat, hanem a szeptemberi törlesztést is túléli. Valószínűleg körvonalazódik a 100-120 milliárd eurós kölcsön összetevője is, nyilván kompromisszum jön létre a francia (új hitelező forrásokat bevonni) és a német roll-over megoldás között. A berlini javaslat hosszabb távú kölcsönökkel szeretné kiváltani a jelenleg esedékes hiteleket.
Talán hiba lenne kijelenteni, hogy ezzel meglelték a Szent Grált. Mindenesetre megmentették egy időre a közös pénzt, az Európai Unió egyik összetartó erejét. Ezért hálásak lehetünk nekik, mert minket sem került volna el a vihar az euró körül, sőt igencsak megtépázott volna. 2014-ben és 2015-ben csupán a hosszú emlékezettel megáldottak fognak emlékezni arra, hogy ezt az uniót valaha a Merkel–Sarkozy-tengely irányította. Akkor már újra készül a Görögországot megmentő csomag.
origo.hu
Öt erős állítás a KEHI-jelentésből: így vezette Magyar Péter a Diákhitel Központot
